Jobb, ha nem tudjuk, Dárdai és Storck nélkül hova jutunk – 7 ok

Bernd Storck (szemben) meghálálta Csányi Sándor (a kép jobb szélén) bizalmát (Fotó: Hegedüs Gábor, archív)

I. JOBBAK VOLTUNK A NORVÉGOKNÁL

Oda-vissza legyőztük a norvég válogatottat, amely a világranglistán 13 hellyel ugyan Magyarország mögött áll, de a nemzetközi megítélése, a topligás játékosok száma és a csoportmeccsek legkülönbözőbb statisztikai mutatói alapján egyaránt a mieink előtt van. Ennél nyomósabb érvre nincs is szükség annak alátámasztásához, hogy teljesen megérdemelten vehetünk részt a franciaországi Eb-n.

Még jó, hogy Selcuk Ínan Eb-re lőtte októberben a törököket, és nem lettünk legjobb csoportharmadikak. Ha nincs az a gól, akkor nincs ez a párharc, és akkor nem is tudnánk ilyen határozottan érvelni az Európa-bajnoki részvétel jogossága mellett. Ráadásul a Norvégia elleni kettős diadalból nagyon sokat profitálhatunk a jövőben, erre építve tovább fejlődhetünk, ezen a két találkozón ugyanis egyértelműen magasabb szintre léptünk a korábbiakhoz képest a játékunk minőségét illetően.

II. LÉTSZÁMEMELÉS

Éppen a norvégok elleni kettős győzelem miatt, ezúttal már valóban megállja a helyét az a tétel, miszerint megkérdőjelezhetetlen az előrelépés a magyar válogatottnál. Ez a pótselejtező azonban valószínűleg nem jöhetett volna létre, ha nem növeli az európai szövetség az Eb létszámát tizenhatról huszonnégy csapatra, hiszen a csoportban elért harmadik helyünkkel abban az esetben nem sokra mentünk volna.

III. SZERENCSÉS SORSOLÁS

A szerencsés sorsolás is kellett a csoportból való továbbjutásunkhoz. A mienk volt az egyetlen olyan csoport, amelyikben az első helyen kiemelt csapat, jelesül a görög teljesen fejre állt, és az utolsó helyen végzett. Még az is belefért, hogy Magyarország egyedüliként a csoportban egyszer sem tudta legyőzni Görögországot. Jóval nehezebb dolgunk lett volna például, ha az északír, román, finn, feröeri, görög ötös helyett megkapjuk az A-csoportot Izlanddal, Törökországgal, Hollandiával, Kazahsztánnal és Lettországgal (ebbe a csoportba a hozzánk hasonlóan második kalapos csehek helyére kerülhettünk volna be).

Azt is meg kell említeni, hogy a szerencsés sorsoláshoz, a második kalapos kiemelésünkhöz hozzájárultak az elmúlt évek eredményei is (és az hogy, jól sakkoztunk a felkészülési meccsekkel, az ellenfélválasztásokkal, nem estünk vissza a világranglistán, a koefficienslistán), de – mint az előző mondatban jeleztük – még így is kaphattunk volna jóval erősebb csoportot.

IV. VERESÉG A NYITÁNYON

Nem biztos, hogy mindenki egyetért ezzel, de meglátásunk szerint ezt a sikert nem biztos, hogy elérjük, ha az első meccsen nem kapunk ki itthon Észak-Írországtól. A norvégok elleni továbbjutást követően több játékos is elmondta, hogy az első meccs kudarca, illetve Pintér Attila szövetségi kapitány menesztése után teljesen új úton indult el a csapat. Ez az út az Eb-re vezetett, azt meg talán jobb is, ha nem tudjuk, hogy a másik út hova vitt volna...

V. DÁRDAI PÁL

Amikor Szalai Ádámnak vasárnap felvetettük, hogy mégis mi kellett ehhez, az általa a korábbi emlékezetes nyilatkozatában említett realitásokat felülíró eredményhez, akkor egyértelmű választ adott: „Ehhez kellett egy Dárdai Pál, és kellett egy Bernd Storck szövetségi kapitány, aki nagyon sok dolgot összerakott ebben a kis focinkban. Mindig is mondtam, a magyar válogatottból az lesz, amit a kinti klubcsapataikból hoznak, de ebből most sokkal több ki lett hozva, egy olyan közösség, csapatszellem, védekezés, taktikai felfogás lett kihozva, amivel magabiztosan tovább tudtunk jutni egy playoffpárharcból."

És a Dárdai, Storck kettős esetében fontos a sorrend is, mert az északírek elleni sokk után jó döntésnek bizonyult magyar szakemberre bízni a csapatot, egy olyan magyar szakemberre, akit jól ismernek a játékosok, megbíznak benne, felnéznek rá, aki lelkileg is képes hatni rájuk, elhitetni velük, hogy többre képesek. Egy olyan magyar szakemberre, akinek a hitelét a hosszú évekig tartó légióskarrierje, illetve a külföldön elkezdett edzői munkája is megalapozta, még ha edzőként nem is volt sok tapasztalata.

„Amikor átvettem a csapatot, megtartottam a szavam. Elmondtam, hány pontot szerezhetünk, elmondtam, hogy milyen stílussal. Nagy öröm volt látni, amit Bernd Storck véghezvitt a csapattal. Alapot építettem, és ő hozzátette a magáét. A csapat nagyszerűen fejlődött – és dicséret illeti, mert nem könnyű három szövetségi kapitányhoz alkalmazkodni" – nyilatkozta a siker kapcsán Dárdai, és tökéletesen igaza van.

Emberileg egy győztes mentalitású, rendkívül jó hozzáállású csapatot rakott össze az első meccsen atomjaira hulló magyar válogatottból, szakmailag pedig egy olyan stabil védekezést, amelyre valóban tudott építeni az utódja.

Dárdai hozta be a védelembe Fiola Attilát, akinek jobbhátvédként való szerepeltetésével régóta tátongó lyukat sikerült betömnünk. A Puskás Akadémia játékosa sallangok nélkül, jól látja el a feladatát, a magyar válogatott mind a 12 találkozóján pályára lépett 2014. október 14. óta, vagyis azóta, hogy Feröer ellen bemutatkozott a nemzeti csapatban. Ez roppant nagy szó egy újonctól. Fiola, kiegészülve a védelem tornyaival, Juhász Rolanddal, Kádár Tamással vagy éppen Lang Ádámmal, jó egységet alkotott, de ez később Leandro szereplésével sem változott meg, illetve már Bernd Strock idejében Guzmics Richárrdal sem.

Fiola mellett Dárdai másik nagy húzása az volt, hogy Gera Zoltánt hátrébb vonta, több védekező feladatot adott neki. Ez a jelenlegi Gera Zoltánnak tökéletes szerep, rá már nem elsősorban a támadójáték szervezését kell bízni, már nem a támadójáték a fő erénye, hanem az, hogy jól lát a pályán, átlátja, hogy mikor hova érdemes helyezkedni a védekezésnél, és ebben a társaknak is tud segíteni. Harminchat évesen is sokat fut, szerel, és azért természetesen a támadás lehetőségéről sem mond le, mélységből is tudja segíteni az elöl játszókat is, de adott esetben ő is fel tud érni a támadásainkhoz, elég csak a finnek elleni góljára gondolni.

Dárdai azon húzása is bejött, hogy a kapuban ismét bizalmat szavazott a „nagy öreg" Király Gábornak, aki 39 évesen is bizonyítja, hogy helye van a csapatban. Más kérdés, hogy véleményünk szerint kapusposzton továbbra is a bőség zavarával „küszködünk", az Eb-t valószínűleg Bogdán Ádámmal vagy éppen Dibusz Dénessel (aki egyébként Dárdainál debütált a válogatottban) is ki tudtuk volna harcolni.

