Hetvenkedhet - Albert Flórián ma 70 esztendős

Akkor még kocka alakú volt a laszti, amikor Albert Flórián játszott–legyintenek a mai futballt istenítők. Lehet, de az Aranylabdát akkoriban is odaítélték, nem csak manapság. A futball változott, de egy adott korszak legjobbjának lenni, abszolút értelemben is jelentőséggel bír. Eusébio 1965-ben nyerte el a France Football Aranylabdáját, Bobby Charlton 1966-ban, Albert pedig 1967-ben.

Előbbinek szobrot állítottak Lisszabonban a Benfica stadionja, a Luz előtt, Charlton – aki kétszer is vesztes angol válogatottban játszott a magyarok ellen úgy, hogy Albert a két meccsen három gólt szerzett – Sirként látogatja a Manchester United meccseit, a mi Albertünkről azt tudja az utca embere, hogy fradista. Ami ugyan nem múló állapot, de az örökkévalóság szempontjából maradandóbb, hogy az Üllői úti létesítményből Albert Flórián Stadion lett.

Ahol majd' hatvan esztendővel ezelőtt az egykor falelátóval övezett pályán egy toborzó után azt mondták neki: „Kisfiam, holnap háromra legyél itt." Mondhatnánk ilyen egyszerű az egész: másnap – meg nap nap után – le kell menni, aztán 15 év múlva odaadják az embernek az Aranylabdát...

Alig 17 évesen első NB I-es bajnokiját játszotta zöld-fehér mezben. Akkoriban a csatárok góllal mutatkoztak be, Flóri mindjárt kettővel. Baróti Lajos szövetségi kapitány tisztában volt a képességeivel, mai szóhasználattal élve nem azzal motiválta, hogy játsszon jól, hanem ezzel a mondattal: „Flóri, ha leérettségizel, játszol a válogatottban." A nemzeti tizenegyben két gólpassz volt az antré az aktuális vb-ezüstérmes svédek legyőzése során 1959 júniusában, majd ötödik válogatott meccsén úgy lőtt gólt az NSZK-nak, hogy előtte öt védőt cselezett ki. Tipikus Albert-gól volt: akárcsak korábban a hercegszántói vagy a városligeti grundon, a Népstadionban sem lehetett tőle elvenni a labdát.

Nem lőtt nagy gólokat. Pörgetett a rövid sarokba, gurított a hosszúba, ha kellett, emelt, fejjel előzte meg a védőket, mint gyermekkori idolja, Kocsis Sándor. Magától értetődő természetességgel kígyózott a védők között. Ahogyan az angolok ellen 2:1-re megnyert találkozón a chilei vb-n 1962-ben, vagy négy évvel később Liverpoolban a brazilok ellen. Gyanítható, ez utóbbi találkozó sokat nyomott a latban egy évvel később az Aranylabda odaítélésekor. Megkapta azt a labdát, amelyet egy hátvéd sem tudott tőle elvenni...

Legnagyobb sikerét a Fradival 1965-ben érte el, a csapat megnyerte az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját (a VVK-t), a döntőben 1:0-ra legyőzve a Juventust. A gólt Fenyvesi Máté szerezte, Albertet leterítették. „Ott káromkodtam a füvet csapkodva, de a bíró csak mutatott a kapuba, nézzem meg, hol a labda. Felvételekről aztán persze láttam többször is Máté fejesét, s bár nem én szereztem, mégis úgy őrzöm emlékezetemben, mint életem egyik legszebb gólját."

