„Ebből még bármi lehet” – hangzott el többször is a kommentátor szájából a magyar–holland alatt.

Nem. Ebből bármi nem lehetett. Ebből ez lesz, esetleg – ha jó napunk van –, akkor 3–5, mint Amszterdamban.

„Ez elment” – hangzott el 1–4-nél.

Lehet, elment ez már akkor, amikor a magyar egyenlítés után középkezdéssel folytatódott a játék hármas sípszó helyett.

A holland válogatott elleni mérkőzés arra tökéletesen jó volt, hogy megmutassa, másfél év alatt az égvilágon semmit sem léptünk előre. Legalábbis egy ilyen szintű csapat ellen semmit. Mindegy, hogy az ellenfél úgy áll fel, hogy Vorm – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Pieters – N. de Jong, Van der Vaart – Kuyt, Sneijder, Afellay – Van Persie vagy Stekelenburg – Van Rhijn, Vlaar, Martins Indi, Willems – Clasie, Strootman, Sneijder – Narsingh, Van Persie, Lens, a kilenc helyen megváltozott kezdőjű, megfiatalított holland csapat ugyanúgy jött, látott és gázolt. Mindenesetre a nemzeti csapat túl van első két vb-selejtezőjén, teljesen papírforma eredménnyel: Andorra kiütve, aztán mi magunk is…

Eddig az előre kalkulálható pontszámot sikerült hozni, a selejtezősorozat szempontjából két igen fontos mérkőzés jön: október 12-én idegenben Észtország, 16-án pedig hazai pályán Törökország ellen. Ideális eredménynek csak a hat pont számítana, realista énünk viszont azt mondja, arra is bőven van esély, hogy a válogatott már most szinte reménytelen helyzetbe sodródik. Már ha a cél tényleg a második hely megszerzése a csoportban.

NEKÜNK EZ AZ ALTERNATÍVA JUTOTT

Ha szemléltetni akarjuk a két válogatott közti különbséget, elég azzal megtenni, hogy bemutatjuk, hogyan (nem) helyettesítettek egy utolsó pillanatban kieső embert. Laczkó Zsolt a meccs napján, Arjen Robben már a bemelegítésnél dőlt ki – előbbi helyén kényszerposzton Elek Ákos szenvedte végig a mérkőzést, az utóbbi helyett betett Jeremain Lens a mezőny egyik legjobbjának bizonyult. Elhanyagolható különbség.

A két esetből igazából egyik sem meglepő. Nem meglepő, hogy Louis van Gaal „csak úgy” elő tudott húzni a kalapból egy, a meccs eldöntésére képes szélsőcsatárt, és sajnos az sem meglepő, hogy a magyar csapatnál nem volt B-terv a kieső játékos pótlására. Márpedig egy válogatott továbbjutási esélyeiről igen sokat elmond, ha egy játékos kiesése ekkora káoszt okoz…

Többször leírtuk: magyar szélsőhátvéd nincs, szélsőhátvédképzés pedig vagy nincs, vagy még nem látjuk az eredményét. Látványosan megmutatkozott ez a két őszi selejtezőn. Egervári Sándor eleve kényszerpályán mozgott keretével: jobbhátvéd nem volt benne (a védelem minden posztján bevethető Vanczák Vilmos sem az, bár gyakran játszik a jobb oldalon), balhátvéd pedig Laczkó Zsolt és Halmosi Péter (mindketten eredetileg középpályások). A rajtuk kívül szélsőhátvédként bevethető játékosok pedig egyaránt védekező középpályások, és Pintér Ádám kiesésével ezen a poszton is megfogyatkozott a válogatott.

Az eredmény: kényszermegoldások sora. Andorrában Pintér és Varga József távollétében Korcsmár Zsolt lépett fel a középpályára védekezni – sokatmondó, hogy Egervári Sándor nem posztra hozott be embert, hanem kispadon hagyta a saját bevallása szerint is formán kívüli és a klubjainál a mellőzéstől megviselt Elek Ákost. Hollandia ellen már kellett a két védekező középpályás, így a Vanczák, Korcsmár, Juhász, Laczkó – Varga, Elek „elhárító egység” volt betervezve. Egészen addig, amíg Laczkó ki nem esett, Egervári Sándornak pedig bele kellett nyúlnia a védelembe.

A megoldás, hogy Vanczák és Juhász maradt a helyén, Korcsmár viszont fellépett Varga mellé, Lipták bekerült a kezdőbe, Elek pedig balhátvédbe szorult – arra a posztra, amelyben élesben igen régen játszott mérkőzést.

Ez több kérdést is felvet.

