Emlékezetes meccsek az elmúlt két évtizedből

Vágólapra másolva!
2009.09.01. 09:15
Címkék
Focilázban ég az ország! A Debrecen bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, szeptember 5-én pedig Svédország, majd négy nap múlva Portugália ellen játszik a magyar válogatott nagyon fontos vb-selejtező mérkőzést. 1986 óta várunk rá, hogy Magyarország ismét világbajnokságon szerepeljen. A svédek és a portugálok elleni selejtező kapcsán hétfőnként jelentkező Sportlegek sorozatunkon belül háromrészes összeállításban elevenítjük fel a magyar labdarúgó-válogatott elmúlt 23 évét. Az első részben a legnagyobb gólokat idéztük fel, most 15 emlékezetes meccs következik.

Juhász 2007-ben felejthetetlen gólt lőtt az olaszoknak (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Juhász 2007-ben felejthetetlen gólt lőtt az olaszoknak (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Juhász 2007-ben felejthetetlen gólt lőtt az olaszoknak (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Juhász 2007-ben felejthetetlen gólt lőtt az olaszoknak (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Juhász 2007-ben felejthetetlen gólt lőtt az olaszoknak (Fotó: Németh Ferenc, archív)

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 5–3 (1987. 05. 17.)

A balul sikerült 1986-os világbajnokság óta első ízben ünnepelhetett nagy sikert a magyar válogatott. Nem ez volt az első győzelem, hiszen csapnivaló játékkal nem sokkal korábban Ciprust is sikerült megverni, de ez a siker lelkesítő volt. Pedig nem úgy indult a lengyelek elleni Eb-selejtező, hogy örömünnep lesz a vége, hiszen a vendégek egy óra játék után még vezettek 2–1-re a három újonccal (Gáspár József, Szalai Attila, Rostás Sándor) felálló magyar csapat ellen. Détári Lajos tizenegyesgólja azonban megadta a lökést a mieinknek, és az akkor még a Honvédban játszó játékmester bravúros szabadrúgásgóljáról azóta is beszélünk. Valószínűleg szegény Wandzik kapus is felemlegeti az alapvonal közeléből a bal felső sarokba csapódó lövést...

Détári szabadrúgásgólja a lengyelek ellen

 

SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–4 (1991. 03. 27.)

Ha ennyi személyes emléket megengednek: a meccsről a legjobban az maradt meg bennem, hogy amikor másnap reggel lementem focizni a haverokkal, nem akarták elhinni az eredményt, kellett vennem egy újságot, hogy bebizonyítsam.

A spanyolok ugye már akkor is nagyon erősek voltak (a '90-es vb selejtezőin kint lazán gurítottak nekünk egy négyest...), így aztán a Mészöly Kálmán vezette, átalakított válogatottnak nem sok esélyt adtak. Kiprich József góljára ugyan még egy percen belül válaszolt Manolo (nem, nem a vezérszurkoló), viszont Lőrincz és Kiprich góljai után már 3-1 volt Santanderben, Munoz találatára pedig „Don Emilio" Lőrincz válaszolt – felkészülési meccs ide, felkészülési meccs oda, a spanyolok nem voltak hozzászokva, hogy négyet kapjanak otthon. Mi sem a hasonló eredményekhez, így aztán nem csoda, hogy még a nézők is hitetlenkedve fogadták a remek eredményt.

Kiprich először

 

Lőrincz először

 

Kiprich másodszor

 

 

Lőrincz másodszor

 


 

SZOVJETUNIÓ–MAGYARORSZÁG 2–2(1991. 09. 25.)

Az Eb-selejtező mérkőzésnek nem a magyar együttes volt az esélyese, de meglepően érett játékot mutatott be a moszkvai Luzsnyiki-stadionban. A fiúk a szövetségi kapitányért, Mészöly Kálmánért is hajtottak, aki már korábban kérte, hogy bontsák fel a szerződését, mert Szaúd-Arábiában szeretné folytatni pályafutását. Nos, elsősorban Kiprich József révén a játékosok széppé tették a búcsút, a Feyenoord támadója kétszer is bevette Sztanyiszlav Csercseszov hálóját. A továbbjutás szempontjából a bravúros pontszerzésnek viszont semmilyen jelentősége nem volt.

Kiprich első gólja

 

Kiprich második gólja


MAGYARORSZÁG-IZLAND 1–2(1992. 06. 03.)

