Válogatott: Juhász bízik abban, hogy Dárdai meggyőzhető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.31. 08:32
A DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt a Videoton válogatott védő, Juhász Roland, aki klubjáról és a nemzeti csapatról is szót ejtett.

„Nagyon sok nehéz mérkőzés vár még ránk. Hátravan tizennyolc forduló. A mérkőzések nagy százalékát megnyertük, ebből kell építkezni" – fogalmazott az NB I-ben listavezető Videoton védője, Juhász Roland, aki hangsúlyozta, közel sem tekintik még lefutottnak a bajnokságot.Juhász Roland, aki hangsúlyozta, közel sem tekintik még lefutottnak a bajnokságot.

Juhász kérdésre válaszolva kitért a góllövőlistát 13 találattal vezető Nikolics Nemanja szerepére, lehetséges jövőjére: „Nikolics nagyon fontos játékos, szinte mindenhonnan bepattant róla a labda. Nagyon nehezen megtartható, és kívánom neki, hogy próbálja ki magát egy erősebb bajnokságban. A pályafutásában eljött az idő a váltásra."

A védő arról is beszélt, hogy a következő szezon előtt, a sikeres nemzetközi szereplés érdekében már idén decemberben, illetve a téli átigazolási időszakban érdemes lépéseket tennie a klubvezetésnek a keret megerősítése, új játékosok csapatba építse céljából, mert a nyáron erre kevés az idő.

Juhász részletesen beszélt a válogatottról is, elmondta, hogy a védekezés tekintetében milyen változást hozott az új kapitány, Dárdai Pál.

„A középpályán sokkal masszívabbak voltunk. Közelebb voltak egymáshoz a játékosok. Ez kiváltképp Romániában a második félidőben látszott, de eddig mindhárom selejtezőn kevés helyzetet dolgoztak ki ellenünk, ez mindenképp pozitív – fogalmazott a védő, aki azt is kifejtette, szeretné, ha Dárdai Pál az előzetes tervekkel szemben hosszú távon is maradna a válogatottnál. – Nagyon bízom benne. Jól kell szerepelni a következő két mérkőzésen, és az a Palinak is jó visszajelzés lenne, hogy maradjon. Az edző pedagógiai szerepe nagyon fontos, és az eddigi tíz napban Pali jól vizsgázott. Az elvégzett szakmai munka mellett az is fontos, hogy jó egységet alkottunk."

Mint ismert a magyar válogatott az idén még két meccset játszik, november 14-én Eb-selejtezőn fogadja Finnországot, négy nappal később pedig felkészülési meccsen Oroszországot.

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál szerint olyan teher szakadt Lőw Zsolt nyakába, hogy örül, ha másfél órát tud aludni

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:16

Sergio Ramos a 21. század legeredményesebb védője

Minden más foci
2025.03.31. 13:17

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35
Ezek is érdekelhetik