Halmosi Péter játékban levő balhátvédként végig a kispadon ült – nem állítjuk és nem állíthatjuk, hogy vele másképp alakult volna a meccs (nyilván nem), de kérdés, hogy ha már kerettag, akkor miért nem bevethető vészhelyzetben? Vagy fordítsuk meg: ha ilyenkor nem bevethető, miért kerettag?

Szintén kérdés, hogy érdemes-e egy mérkőzésen soha együtt nem játszó egységet kiállítani, ha van még egy alternatívája: a Varga, Juhász, Korcsmár, Vanczák négyes ugyanis már játszott együtt többször tétmeccsen is. Elek maradhatott volna az eredeti posztján, ekkor viszont a másik szűrő kérdését kellett volna megoldani – szintén kényszermegoldást lehetett volna húzni (Hajnal visszahúzása? Egy védekező középpályás?), vagy abszolút újoncot avatni Gyömbér Gábor személyében.

Nekünk ezek az alternatívák jutottak. Van Gaal meg beállította Lenst…

PÓTTERV NÉLKÜL

Persze naivitás lenne azt feltételezni, hogy egy ideális kezdőcsapattal a kép rózsásabb lett volna – 2011 tavaszán nagyjából a legjobb összeállításban ugyanúgy megkaptuk a négyest, mint ahogy tízből alighanem nyolcszor-kilencszer ez lenne a vége. A fentiek csupán annak az illusztrálására szolgálnak, hogy ha kritikus pontokon kiesnek játékosok – csoportbeharangozónkban erről már szó esett –, elképesztően vékony a pótlási lehetőség.

A hollandok elleni meccsen volt egy A-terv, ám B- (ne adj’ Isten, C-) tervnek nyoma sem volt, ráadásul az eredeti elképzelés Laczkó sérülésével már borult. A „barkácsmegoldás” pedig kapitányi felelősség – a legkevesebb, ha azt írjuk, nem jött be a kísérlet –, és a szakvezetői indoklás („nem volt jobb lehetőségem”, valamint az eredmény egyéni hibákra „kenése”) sem túl meggyőző.

Másfél éven belül háromszor játszottunk Hollandiával, háromszor kikaptunk, közben kaptunk tizenhárom gólt – ez azért az egyéni hibáknál jóval súlyosabb gondot jelez. Lehet az egyéni hibákra fogni a súlyos vereséget, de a hollandok elleni selejtezőn megint úgy tűnt, semmi sincs rendben, sem a pályán, sem a kispadon. A védekezés szétesett, a középpálya súlytalan és az ott játszó futballisták lassúak voltak, támadójáték pedig nem létezett. A nagyon súlyos egyéni hibák csak hozzájárultak a széteséshez – hogy hasonlattal éljünk, a válogatott nagyjából kivégezte magát, még mielőtt megjött volna a holland hóhér.

„Ha kicsit megerőltetjük magunkat, akkor hat egy vagy hét egy. Magyarország óriási csalódást okozott” – hangzott a szakértői vélemény a holland játékoslegenda René van de Kerkhoftól, aki az Omroep Brabantban értékelte a meccset.

Most mit mondjunk? Tartunk tőle, hogy igaza lehet.

MI VÁLTOZHAT?

Egervári Sándor változtatásokat „lengetett be”, mondván, a Hollandia elleni gyenge játéknak lesznek személyi következményei. Meglepődnénk egy drasztikus változtatáson, és elég nehéz lenne földrengető, a keretet minőségben megdobó váltásokat elképzelni – Huszti Szabolcson (kizárva) és Tőzsér Dánielen (a kapitány látványosan nem bízik benne) kívül nem sokan vannak, akik kimondottan „rárúgnák” az ajtót teljesítményükkel a kapitányra. Vadócz Krisztián és Rudolf Gergely csapatra talált, így alighanem mindketten visszatérnek, a védelem pedig minden bizonnyal nem áll fel így még egyszer.

Sajnos a válogatottnál meglevő hiányposztokat semmilyen kapitányi változtatás nem tölti be, szélsőhátvédet például nehezen lehetne leakasztani a fogasról a futballáruházban. Új emberekkel, új kezdőcsapattal és esetleg új felállással lehet próbálkozni, de ez nem változtat azon, hogy „kevesen vagyunk” – és az igazán nagyok ellen kevesek is. Még szerencse, hogy nem az igazán nagyok következnek. Viszont a hollandok ellen mutatott teljesítményről szögezzük le: ez Észtországban is vereségre lett volna elegendő.

MIKÖZBEN A CSOPORTBAN...

5–0 ide, 1–4 oda, eddig semmi meglepő sem történt a csoportban. Minden csapat annyi ponttal áll, amennyit a papírforma alapján gyűjthetett: a hollandok ráálltak a Brazíliába vezető útra, a törökök buktak Amszterdamban és megverték az észteket, a románok kipipáltak két kötelezőt. Eddig az észtek lehetnek csalódottak – különösen a románoktól kapott hazai zakót viselhetik nehezen –, az andorraiaknak pedig legfeljebb a vesztes meccsek gólkülönbségének minimalizálása lehet a cél.

Októberben nagyon sok mindenre választ kapunk a csoportunkban, minden bizonnyal jobban megmutatkoznak az erőviszonyok.

Kezdjük magunkkal: a csoportbeharangozóban azt jósoltuk, hogy az észtek nem tudják hozni Eb-selejtezős teljesítményüket, de a baltiak ellen a második helyre törő három válogatott (Románia, Törökország, Magyarország) közül legalább kettő pontokat fog veszíteni. Az észtek eddig nem szereztek pontot, és alighanem nagyon rosszul viselnék, ha a Le Coq Arenából Egervári Sándor csapata három ponttal távozna – méghozzá ez a mieink szempontjából nagyon fontos lenne. Az észt–magyar után közvetlenül magyar–török jön egy 1990 óta le nem győzött mumus ellen – szerencsénkre a félholdasok öltözőjében egyáltalán nem a nyugalom honol.

„Lehet, hogy a magyarok szörnyű játékkal kikaptak Hollandiától négy egyre, a török válogatottra viszont veszélyesek lehetnek, éppen a török válogatott miatt, amely szokás szerint maga alatt vágja a fát” – tárta fel a csoportrivális hétköznapjait Tunc Elibol török újságíró a Nemzeti Sportnak. A török csapaton belül több törésvonal is van: adva van egy kapitányellenes klikk (ebbe a halmazba tartozik a múlt pénteken Hollandia ellen be sem vetett, kedden csereként harcba dobott, gólját faarccal, közönyösen ünneplő Selcuk Inan), van egy erős klikkje Emre Belözoglunak, ennek természetesen egy ellenpólusa is – zajlik az élet a félholdasoknál.

„A belvillongások megnehezítik a csapat helyzetét, benne Abdullah Avciét, de úgy vélem, ha Románia ellen nem nyer a válogatott, a kapitány akkor is a helyén marad” – vélekedett Tunc Elibol.

Igen, török–román is lesz, a csoport egyik kulcsmérkőzése – a házigazdák egyik mumusukkal kényszerülnek megküzdeni. Török szempontból elég lehangoló, 4–7–12 az összmérleg, reményt adhat viszont, hogy 2010-ben le tudták győzni a románokat. Mi a döntetlennek örülnénk alighanem a legjobban, no meg annak, hogy a törökök kikészítsék magukat a budapesti fellépés előtt.

„A román sajtó a hollandoktól elszenvedett vereség ellenére nem írta le a magyar válogatottat, továbbra is hármas versenyről ír. A helyi viszonyokra jellemzően azt a tényt, hogy a román válogatott vezeti a csoportot, a médiumok kiemelik, bár tudni érdemes, hogy átvitt értelemben itt minden győzelmet tűzijátékként ünnepelnek. Pedig a selejtező gyakorlatilag most kezdődik, előbb a törökökhöz utazik a csapat, aztán a hollandok érkeznek Romániába. Ha ezen a két találkozón nem szerez pontot az együttes, nyilván csendesebb lesz a hangulat. Az észtek játékát a román válogatott tulajdonképpen kinyírta a két szűrővel, Andorrát gyenge meccsen simán megverte, így a következő teszt előtt az a legizgalmasabb kérdés, bírja-e majd a török nyomást a viszonylag fiatal védősor. Mert afelől nincs kétség, hogy Abdullah Avci gárdája nekiugrik a románoknak”– elemzett Boros Miklós kolozsvári újságíró.

Románia október 16-án Hollandiát fogadja, az oranje egy Andorra elleni „tesztmeccsel” készül a bukaresti fellépésre, az észtek pedig reméljük, csak andorrai fellépésükön szerzik meg első pontjaikat.

Magyarország sem a Koeman-, sem az Egervári-érában nem kapott ki tétmérkőzésen alacsonyabb besorolású csapattól, 2007 novembere óta veretlen gyengébb kalapból húzott ellenfelekkel szemben – remélhetőleg ez a sorozat nem szakad meg Tallinnban. Az észtek és a törökök ellen – ha komolyan bizonyítani akarjuk, hogy a második helyre hajtunk – hat pont kellene, valószínűleg már a négy is lépéshátrányt jelent. Bármi, ami ennél kevesebb, nagyon rossz helyzetbe hozza a magyar csapatot, és még az MLSZ vezetőségét is elgondolkodtathatja.

Hat pont esetén viszont mindenki megnyugodhat, a nemzeti csapat a tervezett pontszámnál jár az őszi selejtezők végén. Azért nagyon ne altassuk el magunkat.