Válogatott: Andorra nem akar szerzett gól nélkül maradni

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 00:26
Koldo Álvarez, az andorrai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: szomorú lenne, ha csapata rúgott gól nélkül zárná a vb-selejtező sorozatot. Utolsó esély a nulla eltüntetésére a kedd esti Magyarország–Andorra mérkőzés.

A sorozat elején a mieink 5–0-ra győztek idegenben, az andorrai szövetségi kapitány, Koldo Álvarez ennek ellenére bízik abban, hogy csapata meglepetést szerezhet.

„Nehéz meccs vár ránk, mert ellenfelünk súlyos veresége ellenére még eséllyel pályázik a csoport második helyére – idézi az mlsz.hu Alvárezt. – Ha a magyar válogatott nem szerez gólt a meccs elején, számíthat arra, hogy a közönség ellene fordul, ez pedig azt jelentené, hogy csapatom jól végzi a dolgát. A tavalyi mérkőzésen túl nagy lelkesedéssel vetették játékba magukat futballistáim, ez hibákat szült, és vereséghez vezetett. Azon a meccsen a magyarok keveset tettek a győzelemért, az andorrai hibákból született sok gól. Ellenfelünk egyénileg képzett játékosokból áll, mint amilyen Dzsudzsák vagy Koman, ők egy az egyben felülkerekedhetnek rajtunk. Az oldalról beérkező szabadrúgásokra külön oda kell figyelnünk, mert ellenfelünknek jól fejelő játékosai vannak."

Arra a kérdésre, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett, így Kioldo Álvarez így válaszolt:

„A győzelemmel elégedett lennék, viszont nagyon csalódottan zárnám a selejtező sorozatot, ha rúgott gól nélkül kellene befejezni szereplésünket."

A Magyarország–Andorra mérkőzés kedd este 20 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

A D-CSOPORT KEDDI PROGRAMJA
MAGYARORSZÁG–ANDORRA
(tv: M1)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 20.00. V: Stefanski (lengyel)
Románia–Észtország
Bukarest, Nemzeti Stadion, 20.00. V: Strahonja (horvát)
Törökország–Hollandia
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion, 20.00. V: Rizzoli (olasz)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 9 8 1 32– 5 +27 25
2. Törökország 9 5 1 3 16– 7 +9 16
3. Románia 9 5 1 3 17–12 +5 16
4. MAGYARORSZÁG 9 4 2 3 19–20 –1 14
5. Észtország 9 2 1 6 6–18 –12 7
6. Andorra 9 9 0–28 –28 0

 

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
12 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik