Ami az edzésen nem ment... - kulisszatitkok Dzsudzsáktól

– Nem frappáns, de talán indokolt kérdés: hogy érzi magát?
– Fáradt vagyok, de ez most inkább kellemes fáradtság – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Dzsudzsák Balázs a vasárnapi ebéd után, mielőtt a csapat útnak indult volna Feröerre. – Azért sokat kellett dolgozni az egy pontért is, sajnos a meccs elején bután játszottunk, sokat futottunk feleslegesen, útközben voltunk, hiába mentünk előre, nem tartottuk meg a labdát, futás vissza, megint előre – mégsem tudtunk kibontakozni.

– Mi hozta meg a fordulatot?
– Azt hiszem, amiről beszéltünk, amiben a mérkőzés előtt reménykedtünk: olyan karaktert mutatott a csapat, amely legalábbis biztató a folytatást illetően. Jó, egyetlen pontunk van, ehhez még sokat kell gyűjteni, kedden mindjárt hármat muszáj lenne, de ezt az egyet sokra értékelem. Azt nem mondom, hogy győztünk, és a múlttal, a tavalyi mérkőzéssel nem is akarok foglalkozni, más a hangulat, mint akkor volt, de szerintem a szurkolóké is.

– A második félidővel – a visszhangok alapján – elégedettek a nézők, a szakmabeliek is.
– A kapitány agresszív letámadást, a megszerzett labdával bátor beindulásokat kért, ebből sokkal többet meg tudtunk valósítani a szünet után, talán túlzás nélkül mondhatom, hogy fölényben játszottunk. Beszéltünk arról is sokat a meccs előtt, hogy a szögletek mellett a szabadrúgások is veszélyesek lehetnek, próbáljunk minél több faultot kiprovokálni – mármint ne dobáljuk magunkat ész nélkül, de ha van rá lehetőség, adjunk esélyt a játékvezetőnek sípolni. Azt érezni lehetett, hogy a skót játékvezető a légi párbajok során bármelyik ütközést továbbengedi, de ha valaki a földön elvitte a labdát a másik mellett, és akkor akadályozták, lefújta. Sallói István elemezte a román csapatot, ő is mondogatta, hogy a beadásokkal, szabadrúgásokkal voltak problémáik, és látja, ez bejött, Szalai Ádám meg nem adott gólja és végül az én gólom is ezt igazolta.

– Hogyan emlékszik az egyenlítést hozó szabadrúgásra?
– Nikolics Nemanja kiment a szélre, széthúzta a védelmet, vállalta a mélységi beindulásokat, így több terület maradt nekünk mögötte, nemcsak a vonal mellett, hanem beljebb is. Kifejeltek egy labdát, átvettem, megtoltam, éreztem, hogy ott a védő, és akkor elestem.

– Bocsánat: ott volt a védő, de a nézőtérről nem láttuk, hozzáért-e önhöz.

– Valamennyire igen, a lábamhoz, de maradjunk annyiban, elestem, és a bíró fújt. Egyből jött Tőzsér Dániel, és kérdezte: »Vállalod? Mert én szívesen!« Mondtam, igen, ezt most ellövöm. Az utolsó edzésen ebből a szögből nem rúgtam gólt a jobb kapufához, valahogy nem sikerültek a csavarások, dühömben erőből lövöldöztem a másik oldalra, akkor meg három is bement Megyeri Balázsnak. Ő meg mondta, szitál ez az új labda is, ha teljes erőből rúgsz bele. Ezért gondoltam arra, azt választom, ami sokkal jobban ment, de Tőzsér Dani szólt: »Várj, inkább lődd a jobb kezéhez, a kapus ugyanis nem középre állt, hanem a másik kapufához közelebb, ezt az oldalt a sorfalra bízva – ha elmegy mellette, mondta Dani, onnan nem ér át oda.« Oké, mondtam, ha te így látod... A kapus egy pluszembert azért a sorfal mellé küldött, akkor Dani Szalai Ádámnak szólt: állj mellé, és vidd el onnan! Ádi így tett, láttam, hogy van hely a védők és a kapufa között, ha nem is sok. Említettem a mérkőzés után, hogy Nyilasi Tibor mondta, ne csak kettőt lépjek a lövés előtt, egy-két méterrel hátrább indulva még nagyobb erővel lőhetek, ez is eszembe jutott, és akkor mutatta a bíró: mehet!

A SZÉLSŐ AZ EZT KÖVETŐ PILLANATRÓL, SÍRÓ ÉDESANYJÁRÓL ÉS A FERÖERI FOLYTATÁSRÓL IS BESZÉL A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!