Ez pofon volt a javából! Pedig a vb-selejtező úgy indult, ahogy a nagykönyvben meg van írva, Kovács Kálmán már a második percben Birkir Kristinsson kapujába passzírozta a labdát. Ezek után viszont egyszerűen semmi sem sikerült, sorra maradtak ki a ziccerek, de fel sem merült senkiben, hogy ebből még baj is lehet. A második félidőben Örlygsson átemeléses találata, majd a csereként beálló Magnusson közeli lövése azt jelentette, hogy a magyar válogatott gyakorlatilag már az első mérkőzés után elveszítette esélyét a vb-szereplésre.

ÍRORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–4(1993. 05. 29.)

Katasztrófának indult, ünnep lett a vége! A magyar válogatottat David O'Leary búcsúmérkőzése alkalmával hívták meg Írországba, és Jack Charlton együttese négy perc alatt kétgólos előnyre tett szert. Az angol szakember is biztosnak érezhette a sikert, több kulcsjátékosát már az első félidőben lecserélte. Puskás Ferenc, a magyar kapitány is cserélt, de ő a szünetben sokkal szerencsésebb kézzel nyúlt a tartalékokhoz: Balog Tibor és Hamar István is betalált a második játékrészben, utóbbi két góllal tette emlékezetessé bemutatkozását. Ez a győzelem jó előjel volt az Izland elleni vb-selejtező előtt, ám a szigeten 2–0-ra kikaptunk, ami ismét nagy csalódást jelentett. Egy különlegesség a meccsel kapcsolatban: nem gyakran látni szponzorált válogatott mezt, mint itt az íreken.

 

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 1–0 (1995. 04. 26.)

Igazából akkor nem tűnt ez az Eb-selejtező olyan különlegesnek – leszámítva a sorok íróját is eláztató esőt és a szülők célozgatását, hogy tán mégsem kéne meccsre menni katasztrofális időjárási körülmények közepette –, de az azóta eltelt 14 év kontextusba helyezte a találkozót.

Egyrészt Halmai Gábor hatalmas, meccset eldöntő korai gólja méltán ragadhatott meg a szurkolók emlékeiben, másrészt ez volt az utolsó alkalom, amikor a magyar válogatott a csoport első két kiemeltjéből le tudott győzni egyet. Méghozzá ez a svéd csapat – Ravellivel, Patrik és Kennet Anderssonnal, de már a kinti meccsen nagyon súlyosan megsérült Thomas Brolin nélkül – akkor a közvetlen világelitben volt, mint 1994-es vb-bronza is mutatta. A Mészöly-csapat sikere óta a svédeket egyszer sem sikerült még legyőzni – remélhetően sokáig már nem tart a várakozás...

Halmai gólja


 

FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (1997. 10. 11.)

Moilanen hátáról bepattant... A magyar labdarúgás 1986 óta eltelt időszakának egyik legszebb emléke lehetne az 1997 októberében lejátszott, Finnország elleni vb-selejtező, ha utána nem jönnek a jugoszlávok 1–7-re...

Csank János csapatának Helsinkiben már egy pont is elég lett volna ahhoz, hogy a magyar válogatott több mint húsz év után először továbbjusson egy selejtezőcsoportból. A mieink nem játszottak különösen rosszul, igaz, jól sem. A többek között Jari Litmanennel és Samy Hyypiävel felálló finnek hozzánk hasonlóan a továbbjutásért küzdöttek, ráadásul Finnország Antti Sumiala góljával a 62. percben meg is szerezte a vezetést.

Már a hosszabbítás percei is megkezdődtek, amikor a szakadó esőben egy olyan gólt szereztünk, ami egy csöpögős, hollywoodi mozifilmbe is beillene (melyben a „jók" az utolsó pillanatban, valami csoda folytán mégis győzni tudnak).

Egy bal oldali szögletet követően Keresztúri András, Halmai Gábor, Sebők Vilmos volt a labda útja. Hyypiä kétségbeesetten menteni akart, de Orosz Ferencet találta el. A csatárról a finn kapu felé pattanó labdát Mahlio próbálta meg kivágni, de pont az előtte bukdácsoló Moilanen kapust találta el, akinek a hátáról a kapuba vánszorgott a labda. Minden idők egyik legszerencsésebb magyar gólja és a győzelemmel felérő döntetlen azt jelentette, hogy a csoport második helyén Magyarország végzett, így a mieink játszhattak pótselejtezőt!

 

MAGYARORSZÁG–JUGOSZLÁVIA 1–7 (1997. 10. 29.)

Aztán a pótselejtezőn jött Jugoszlávia, Predrag Mijatoviccsal, Dejan Szavicseviccsel, Szavo Miloseviccsel, és az Üllői úti első meccsen tíz perc alatt rommá zúzták a vb-szereplésről szövögetett álmainkat. A 10. percben már 3–0-ra vezettek a vendégek, a vége pedig 7–1 lett – oda. Emlékszem, másnap azzal „büszkélkedtem" mindenütt, hogy végignéztem a meccset, és még Illés Béla szépítő gólját is láttam a 89. percben, odáig ugyanis már egyetlen ismerősöm sem jutott el. A magyar válogatott pedig a franciaországi vb-re nem jutott el, 12–1-es összesítéssel maradt alul a pótselejtezőn. A Jugoszlávia elleni 1–7 Irapuato és a szovjetek elleni 0–6 után a legnagyobb pofon volt a magyar labdarúgásnak.

 

AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG 2–3 (1998. 03. 25.)

Ahogy az a „Mohácsok" után lenni szokott, a jugoszlávok elleni kudarcot követően Csank János szövetségi kapitány és Laczkó Mihály MLSZ-elnök is megbukott. A szakmai munka vezetője Bicskei Bertalan lett (már nem először), a szövetség irányítását Kovács Attila vette át, és a vb-résztvevő osztrákok elleni idegenbeli győzelem után (ez volt az új vezetés első meccse) sokan talán elhitték, hogy egy új, sikeres korszak kezdődik. A korszakváltás elmaradt, de az osztrákok elleni siker emléke megmaradt. Bátran, támadószellemben és ami ennél is fontosabb, nagyon eredményesen játszottunk, Horváth Ferenc egy- és Illés Béla két góljával 3–2-re győztünk.

Horváth Ferenc gólja

 

Illés első gólja

 

 

Illés második gólja

 


 

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 1–1 (1998. 10. 14.)

Ekkor még fogott a románokon a „magyar átok", azaz szomszédaink elmondhatták, hogy tovább folytatódik 1939 óta tartó nyeretlenségük ellenünk – ami éppen e meccs visszavágóján szakadt meg. Azóta mi vagyunk nyeretlenek...

Az eredmény önmagában még nem indokolja a beválogatást, bár kétségtelenül szép volt az 1–1 az ekkor remek játékerőt képviselő románok ellen, viszont maga a meccs az egyik legjobb színvonalú volt az elmúlt másfél évtized találkozói közül. Két, nyílt sisakkal győzelemre játszó csapat, kitűnő hangulat, rengeteg helyzet: egyszóval igen szórakoztató volt a találkozó.

Attól az egy apróságtól eltekintve, hogy az ihletetten védő Bogdan Stelea féltucatnyi magyar helyzetnél hárított bravúrral, és mivel Viorel Moldovan góljával az 50. percben a vendégek megszerezték a vezetést, a levegőben lógott a vereség. A Népstadion népének nagy örömére aztán Hrutka János egy csodálatos szabadrúgásgóllal pontot mentett – a következő meccseken sajnos nem volt minek örülni... De ez akkor is kitűnő derbi volt.

 

LIECHTENSTEIN–MAGYARORSZÁG 0–0 (1999. 09. 04.)

Nem volt túl jó formában a magyar válogatott az épp aktuális Eb-selejtezősorozaton, a szlovákok, a románok, majd ismét a szlovákok ellen maradt gól (és két esetben pont) nélkül a Bicskei-csapat.

Ettől még mindenki három pontra számított Vaduzban, főleg, hogy márciusban Sebők Vilmos vezérletével egy ötöst vágott a nemzeti csapat Jehlééknek. Hát nem lett három pont, sőt: az első félidőben Királynak többször is bravúrral kellett védenie, a magyar csapat pedig csak szenvedett és szenvedett (bár voltak helyzetei). Igazság szerint a döntetlent teljesen megérdemelték a miniállam labdarúgói.

Sokat elmond a sajátos, 3-3-4-es felállásban játszó magyarok teljesítményéről, hogy a meccs utáni osztályozókönyvben Király kapta a legjobb osztályzatot – egyben az egyetlen elfogadható jegyet is. Akik nem látták, ne nézzék meg: majdnem ugyanolyan rossz volt, mint a máltai égés. Adalékul: a liechtensteiniek 1-1-8-as mérleggel, 2-39-es gólkülönbséggel zártak a csoportban, egyetlen sikerüknek (és mindkét lőtt góljuknak) Azerbajdzsán volt a kárvallottja.

LETTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 3–1 (2003. 09. 10.)