A válogatottban 75-ször játszott, de százszoros válogatott is lehetett volna, csakhogy 1969-ben ütközött a dánok kapusával, és súlyos térdsérülést szenvedett. Az orvostudomány mai állása mellett egy térdsérülés nem végzetes. Akkoriban minimum kockázatos volt a visszatérés. 1974-ben búcsúzott az aktív játéktól, a Fraditól – 351 bajnoki meccs és 256 gól után – a ZTE ellen góllal a Népstadionban (igaz, volt még egy búcsúmeccse 1975-ben), a válogatottól szűk negyedóra játékkal. A Ferencvárostól azóta sem szakadt el: visszavonulása után különböző beosztásokban szolgálta szeretett klubját, jelenleg az FTC tiszteletbeli elnöke. Ahogyan egy idősebb szurkoló mondta egy utánpótlásmeccsen: amíg Flóri ősz fejét látja, van Fradi is. A mai világban ez sem kevés.

AKI FOGTA: NOSKÓ ERNŐ (Újpesti Dózsa, 15-szörös válogatott)

„Arra pontosan emlékszem, hogy ezerkilencszázhatvanötben játszottam bajnokin először a Fradi ellen, de az eredményre nem emlékszem, arra viszont igen, hogy az Üllői úton nem játszottam soha, mert a Fradi-pályát átépítették, a két csapat kettős rangadók keretében a Népstadionban játszotta a bajnoki meccseit. Biztos azért nem maradt meg bennem az eredmény, mert a vesztes meccsekre nem emlékszem…”

– Ezek szerint az FTC ellen több volt a vereség, mint a győzelem?
– Tényleg nem tudom. De egy meccs megmaradt bennem, illetve az előzmények. Alig vertem gyökeret a csapatban, és a Fradi elleni rangadó előtt a Honvéddal játszottunk. Egy-egy lett, Tichy Lajos gólt rúgott, aztán jött az FTC. Mi mindig felmentünk a szabadság-hegyi rejtekhelyre, aztán a mérkőzések előtt sétáltunk a Margitszigeten. Mit ad isten, a kaszinónál összeakadtunk a honvédosokkal, ami persze nem volt nehéz, mert ők a szigeti Honvéd-házban készültek. Tichy odaszólt nekem: „Öcsi, remélem, Albertot is ugyanúgy rugdosod, mint engem!"

– És Flórit rugdosta?
– Naná, keményen! Lehet, hogy az ellenfelek panaszkodtak, de az NB I-ben egyszer sem voltam kiállítva tizenegy év alatt!

– Alberttel szemben mi volt az ellenszer?
– Nem volt ilyen. Tudtuk például, hogy Rákosi beadásaira Flóri a rövid sarokra fut be, az öt és felesről vagy fejel vagy belepörget a labdába. Nem szórakoztam, ha fel akart ugrani, megfogtam a dresszét. Volt olyan, hogy megtéptem a lyukacsos trikóját, de akkor is sokszor megelőzött.

– Pedig tudták, hogy Rákosi a rövid sarokra adja be a labdákat...
– És akkor mi van? Messiről is tudják, hogy ördöngősen cselez, mégsem tudják elvenni tőle a labdát.

– Mit lehetett ellene csinálni?
– Mondjuk rávetődni, de azt azért mégsem tehettem. Ha tizennyolc méterre a kaputól megkapta a labdát, életveszélyesen tudott vele kapura fordulni. Nem lehetett elérni, mert úgy fedezte a labdát. Az előredöntött teste alatt volt a labda. El lehetett kanalazni, de gyakran csak szabálytalanul.

– Albert tartott öntől?
– Nem hiszem. Neki senkitől sem kellett tartania. Cristiano Ronaldo vagy Messi kitől tartana? Erre születni kell!

– A pályán kívül milyen volt?
– Nem volt barátkozó típus, de ő ilyen, így kell elfogadni. Újpestiként úgy láttam, a Fradiban nagyobb nimbusz övezi, mint a Dózsában bárkit is. Nálunk sohasem volt, hogy Göröcs és az Újpest, vagy Bene és az Újpest, náluk viszont volt ilyen, Flóri és a Fradi. Másrészt, amikor én a válogatottban Zámbó Sanyival zöldfülű voltam, egy dél-amerikai túrán a szálloda halljában ücsörögtünk, mikor jött Flóri, és látva, hogy ücsörgünk, mondta, menjünk együtt egy kis sétára. De hatalmas hírneve volt. Amikor a válogatott megérkezett valahová, a menedzserek rögtön nézték, Albert velünk van-e, mert nélküle sokkal kevesebbet fizettek a csapatért.

