Ez tényleg nem volt szerethető - mérlegen a finn meccs

„NEM SZERETHETŐ, HANEM EREDMÉNYES CSAPAT KELL”

Egész elfogadható volt a magyar labdarúgó-válogatott tegnapi, finnek elleni játéka – mintegy 15 percig. Ez idő alatt jól szűkítettük a területeket, a labdaszerzések után visszatámadtunk, ebből két helyzetünk is volt, és Rudolf Gergely egyet ezek közül gólra is váltott.

Ezzel nagyjából el is mondtuk a tegnapi Magyarország–Finnország mérkőzés legfőbb pozitívumait. A folytatásban ugyanis egyre kevesebbszer tudtunk a finnek mögé kerülni. A szünetig Rudolfnak volt még egy lövése 17-ről egy jobb oldali támadás végén, ami az oldalhálóban kötött ki, ám ezzel le is írtuk az összes magyar gólhelyzetet, ami 45 perc alatt adódott a mieink előtt. A támadójátékunk az első félidőben hasonló szisztémára épült volna, mint korábban a Pintér Attila vezette Győré, vagy sokszor az Erwin Koeman-féle válogatotté, amikor nem egy klasszikus centernek (mint amilyen a finnek elleni szűkített keretből kimaradó Böde Dániel, vagy a bő keretbe sem hívott Szalai Ádám) próbálja eljuttatni a csapat a labdát, hanem egy alacsonyabb, de többet mozgó csatárnak – jelen esetben Rudolf Gergelynek –, aki az üres területekre mélységből bepasszolt labdákkal igyekszik helyzetet kialakítani.

„Hogy mit várok a Pintér-csapattól? Sok munkát!”

Nem is lett volna ezzel baj, ha jönnek a helyzetek, de nem igazán jöttek. Helyettük a finnek jöttek... Az első félidőben még többnyire az útjukat tudtuk állni, középen jól tömörültünk, előfordult, hogy a négyes védőfalunk előtt egy hatos falat is felhúztunk. Sajnos azonban már ekkor is látszott, hogy a szélen ismét (mint annyiszor az Egervári-éra alatt is) megbontható a csapatunk. Az első félidőben a védelmünk jobb felén, vagyis Vanczák Vilmos oldalán három olyan támadást is vezettek a finnek, amelyből nagy gond lehetett volna, ha a belső emberek nem tudnak kisegíteni, de balra, azaz Leandro oldalán is láthattunk olyan finn akciót, amelyből akár gól is születhetett volna (Teemu Pukki beadásából Roman Eremenko lőtt a védőkbe). A második félidőben aztán mindkét gólt megelőzően a bal szélről (vagyis a mi jobb oldalunkról) indultak a finnek, és ekkor már nem tudtak kisegíteni a belső védők, illetve a második gól előtt Juhász Roland megállította az északiakat, ám csak szabálytalanul, így jöhetett a jogos büntető.

A mérkőzésről egyébként a legtöbbet Lovrencsics Gergő kissé sarkos, meccs utáni megfogalmazása árulta el. „Két ellentétes félidő volt, az elsőben sajnos beseggeltünk a kapunk elé. Ez nem volt tudatos, ezért pedig támadásban túl nagy területeket kellett volna befutnunk. Amikor felzárkóztam az akcióinkhoz, sajnos nem értem vissza védekezésben. A második játékrészben rendszert váltottunk, próbáltunk többet támadni, de ekkor gólokat kaptunk” – mondta a szélső.

Kívülről is úgy tűnt, hogy az első 15 perc után túlságosan is magunkra húztuk a finneket, így támadásban a szélsőknek hatalmas területet kellett volna befutni, állandóan úton voltak, mégsem értek oda, ahova kellett volna. Ha megkíséreltünk támadni, akkor mögöttük terület nyílt, nem értek vissza védekezésbe. Amikor pedig ők is behúzódtak – az első félidőben láttunk rá példát: Dzsudzsák Balázs a saját tizenhatosunknál szerzett labdát –, akkor nem tudtunk támadni. A második félidőben a Koman Vladimir, Futács Márkó cserével valóban rendszert váltottunk, ekkor már két csatár volt a pályán, de a támadójáték nem lett sokkal veszélyesebb, ellenben egyre kevésbé volt hatékony a területszűkítésen alapuló védekezésünk.

Pintér Attila kinevezése után hangoztatta: „Nem szerethető, hanem eredményes csapat kell! Ha jól szerepel, csak akkor lesz szerethető..." A tegnapi játékra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szerethető. A nagyobbik baj azonban, hogy eredményes sem volt. A sokatmondó nézőtéri bekiabálásokból csak egyet idéznék, ami még 1–0-s magyar vezetésnél hangzott el: „Pinyő, ez meg mi?”

„PINTÉR ATTILA CSAPATA MÉG AZ EBÉDLŐBEN IS TOLÓDIK”

Csank János korábbi szövetségi kapitány még a múlt héten beszélt a Pintér-csapat esetében alighanem védjeggyé váló tolódásról, illetve a védekezés és a támadás átmenetéről, amit Pintér Attila és a játékosok elmondása alapján is sokat gyakoroltak az eddigi összetartások alkalmával.

Ez az, amiből a tegnapi meccsen keveset láthattunk. Egyetlen olyan támadást jegyeztünk fel, amikor a saját tizenhatosunknál megszerzett labdát végig is vittük, és még helyzet is lett belőle: a 67. percben Juhász Roland szerezte meg Eremenko labdáját, kipasszoltuk jobbra, Rudolf be is tudta adni, Dzsudzsák Balázs elé került, de a kísérletét blokkolták.

A finn kapitány, Mixu Paatelainen hamar felismerte, hogy a Pintér-féle tolódás a szélen egy az egy elleni játékkal megverhető, támadásban pedig hiányzott a csapatunkból a kreativitás, a vállalkozókedv. Márpedig tolódhatunk napestig – ha nem lesz olyan játékosunk elöl, aki meg mer és meg is tud húzni egy váratlan cselt, vagy éppen tizenhatról megcélozza és el is találja a kaput (Komannak nyolc méterről sem ment), akkor nem sokra megyünk.

Dzsudzsák (volt két jó szöglete, az egyiket Elek fölé fejelte, a másikat Futács fölé ollózta) és Lovrencsics, akiktől – a csatár mellett – a leginkább várnánk ezt, a finnek ellen nem voltak erre képesek, míg Rudolf a jó kezdés után elszürkült, a második félidőre már egyetlen veszélyes, kaput eltaláló lövése sem maradt. Tanácstalan, esetleges volt a támadójátékunk, és ez azzal is összefügg, hogy nem akadt egy olyan irányító játékos középen, aki megfelelően mozgatni tudta volna a csapatot.

Koman Vladimirnek kellett volna megoldani ezt a feladatot, ám nem sikerült neki: egyetlen olyan kulcspasszt adott, melyből közvetlen gólhelyzet alakult volna ki (azt Rudolf Gergely hagyta ki, tíz méterről nem találta el jól a labdát). Az Ural középpályása jó ideje már nyomokban sem idézi a 2010-es játékát, amikor a negyedik és az ötödik válogatott meccsén is betalált, s alapemberré nőtte ki magát Egervári Sándor csapatában. Még nagyobb baj, hogy a 35-ös bő keretben, de még azon túl sem nagyon tudunk olyan játékost mondani, aki hosszú távon betölthetné az irányító posztját.

A 33. életévét kilenc nap múlva betöltő Hajnal Tamás már nem a jövő embere, ezen a meccsen nem is számolt vele Pintér Attila, és ő sem jelentene garanciát a minőségi előrelépésre. Az NB I-ből szóba jöhetne Kovács István, de azokat, akik látták a hétvégén a Pécs elleni játékát, aligha lehet meggyőzni arról, hogy rá van szüksége a válogatottnak. A tegnapi meccskeretből Szakály Péter még az a játékos, aki a posztja alapján képes lehet megfelelni a pozíció kívánalmainak, de tegnap csak három perc jutott neki. Az pedig jelzésértékű, hogy a kapitány annak ellenére Komannak szavazott bizalmat, hogy Szakály több összetartáson is részt vett, és itthon vezére a DVSC-nek. Persze, tegyük hozzá gyorsan, az eddigi öt válogatott fellépésén a már 27 éves Szakály sem alkotott maradandót.

„KÉT ÉS FÉL ÉVES ELŐNYBEN VANNAK A FINNEK"

Végül, de nem utolsósorban térjünk ki Pintér Attila tegnapi, meccs utáni értékelésére, amelyben több mondat is kérdéseket vet fel.

„Két és fél éve együtt van ez a finn válogatott, nagyon jól futballozó együttes. A mi csapatunk ebben az összeállításban még nem lépett pályára. A finnek azóta építik ezt a csapatot, amióta tőlünk 2–1-re kikaptak Eb-selejtezőn. Nekünk még időre van szükségünk" – nyilatkozta a tegnapi erőpróba után szövetségi kapitányunk.

Adja magát a kérdés: mi mit csináltunk az elmúlt két és fél évben? A korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor például úton-útfélen hangoztatja még ma is, hogy az irányítása alatt fejlődött a magyar csapat. Most akkor mi a helyzet? Fejlődtünk vagy visszafejlődtünk? Mert abból, hogy a finnek két és fél éves előnyben vannak, ez utóbbi következik.

Pintér hangsúlyozta, hogy egy új válogatottat épít – ehhez képest a tegnapi kezdőben csak egy olyan futballista szerepelt, aki Egervárinál nem, az amúgy korábban már tíz válogatott bevetésig jutó Leandro személyében. Csereként pedig egy új játékos jött be, a finnek ellen debütáló Futács Márkó.

Ez azért érdekes, mert Pintér Attila a legtöbb összetartásra behívott olyan új arcokat is az NB I-ből, akikről azt hihettük, hogy ők lehetnek majd az új éra nagy felfedezettjei vagy újra felfedezettjei; ehhez képest Heffler Tibor, Lencse László, Orosz Márk, Pölöskei Zsolt, Szatmári Lóránd és Vass Ádám sem fért be a szűkített meccskeretbe. Pedig az említett játékosok több téli összetartáson is ott voltak, de ha Pintér ezzel együtt még csak a kispadra sem tartotta őket érdemesnek, akkor joggal kérdezhetik klubedzőik: miért engedjék el őket, ha nincs esélyük bekerülni a csapatba? Persze, az is igaz, hogy a válogatottba két és fél év után visszatérő Sándor György megkapta a lehetőséget, de 55 perc alatt egyetlen emlékezetes megmozdulást sem tudtunk feljegyezni vele kapcsolatban, sem védekezésben, sem támadásban.

Tudjuk, Pintér Attila is hangsúlyozta tegnap, hogy pozitív szemlélet, idő és türelem kell. 1986 óta ugyanezt kéri mindegyik szövetségi kapitány, utánpótlás-szakember és MLSZ-elnök is. Eltelt 28 év, mégis úgy tűnik, egy helyben toporgunk...

„CSAK A NEGATÍV KÉRDÉSEK JÖNNEK” – PINTÉR ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA VÁGATLANUL

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 1–2 (1–0)
Győr, ETO-park. V: Harkam (osztrák)
MAGYARORSZÁG: Bogdán – Vanczák, Lipták (Kádár, 56.), Juhász, Leandro – Varga J. (Szakály P., 87.) – Lovrencsics (Gyurcsó, 53.), Sándor Gy. (Elek Á., 55.), Koman (Futács, 64.), Dzsudzsák – Rudolf (Nikolics, 82.). Szövetségi kapitány: Pintér Attila
FINNORSZÁG: Mäenpää – Arkivuo, Ojala, Moisander, Sorsa (Toivio, 88.) – Kolehmainen (Ring, 70.), Sparv, P. Hetemaj – Riski (Pohjanpalo, 64.), R. Eremenko – Pukki (Sadik, 87.). Szövetségi kapitány: Mixu Paatelainen
Gólszerző: Rudolf (13.), ill. Pohjanpalo (74.), R. Eremenko (84. – 11-esből)