Áprilisban a svédektől ugyan kikapott a válogatott, de ezt követően simán legyőzte San Marinót, és kifejezetten jól állt selejtezőcsoportjában: egy rigai győzelemmel elérhető volt a pótselejtező.

Pótselejtező helyett jött a magyar védelem (főleg Juhár Tamás) rémálma, Maris Verpakovskis. A Gellei-csapat idegenben ritkán látható módon nekiesett a letteknek, beszorította őket, kihagyta lehetőségeit, majd „cserébe" a házigazdák kíméletlenek voltak első ziccerüknél. Majd a másodiknál. És a harmadiknál is.

Innen nem volt, nem lehetett visszaút: a bombaformában játszó, villámgyors Verpakovskist képtelen volt megállítani a magyar védelem, és bár Lisztes szépített, a lettek makacsul és jól védekeztek, Kolinko is magabiztosan védett, a magyar csapat pedig kiengedte kezéből sorsa irányítását, hogy aztán a lengyelektől is kikapjon. És Verpakovskis, meg a lettek? Nyertek a nem túl motivált svédek ellen, a váratlan továbbjutásnak pedig úgy megörültek, hogy legyőzték összesítésben a pótselejtezőn (Isztambulban a padlóról felállva!) a törököket, majd az Eb-n sem vallottak szégyent.

Az ő példájuk is mutatja: egy alsó középcsapatnak tartott válogatott is kivívhatja a kijutást egy nagy tornára.

NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–2 (2004. 06. 06.)

Lothar Matthäus 2004. január és 2005 decembere között irányította nemzeti csapatunkat. Legnagyobb sikerét kétségkívül hazája, Németország ellen érte el a magyar válogatott 2004 júniusában, amikor Kaiserslauternben 2–0-ra győzött az Európa-bajnokságra készülő, nem mellékesen 2002-ben vb-ezüstérmes Németország ellen. A 'lauterni csodaként is emlegetett meccsen kezdődött az elmúlt egy évben a szurkolók körében ismét felerősödő „Sanyi-kultusz" (ha Torghelle góljainak köszönhetően kijutnánk a vb-re, akkor a mosógéptől a női fehérneműig mindent el lehetne vele adni, és talán még a Barátok köztben is feltűnne, mint a legújabb Berényi testvér).

A németek ellen Torghelle Sándor előbb Christian Wörnsről lefordulva lőtt gólt, majd egy kontra végén is eredményes volt, így az ő két találatával nyertünk idegenben egy nálunk jóval magasabban jegyzett csapattal szemben, amire azelőtt a '90-es évek elején volt példa a spanyolok és az írek ellen.

 

MÁLTA–MAGYARORSZÁG 2–1 (2006. 10. 11.)

Amikor a belga Jonny ver Eecke lefújta a mérkőzést, döbbent magyar arcok meredtek egymásra. Hát van még lejjebb? Igaz, hogy válogatottunk Vanczák Vilmos kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszott, de mindenki azt mondta: Máltát még tíz emberrel is meg kell verni. Andre Schembri és Michael Mifsud nevű urak azonban másként gondolták, és előbbi két góljával, utóbbi remek játékával a szigetország egyik legnagyobb futballsikerét segítették elő. Ebbe a vereségbe belebukott Bozsik Péter szövetségi kapitány és a kulcsjátékosok többsége is, igaz, nagy többségük három év után elteltével is válogatott.

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 3–1 (2007. 08. 22.)

Ha csak egyetlen magyar válogatott mérkőzést emelhetnénk ki az 1986 óta eltelt időszakból, akkor tíz emberből kilenc alighanem az aktuális világbajok olaszok 3–1-es legyőzését említené 2007-ből.

Az, ahogy Dzsudzsák Balázs többször is hintába ültette Massimo Oddót, ahogy a tejfeles szájú Filkor Attila mesterien középre passzolt az első gólunk előtt, Juhász Rolland hatalmas bombája vagy Gera Zoltán szerelése az aranylabdás Fabio Cannavaróval szemben örökre emlékezetes marad. Azon a forró hangulatú augusztusi estén 42 év után először megvertük Olaszországot. Másnap erről a meccsről kérdezett az újságárus, Priskinről áradozott a zöldséges néni, Cannavarón kacagott a 4-es villamos.

 

A magyar futball, ha csak egy napra is, de újra feledtette a mindennapok gondjait. Bízzunk benne, hogy a svéd és a portugál meccs után is Dzsudzsák cselei, Hajnal passzai vagy éppen Torghelle góljai szolgáltatják a témát mindenhol...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik