Futsal: a magyar válogatott ismét súlyos vereséget szenvedett Brazíliától

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.11.17. 11:33
Címkék
A januári, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságra készülő válogatottunk hétfő éjszaka Guarulhosban is megmérkőzött a világbajnok Brazíliával. Akárcsak vasárnap, a vendéglátók ezúttal is magabiztosan nyertek: az első félidőben négy, a másodikban öt gólt szereztek, a mieink pedig csak egyszer, Angyalos András révén tudtak válaszolni.

Kozma Mihály a Pallai Gábor – Szente Tamás, Lódi Tamás, Madarász János, Gyurcsányi Zsolt összeállításban kezdette együttesünket, amelyben csereként Nagy Gábor, Angyalos András, Sivák Péter, Trencsényi János, Peczár Csaba, Lovas Norbert, Dróth Zoltán és Balázs Zoltán kapott lehetőséget.

A nagy iramot diktáló brazil gárda már a második percben megszerezte a vezetést, és a szünetig még három gólt lőtt. A találkozó második része is gyors hazai találattal kezdődött, majd Angyalos András szépített. A vendéglátók fölénye azonban ezután is érvényesült, így a mérkőzés 9–1-es brazil győzelemmel zárult.

A világbajnok igen eredményes hónapon van túl, az elmúlt időszakban 3–1-re és 6–0-ra verte meg Oroszországot, 8–0-ra és 9–0-ra lépte le Fehéroroszországot, míg a mieink ellen 6–0-t és 9–1-et ért el.

Bár a két brazíliai meccs nem sok sikerélményt hozott a mieink számára, az Eb-felkészülés szempontjából mindenképpen hasznos volt. Csapatunkra még két erőpróba vár a kontinensbajnokság előtt (amelynek mérkőzéseit január 19. és 30. között a debreceni Főnix Csarnokban és a budapesti Papp László Sportarénában rendezik meg) – decemberben Líbiát látjuk vendégül, egy héttel a torna rajtját megelőzően pedig Finnországgal játszik válogatottunk.

FUTSAL 
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Brazília–Magyarország 9–1 (4–0)
A magyar csapat gólját Angyalos András szerezte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik