Román-magyar: Marica kezd, Matel fogja Dzsudzsákot - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 07:23
null
Egy ilyen román összeállításon már nem lepődnénk meg holnap (Fotó: prosport.ro)
A tegnapi, megtévesztőnek szánt összeállítással ellentétben a román ProSport csütörtökön már azt a tizenegy nevet tette fel a „mágnestáblára”, amely nagy valószínűséggel kezd majd a pénteki, Magyarország elleni bukaresti vb-selejtezőn. A kezdőben ott találjuk Ciprian Maricát, míg a legveszélyesebbnek tartott magyar futballista, Dzsudzsák Balázs őrzését Alexandru Matelre „bízták” rá.

 

Victor Piturca szövetségi kapitány még nem mondta ki a végszót, de az amúgy gólerős Marica szerepeltetésével kapcsolatban korábban erős kételyei merültek fel. A Schalkét idén nyáron elhagyó támadónak ugyanis még mindig nincs klubcsapata, így komoly nyári felkészülés és mérkőzés nélkül léphet pályára ellenünk, formája több bizonytalansági faktort rejt magában. Amikor pedig lehetőséget kapott, augusztus közepén, a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen csereként a hajrában, akkor sérülés miatt kellett percek múlva elhagynia a játékteret. Egy ütközésnél eltört az állkapcsa.

Ami hiányzik belőle, duplán meglehet a Torje, Maxim, Tanase trióban. A középpálya támadások felépítésével és befejezésével megbízott hármasa valóban komoly erőpróbára kényszerítheti a magyar védelmet. A román sajtó reményei szerint semlegesítésük megoldhatatlan lesz a vendégeknek.

A román védelemben szerepet kapók közül Vlad Chiriches talált magának együttest, méghozzá nem is akármilyent, hanem a nagy terveket szövögető Tottenhamet, viszont kisebb sérülése miatt ő is nyugtalanságot okoz a kapitánynak, nem úgy a román újságíróknak.

Utóbbiaknak – és minden bizonnyal Piturcának is – Dzsudzsák miatt „fő a fejük”, tőle tartanak leginkább. Nem ok nélkül. A szélsőt a magyar támadások legfontosabb láncszemének tartják, aki ráadásul a befejezéseknél sem jön zavarba. (Tegyük hozzá: a szögleteknél és a szabadrúgások elvégzésénél is fontos feladat hárul rá.) Ráadásul a Dinamo Moszkvából ismét lendületes teljesítménnyel tűnik ki. A hatszoros válogatott, 23 éves Matel mellett szól, hogy a támadásokhoz is érdemit tud hozzátenni. Ráadásul találkozott is a nyáron a magyar szélsővel, igaz, az Astra elleni svájci felkészülési mérkőzésen mindössze nyolc percet töltött a pályán a Dinamo magyar légiósa.

Opció lehet még a védelem jobb oldalán a 27 éves, nyolcszoros válogatott Srgian Luchin – Piturca is a két játékos szerepeltetése között hezitál –, ő azonban kevésbé hatékony a támadásoknál, inkább defenzív védő, és klubjában, a Dinamo Bucuresti-ben is többször szerepelt már középen, mintsem a szélen, ami azért nem ugyanaz a feladatkör. Bár vélhetően a válogatott ráhatására mostanság feltűnt a bukaresti védelem jobb szélén is

A márciusi, budapesti vb-selejtezőn (2–2) a románok a következő felállásban szerepeltek: Tatarusanu – Tamas, Chiriches, Goian, Radu – Bourceanu, Pintilii (Chipciu, 86.) – Torje (Maxim, 66.), Grozav (Rusescu, 71.), B. Stancu – Mutu.

A ROMÁN VÁLOGATOTT KERETE A MAGYAROK ÉS A TÖRÖKÖK ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Ciprian Tatarusanu (Steaua Bucuresti), Bogdan Lobont (AS Roma), Silviu Lung (Astra Giurgiu)
Védők: Alexandru Matel (Astra Giurgiu), Srgian Luchin (Dinamo Bucuresti), Paul Papp (Chievo Verona), Valerica Gaman (Astra Giurgiu), Dorin Goian (Aszterasz Tripolisz), Dragos Grigore (Dinamo Bucuresti), Vlad Chiriches (Tottenham Hotspur), Razvan Rat (West Ham United), Iasmin Latovlevici (Steaua Bucuresti)
Középpályások: Alexandru Bourceanu, Doru Pintilii, Adrian Popa, Cristian Tanase (mind Steaua Bucuresti), Ovidiu Hoban (Petrolul Ploiesti), Gabriel Torje (Udinese Calcio), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart)
Támadók: Marius Alexe (Sassuolo), Gheorghe Bucur (Kubany Krasznodar), Bogdan Stancu (Genclerbirligi), Ciprian Marica (csapat nélkül)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik