Közös meccsnézés a magyar-román vb-selejtezőn!

Vágólapra másolva!
2013.03.19. 14:22
A Magyar Labdarúgó-szövetség pénteken 18 órától az Ötvenhatosok terén rendez közös meccsnézést a zárt kapus Magyarország–Románia vb-selejtező alatt. A kilátogató szurkolókat a büfék mellett óriáskivetítők várják Budapest egyik legnagyobb közterén, ahol közösen tekinthetik meg a mérkőzést és szoríthatnak a magyar válogatott sikeréért.

 

A program már jóval a találkozó előtt elkezdődik, 19 órától a Magna Cum Laude zenekar koncertje adja meg az alaphangulatot a szurkoláshoz. A rendezvény házigazdája Buda Márton rádiós műsorvezető, "hivatásos futballszurkoló" lesz.

A teljes program mindenki számára ingyenes, de az óriáskivetítőhöz legközelebbi helyekre SMS-regisztrációt követően lehet bejutni.

A regisztrációhoz mindössze a FOCI szót kell elküldeni SMS-ben a +36 30 3030987-es, nem emelt díjas telefonszámra.(A magyarországi mobil távközlési szolgáltatók díjcsomagjában meghatározott SMS- és MMS-díjak szerint. A sikeres regisztrációt egy QR kódot ábrázoló válasz MMS jelzi, ezért a regisztrációs folyamatot MMS-képes mobilkészülékkel kell elvégezni. A kódot a helyszíni belépéshez meg kell őrizni.)

Az első 3500 regisztráló a színpadhoz és a kivetítőhöz közel nézheti végig az eseményeket. Minden regisztrációval két-két szurkoló léphet be a kiemelt területre.

A Magna Cum Laude teljes tagságának van kötődése a labdarúgáshoz, Szabó Tibor zenekarvezető saját bevallása szerint igazi fociőrült, így nem csoda, hogy a zenekar nagy örömmel látogatott ki a válogatott első edzésére, a játékosokkal való közös fotózásra. Az együttes tagjai megígérték: péntek este, a koncert után első útjuk a kivetítő elé vezet majd, ahol ők is teljes hangerővel biztatják a néhány száz méterrel arrébb játszó válogatottat.

A rendezvény programja:

18.00 Kapunyitás
19.00 Magna Cum Laude koncert
20.20 Válogatott mérkőzés, vendégekkel, felvezetéssel

Szurkoljunk együtt a válogatottnak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik