Minden rosszabb a nyolc egy óta? - vitaindító

Egy éve, 2013. október 11-én a magyar labdarúgó-válogatott 8–1-es, történelmi vereséget szenvedett Hollandia vendégeként a brazíliai világbajnokság selejtezőjén.

Egy esztendővel később, 2014. október 11-én a válogatott Románia vendége lesz a franciaországi Európa-bajnokság kvalifikációs találkozóján.

A két mérkőzésnek elvileg semmi köze egymáshoz. És mégis.

Akár elhasal Bukarestben a válogatott, akár nem...

Tudniillik tavaly – nem először az újkori magyar futballtörténelemben – vízválasztónak gondoltuk az amszterdami kudarcot, ám a sportág hazai változatának állapotáért felelős személyek finom csöndet teremtettek a téma körül, majd korábbi évtizedekre hajazó túlélési elemek alkalmazásával mintegy átmentették magukat a jövőbe. A probléma azonosítása, feltárása és megoldása helyett közegük megkerülhetetlen szereplői maradtak, miközben idővel fókuszba állították a szokásos demagógiát, amely szerint „új évad, új remények", az „immár huszonnégy csapatos kontinenstornára pedig tényleg ki lehet/kell jutni".

Ha a válogatott – a tavaly szeptemberi 0–3 után – ismét elhasal Bukarestben, ezt a huszonnégyes maszlagot is lőhetjük.

De ha nem hasal el, hanem – ezt kívánja mindenki – győz, akkor sincs semmi; az alapproblémák e vélelmezett siker nyomán sem oldódnának meg.

A nagy kérdés, amelyre egyelőre nincs válasz

Hát elsősorban ezért van köze a két október 11-i meccsnek egymáshoz; s ezért minősíthetetlen, hogy a közben eltelt egy évben futballszakmailag nem történt semmi.

Illetve: történt.

A 8–1 utáni új időszak legfontosabb momentumai:

1. A Nemzeti Sport a címlapján teszi fel a kérdést: „Mikor lesz itt magyar futball?", egyúttal közli, hogy tradicionális osztályzási rendszerét (0–10) megváltoztatja, s a jövőben a nemzetközi nívónak megfelelő, szigorúbb kalkulusokat ad.

2. A közvetlen utánpótlást jelentő U21-es együttes – soraiban Kovács Istvánnal, Radó Andrással – a Bozsik-stadionbeli Eb-selejtezőn 2–0-ra kikap Albánia csapatától.

3. Lapunkban – Vincze András labdarúgórovat-vezető vitaindító cikke nyomán – dr. Török Ferenc öttusa olimpiai bajnok, szövetségi kapitány, elnök és Muszbek Mihály sportközgazdász vállalkozik feltáró-elemző-jövőskiccelő cikkre; a futballszakma felső szintjének vezetői, érintett szakemberei közül senki sem akar helyzetértékelést adni, jellemzően a „bocs, de most nem szeretnék megszólalni, nehogy bajom legyen" alapon lép vissza az elemzéstől vagy a felkínált interjútól.

4. Az MLSZ – Mészöly Géza és Pisont István kivételével – meneszti az utánpótlás-válogatottakért felelős szakembereket; egységes koncepció azóta sem rajzolódott ki U-fronton.

5. A professzionális (külföldi) edzőben gondolkodó MLSZ – erősen megosztva a szakmát és a közvéleményt – Pintér Attilát nevezi ki szövetségi kapitánynak.

6. Átadják a Puskás AFC, később a Debrecen és a Ferencváros vadonatúj arénáját.

7. A legtehetségesebbnek tartott, akadémiai képzést kapó utánpótlás-korosztály az U19-es hazai Eb-döntőben összesen 9 gólt kap Ausztriától (3) és Portugáliától (6), ugyanakkor Izrael legyűrésével, csoportharmadikként kvalifikálja magát az U20-as vb-re.

8. A korábban a belga és német utánpótlásfutball-rendszert is monitorozó, analizáló és javaslataival segítő Double Pass nevű cég súlyos kritikával illeti a hazai akadémiai szisztémát, az index.hu szerint jelentésében így összegez: „A jelenlegi működési modellben – amelyben a döntések általában informálisak, személyfüggőek vagy egy kézben összpontosulnak – lehetetlen hosszú távú koncepciókat megvalósítani."

9. Muszbek Mihály közzéteszi: „A mérlegek és üzleti beszámolók alapján négymilliárd forint veszteséget termeltek a labdarúgó NB I csapatai a 2013-as naptári évben."

