Válogatott: Szeretnék még a csapat hasznára lenni - Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 23:58
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos (1–0) győzelmet aratott a Kuvait elleni győri felkészülési mérkőzésen. A találkozó győztes góljának szerzője, Vanczák Vilmos, valamint a szünetben beálló újonc, Lovrencsics Gergő boldogan nyilatkozott a lefújást követően, ám a rutinos védő önkritikát is gyakorolt az első félidei teljesítmény miatt, miként Korcsmár Zsolt is.

„Az első félidőben is volt lehetőségem a gólszerzésre, de akkor a kuvaiti kapus szépen védett, bár picit mögém jött a labda, így nem tudtam meghelyezni, de hál' Istennek, a második félidőben azért egyet sikerült befejelnem – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek Vanczák Vilmos, aki utalt az első félidő kevésbé energikus játékára. – Nem tudtuk a legtöbb labdát megjátszani, a nagyon egyszerű passzokat is elrontottuk. Nagyon hosszú volt a csapat, nem mozogtunk kellően együtt, a selejtezők előtt ezt mindenképpen át kell majd beszéljük. Romániában sokkal zártabb védekezés kell, sokkal jobban együtt kel mozognunk, nem szabad ekkora területeket hagyni, döntően ezért nem tudtuk uralni az első félidőt.”Vanczák Vilmos, aki utalt az első félidő kevésbé energikus játékára. – Nem tudtuk a legtöbb labdát megjátszani, a nagyon egyszerű passzokat is elrontottuk. Nagyon hosszú volt a csapat, nem mozogtunk kellően együtt, a selejtezők előtt ezt mindenképpen át kell majd beszéljük. Romániában sokkal zártabb védekezés kell, sokkal jobban együtt kel mozognunk, nem szabad ekkora területeket hagyni, döntően ezért nem tudtuk uralni az első félidőt.”

„A második félidőre kinyílt a pálya, az ellenfél közül négyen-öten is elöl ragadtak, és próbáltak minden mindegy alapon támadni – mondta Korcsmár Zsolt. – Ugye ez ahhoz vezetett, hogy mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de szerintem nekünk voltak a nagyobb lehetőségeink, még kapufákat is szereztünk. Lehetett volna ez a győzelem nagyobb különbségű is, de azért nem volt ez annyira sima, hogy nem kaptunk gólt. Viszont örülök, hogy nullára lehoztuk. Amilyen meccseket néztünk róluk, azokon azért látszódott, hogy ügyesek a kuvaiti játékosok, meg pörögnek, de amikor szembe kerültünk velük, akkor mindezt a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Nyilván voltak nekik is hiányosságaik, amiket jobban ki kellett volna használnunk, de azért ők játszották a focit, és ilyen ellenféllel szemben jó játszani, mert ebből lehet tanulni.”

„Ez volt az első alkalom, hogy a címeres mezt magamra ölthettem, és nagyon szerettem volna bizonyítani azt, hogy a jövőben is szeretnék pályára lépni a nemzeti tizenegyben, szeretnék még a válogatott hasznára lenni” – bizakodott Lovrencsics Gergő, aki elárulta azt is: ha ziccerénél látja, hogy a túlsó oldalon Dzsudzsák Balázs követi az akciót, kéri a labdát, számít a beadásra, akkor leadta volna. Nem önzőségből nem került erre sor. Viszont igazat adott társának, passzolnia kellett volna, és legközelebb így is tesz majd...

„Nekem igazából pihenéssel telt ez a kis edzőtábor – folytatta a Lech légiósa –, mert három komoly mérkőzést játszottunk az utolsó héten, még úgy is, ha annyira nem is volt már tétje számunkra. Próbáltam felfrissülni erre a mérkőzésre, úgy érzem, sikerült is valamennyire. Kicsit meglepett, hogy a félidőben már cseréltünk, hiszen előtte azt mondta a kapitány, elsősorban a győzelem számít, és próbáljunk meg közben jól játszani, majd ehhez képest cserél. Így viszont egy félidőt a pályán lehettem, aminek nagyon örülök.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik