MLSZ: Dárdai német felfedezője az új sportigazgató

Vágólapra másolva!
2015.03.03. 18:09
null
Bernd Storck, az MLSZ új sportigazgatója (Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség)
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-csatornáján tudatta, hogy a német Bernd Storckot nevezte ki sportigazgatónak.

„A Szövetség vezetése 2015 márciusától Bernd Storckot bízza meg az utánpótlás sportigazgatói feladatkör ellátásával, a következő három esztendőben. Az 52 éves német szakember feladatai közé tartozik a magyar utánpótlásfutball egészének fejlesztése, a Double Pass vizsgálati eredményeinek felhasználásával elkészült utánpótlásképzés-koncepció gyakorlati végrehajtása, az akadémiai rendszer működésének szakmai felügyelete és koordinálása, valamint az A-válogatott szakmai támogatása is" – vázolta az MLSZ az új sportigazgató feladatkörét a kinevezésről hírt adó kommünikében.

Az ötvenkét éves szakember futballista-pályafutását a Bochum és a Borussia Dortmund csapatánál töltötte. 1996 és 2002 között a német Hertha BSC másodedzője volt, így Dárdai Pál szövetségi kapitánnyal is dolgozott együtt, majd a Wolfsburg, a Partizan Beograd és a Borussia Dortmund edzői stábjában vállalt munkát.

2008 és 2010 között Kazahsztánban dolgozott (az FK Almati és az U21-es válogatott edzőjeként, majd szövetségi kapitányként), 2012 és 2014 között pedig a görög Olympiakosz Pireusz U21-eseit irányította.

Bernd Storck volt az, aki a Hertha megfigyelőjeként 1996-ban kiszúrta Dárdai Pált egy utánpótlás-válogatott mérkőzésen, majd javasolta a szerződtetését is főnökének, Jürgen Röbernek. A később a Herthánál klubrekorderré váló Dárdai az 1997 januári átigazolási időszakban szerződött a BVSC-től a berliniekhez.

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33
Ezek is érdekelhetik