Nemcsak nekünk, az azerieknek is kezd tetszeni a világranglista

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 21:11
null
Berti Vogts úgy érzi, van értelme kapitánynak lenni Azerbajdzsánban (Fotó: Action Images)
A szerdán a magyar labdarúgó-válogatottal megmérkőző Azerbajdzsán nem egészen három év alatt majdnem ötven helyet lépett előre a FIFA világranglistáján. Bár Berti Vogts szövetségi kapitány bízik a helyi utánpótlásban – a mieink elleni keretbe hét újoncot is meghívott –, az azeri klubokra jellemző légiósdömping, pontosabban az emiatt a kiválasztottjainak jutó nem túl sok játéklehetőség láttán aggódik kissé.

A hazánk elleni felkészülési mérkőzésre Berti Vogts hét újoncot jelölt huszonkettes keretébe, valamennyi behívott otthon játszik – egyikük a második vonalban. A legtöbb labdarúgót a Neftci Baki és Qarabag adja, négyet-négyet.

„Érzem az erőt az utánpótlásban – mondta Vogts, nem titkolván ugyanakkor, hogy a labdarúgás egyelőre peremsportág Azerbajdzsánban, és ennek vannak hátulütői a rossz pályáktól kezdve az elégtelen edzésmunkáig. – A játékosok nagyon keveset edzenek, de legalább beleadnak apait-anyait!"

Gondot jelent az is, hogy az utóbbi években pénzügyileg megerősödő klubok a rövid távú siker reményében a hazai játékosoknál jobbnak vélt légiósokat igazolnak.

„Az élvonal kiemelkedő csapatai tömegével alkalmazzák a brazil, az afrikai és a szovjet utódállamok labdarúgóit. A legtöbb kerettagom nincs játékban, hiszen a légiósok miatt nem jutnak szerephez a csapatukban" – morgolódott a „Terrier".

Noha az Eb-selejtezőket két vereséggel kezdte a csapat, Törökország őszi, meglepetésszerű legyőzésével (1–0) nyomatékosította: nem véletlen, hogy Vogts munkába állása (2008 áprilisa) óta Azerbajdzsán jelentősen előrelépett a világranglistán – az akkori 147. helyezéssel szemben most a 99. helyet foglalja el.

„Ha a szövetség továbbra is így áll a munkához, akkor akár négy-hat éven belül csatlakozhatunk az európai középcsapatok táborához" – fejezte ki reményét a kapitány, utalva arra is, hogy a nagyok Dubaiban, a kicsik (U17, U19, valamint az U21) a törökországi Belekben edzőtáborozhatnak, mert a szövetség előteremtette rá a pénzt.

AZ AZERBAJDZSÁNI FUTBALL JELENÉVEL FOGLALKOZÓ ÍRÁST TELJES TERJEDELMÉBEN A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott Svédországgal és Azerbajdzsánnal csap össze a nyáron

Magyar válogatott
2025.01.22. 14:13

Szerződést bontott klubjával a magyar válogatott védő – hivatalos

Légiósok
2025.01.05. 07:34

Tamás Márk a télen búcsút inthet a Neftcinek

Légiósok
2024.12.10. 09:32

Elismerte az UEFA, nagyot hibázott a videobíró

Minden más foci
2024.11.21. 13:11

NL: Gyökeres mesternégyest lőtt, a svédek hatot vágtak Azerbajdzsánnak

Minden más foci
2024.11.19. 22:39

Azerbajdzsán és Spanyolország küzd a Milánótól elvett BL-döntőért

Bajnokok Ligája
2024.10.23. 14:28

Magyaros gólokkal nyertek a svédek Észtországban

Minden más foci
2024.10.14. 22:42

Szlovákia kétgólos hátrányból játszott döntetlent Svédországgal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2024.10.11. 23:00
Ezek is érdekelhetik