10. Az európai színtéren érdekelt kupacsapataink augusztus 28-án befejezik a szereplést.

11. A nemzetközi átigazolási szezon konklúziója: az elmúlt két és fél évtizedet tekintve 1996 óta nem szerepelt olyan kevés magyar légiós az európai topligákban, mint most: összesen 2 (Szalai Ádám, Stieber Zoltán), és összességében a másod- meg a harmadvonalbeliek sem stabil szereplői klubcsapatuknak.

12. A világranglista 91. helyén álló északírek az Eb-selejtezők Üllői úti nyitányán – borzasztó jelenetek után – 2–1-re felülmúlják a 34. pozíciót elfoglaló, a meccs végére széteső Pintér-együttest.

Feltehetően az iméntiekből is kitetszik: nem úgy fest, mintha minden rendben lenne. Mindazonáltal a legszembetűnőbb probléma aligha az eredmény (hiánya), hanem a mozdulatlanság; a tényekkel köszönő viszonyban sem lévő, időnként tudatlanságról árulkodó verbális mantrafolyam, továbbá a főbb folyamatok negatív iránya. Újabb elvesztegetett háromnegyed év van mögöttünk széles körű vita, kompetenciavizsgálat, felelősségmegállapítás, összegzés, struktúra- és rendszerrevízió, szürkeállomány-frissítés, innováció, stratégiaegyeztetés, racionalizálás (stb.) nélkül, és jellemző, hogy a szinte minden bajt megjelenítő, északírek elleni találkozó sem tematizálta mélységében a futballvezetőség napirendjét. Persze nem szeptember és október között kell hirtelen kiáltványokat fogalmazgatni és az asztalra csapni – vö.: a kapitánycsere sem oldana meg semmit –, na de hasonló, reménytelennek tetsző helyzetekben azért legalábbis illene előállni valami (forradalmi) skiccel, tervszerűséggel, víziófélével.

Feltéve persze, hogy van.

Hogy kész van.

S már csak azért is illene kirukkolni valamivel, mert a magyar futball szereplőinek többsége is – finom leszek – a fejét fogja; egy korábbi válogatott játékos, több ország légiósa például azt találta mondani négyszemközt, hogy amióta hazajött, a pályán-öltözőben mást sem lát és hall, mint lézengő, vállvonogató, alibiző fiatalt, akinek még így is – elnézést – „ki van nyalva a segge". A korábbi klasszis is csak szörnyülködik, amikor az élő adás szünetében a jelenről beszélgetünk, a tizenhat éves Tajti Mátyás pedig lazán hazaír Barcelonából, hogy jé, itt nem szórakoznak, hanem száz százalékban tréningeznek!

Na ja: a közeg meghatározza a létet.

S a közeg „beteg", mert még mindig tele van kevésbé hozzáértő, ellenben mindenbe beleszóló tulajdonossal, állását féltő vagy a miliő ellenállása nyomán tehetetlen, szakmai kérdésekben nem mindig kompetens vezetőedzővel, nem utolsósorban olyan fiatallal, akit tönkretesz az akadémiai lét zártsága-ingerszegénysége vagy az, hogy trénere „még erősödjél, fiam!" alapon – miközben Európában mindenütt bevetik a 18-19-20 éves tehetségeket – kispadoztatja meg kölcsönadogatja.

És akkor doktor Török ismét befűzi a papírt

Fájdalom, az ma már nem elég, amit még 2010-ben, Csányi Sándor elnökletének kezdetén hirdetett meg az MLSZ: legyen több pálya, több futballozó gyermek, több, nyelveket beszélő, okos edző (stb.)... Ezek így, a maguk általánosságában – noha kétségkívül helyénvalók – már nem válaszok a kor aktuális kérdéseire, amikor a Maribor meg a Ludogorec BL-főtáblára küzdi fel magát, az El-ben akad azeri, cseh, fehérorosz, horvát, osztrák, ukrán, szerb és szlovák reprezentáns is, Albánia meg megveri Portugáliát.

Ide más kell.

Ide gigareform, vágás, sorcsere kell.

Ezt kívánja a még nem túl apatikus közvélemény, s ezt segítené elő a Nemzeti Sport, amely – korántsem mellesleg – nyitott felület: az előrelépésért kész jelentős terjedelmet áldozni vitára, elemzésre, interjúra, koncepcióközlésre MLSZ-elnöktől tulajdonoson át játékosig. Eddig csupán visszatérő vendégünk, dr. Török Ferenc fűzte be a papírt, hogy – szakértőnkkel is vitába szállva – közzétegye gondolatait: „Mindig van egy ok, ami a probléma eredője, és erről senki sem beszél. Ez a gyorsaság és az erőnlét hiánya."

Milyen igaz.

De hogyan tovább?

Mi most – vitaindító gyanánt – megtettük az első lépést.

Uraim?