– Ön tartott Alberttől?
– Flóritól nem, én Varga Zoli ellen nem szerettem játszani.

– Na igen, kétszer is kötényt kapott egy Fradi–Újpesten. De miért volt a mumusa?
– Lendületesebb volt, kiismerhetetlenebb.

– Nem is szorult össze a gyomra, ha másnap Albertot kellett lefognia?
– Olyannyira nem, hogy ha Varga és Albert játékára is számítottunk, én kértem Barótit, Lajos bácsi, ha lehetne, én inkább Flórit fognám.

– Mit szólt Flóri, amikor keménykedett vele?
– Volt, hogy elküldött a p...ba.

– Ön hogyan reagált erre?
– Nem válaszoltam, mert bármennyire is felment a pumpa, a válogatottban együtt játszottunk, és különben is négy évvel idősebb volt nálam.

AKI MÖGÖTTE VOLT: SZŰCS LAJOS (FTC, 37-szeres válogatott)

„Két évvel vagyok fiatalabb Flórinál, a Dorogban már legalább harminc első osztályú meccset játszottam, amikor a Fradiba kerültem. Szinte zökkenőmentesen illeszkedtem be, ebben az is segített, hogy a csapat olyan meghatározó tagja, mint Albert, bízott bennem. De nem csak bennem, a csapatérdek minden felett állt, a kollegialitás volt a fontos. Ha ez megvolt, ment a játék, mert futballozni tudtunk.”

– Amikor a fedezetek hozták fel a labdát, Flórinak volt valamilyen kérése, hogyan játsszák őt meg?
– Á, dehogy! Manapság néha hallom, hogy a nagy sztárok így meg úgy kérik a labdát, nálunk az volt a módi, hogy Flóri mutatta magát, már tettem is a labdát, indulhatott a támadás. Az biztos, hogy jó helyen volt nála a labda.

– Sokat kellett Albert mögött lejsztolni?
– Most jön maga nekem ezzel?

– Próbálkoztam...
– A csapatszellemen és a kollegialitáson azt értettem, hogy mindenki tudta a feladatát. Fedezetnek mentem a Fradiba, nem csatárnak. Különben egy középcsatár gólokat rúgjon, ne foglalkozzon a védekezéssel. Meg tudja, hogy van? Ha nyert a csapat, akkor mindenki jó volt, ha vesztett, akkor meg mindenkit kritizáltak.

– Ott volt Flóri közvetlen közelében a pályán. Miben rejlett a titka?
– Nem tudták tőle elvenni a labdát. Úgy siklott a védők között, mint egy kígyó. És a testével remekül fedezte a labdát, jó érzéke volt a cselezéshez.

– Ki tud emelni egy mérkőzést is a sok közül, amelyen még önt is meglepte?
– Ezerkilencszázhatvanhétben három nullára nyertünk a Népstadionban az Újpest ellen. Na ezen a mérkőzésen Flóri nem közelről szerzett gólt, mint általában, hanem tizennyolc méteres hatalmas lövésből talált Szentmihályi kapujának bal felső sarkába. Szegény Miska, csak nézett, hogy Flóri ilyet is tud. De minket is meglepett vele.

AKI A GÓLPASSZOKAT ADTA: RÁKOSI GYULA (FTC, 41-szeres válogatott)

„Jövőre lesz hatvan éve, hogy ismerem Albert Flórit, még együtt kerültünk a kölyökcsapathoz. Kicsit csodálkozom, hogy ennyi gólt szerzett, de belegondolva, tömtem a jobbnál jobb labdákkal, végül is így alakult – kezdte a beszélgetést a legendás balösszekötő Rákosi Gyula, aki persze elnevette magát a tréfás bevezetőn. – Pályafutásom során több gólt is rúghattam volna, de inkább lepasszoltam neki a labdát..."

– Sokat gyakorolták, hogy ön elfut a szélen, és a beadásából Albert gól szerez?
– Azért gyakorlás nélkül még nekünk sem ment. De komolyra fordítva a szót: igyekeztünk az edzéseken is a meccsekhez hasonló szituációkat kialakítani. Tehát lendületesen futottam el, a beadásra meg Flóri úgy érkezett, ahogy a mérkőzéseken is.

– Noskó Ernő azt mondta, hiába tudták, hogy Rákosi a rövid sarokra adja be a labdát, Albert meg befejeli, mégsem tudták megakadályozni. Miért nem?
– Mert Flóri Noskónál egy tempóval előbb indult a beadásra. Remek ütemérzéke volt. Azt is nagyon érezte a fejelések mellett, hogy mikor kell sodorni, pörgetni a labdát, mikor elég, ha csak beleteszi a lábát.

– Mégis, mi volt a titok?
– Pontos labdát adtam – ez most komoly –, ő pedig elé ment a beadásnak.

– Nem haragudott Albertre, hogy a labda visszaszerzésében kevesebbet vállal?
– Ne vicceljen: a center ne védekezzen. Ez rá pláne igaz!

– Mindig megértették egymást, sosem zördültek össze?
– Dehogynem! Volt, amikor nem találtuk az ütemet, Flóri a melegebb éghajlatra elküldve szólt, adjak már be rendesen, én meg replikáztam, hogy el kellene már találni az ütemet, mikor indul be.

– Van olyan mérkőzés, amelyet kiemelne a sok közül?
– Hogyne! Ezerkilencszázhatvanban az angolok ellen voltam először válogatott, Flóri góljaival kettő nullra nyertünk, én tettem naggyá a beadásaimmal. Aztán van még egy emlékem, már az öregfiúkkorszakból. Az EVIG ellen játszottunk az Üllői úton a hátsó füvesen, és az ellenfél a félidőben egy nullra vezetett. Szóltam neki, hogy ne ácsorogjon, mert ő a legfiatalabb. Morgott valamit, de aztán a második félidőben megrázta magát, négy egyre nyertünk.

AKI FÜTYÜLT RÁ: SZŐKE ISTVÁN (FTC, 13-szoros válogatott)

Rákosi Gyula rendszerint balról, a legendás jobbszélső, Szőke István jobbról adta be a labdákat Albert lábára, fejére. „Nagyon nagy élmény volt Flóri mellett játszani! Csak füttyentettem, kiáltottam neki, és oda sem nézett, de már küldte elém a labdát, aztán futott a kapu felé, mert tudta, hogy visszakapja. Állítom, hogy a világ bármelyik országában, a keményebb bajnokságokban is világklasszis lett volna.”

– Féltek tőle az ellenfelek?
– Általában ketten is lógtak a nyakán, de rendszerint mégsem tudtak olyan szoros őrizetet köré vonni, amelyből ne bújt volna ki. Nem volt olyan védelem, amelyet egy-két csellel ne küldött volna szerteszét. S azzal, hogy legalább két embert lekötött, nekünk csatártársainak több levegőt, több helyet biztosított.

– Volt nézeteltérésük a pályán?
– Egy Üllői úti edzőmeccsen – Flóri ezeket is nagyon komolyan vette – megtréfáltam, de aztán meg is kaptam a magamét. Én sérülés miatt nem játszottam, csak az oldalvonal mellett futkároztam, és félszemmel figyeltem a meccset. Flóri a felezőnél indult, én meg kiáltottam neki. Egyből elém tette a labdát... Aztán rájött, hogy nem is vagyok a csapatban, és nagyon összeszidott. Nála minden meccs éles volt, és óriási tudásából fakadóan edzésen legalább úgy sziporkázott, mint a zsúfolt Népstadionban."