A magam részéről Dárdainak tulajdonítom azt is (aztán ezzel megint lehet vitatkozni), hogy ő előtte évekig nem láthattunk olyan magyar válogatottat, amelyik ennyire jól be tudta osztani az erejét a 90 percek során (Pintér korábban éppen arra panaszkodott, hogy a 60. percre elfogy a csapata). Dárdai öt Eb-selejtezőjén három gólt szereztünk a 80. és a 90. perc között, miközben egyet sem kaptunk.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Dárdainál hirtelen megnőtt a játékosok fizikai teljesítőképessége, hanem azt, hogy minimalizálta a játékosok feladatait, mindenkinek annyit kellett futnia, amennyit az alapfeladata megkövetel, nem vár el pluszokat. Így például nem várta el, hogy a szélső védők felzárkózzanak a támadásokhoz, volt, hogy a felezővonalat is alig lépték át. Viszont így kevésbé is fáradtak el. Más kérdés, hogy ez a támadójáték rovására is ment, például Feröeren, amikor 1–0-s előny birtokában szinte a támadás lehetőségét is feladtuk, de a taktika működött, mert Dárdai öt tétmeccséből hármat megnyertünk, és egyszer sem kaptunk ki.

VI. BERND STORCK

Storcknál a védelem stabilitása megmaradt, ugyanakkor ahogy egyre többet dolgozott a csapattal, egyre jobban próbálta fejleszteni a támadójátékot, és a pótselejtezők végére már ezen a téren is sikerült előrelépnünk.

A fejlődéshez, illetve a védekezés esetében a szinten tartáshoz szükség volt a Storck által behozott vagy éppen visszahozott játékosokra is. A védelembe két év szünet után a német szakember állította be ismét Guzmics Richárdot, aki az athéni meccs kivételével a Storck-csapat mindegyik Eb-selejtezőjén szerepelt, és az öt találkozón összességben megbízható, színvonalas játékkal rukkolt ki, kiváltképp a levegőben bizonyult verhetetlennek.

A védelem szempontjából mindenképp üdvözítő, hogy több variációs lehetőséggel a tarsolyunkban mehetünk az Eb-re, és nagyjából mindegyik formáció hasonló teljesítményre képes. A Fiola, Guzmics, Juhász (vagy Lang) és Kádár alkotta sor lehet az alap, ez változtatható még Leandro vagy a sérülése után az Eb-ig remélhetően visszatérő Korcsmár Zsolt szerepeltetésével. (Persze más variációk is léteznek, de alapvetően ez a hét játékos határozhatja meg az Eb-n a magyar védelmet.)

A középpályán Storck nagy újítása az általa az U20-as válogatottból jól ismert ferencvárosi Nagy Ádám bevetése volt, aki Guzmicshoz hasonlóan a hatból ötször jutott szóhoz a mérkőzésein. Hosszú távon ő lehet Gera alternatívája. Jó helyen van nála a labda, a csapat egyik legpontosabban passzoló játékosa, most még a védekezésben kap több feladatot, de ő még rengeteget fejlődhet, ezzel együtt pedig a támadásépítésekben is fokozatosan egyre nagyobb szerep hárulhat rá.

Storck a támadószekcióban is újított. Két év szünet után ismét lehetőséget adott a válogatottban a Fradiban remeklő Böde Dánielnek, aki három meccsen játszott, Feröer ellen a szünetben beállva két gólt szerzett, ezzel rögtön főszereplő lett. És ne feledjük, hogy a norvégok elleni pótselejtező-visszavágón is ott bábáskodott a vendégek öngóljánál!

Az igazi meglepetést a Videotonban a második csapathoz száműzött, de a Vidi II-ben sem játszó Kleinheisler László szerepeltetésével szerezte Storck, és a vörös hajú támadó már első válogatott meccsén, Oslóban bizonyította, hogy klubjában nem a képességei miatt került a partvonalon kívülre (sokkal inkább azért, mert nem kívánt szerződést hosszabbítani). Győztes góljával elévülhetetlen érdemeket szerzett a továbbjutásban, és a pesti visszavágón is megállta a helyét. Talán nincs még egy ember a Földön, Storckon és Andreas Mölleren kívül, aki a kezdőbe vezényelte volna, de magyar edző ezt a kockázatot szinte egészen biztosan nem vállalta volna fel.

Kleinheisler hosszú távon megoldást jelenthet arra a problémára, hogy jó ideje nincs egy olyan irányító középpályás a csapatunkban, aki középről is képes helyzeteket teremteni, helyzetbe hozni a társakat vagy éppen saját magát. Remélhetőleg az Eb-ig megoldódik a helyzete, bajnokikon is folyamatosan szerephez jut, mert neki is minél több mérkőzésen kellene szóhoz jutnia a nyári tornáig, hogy a lehető legjobb formába és erőállapotba kerüljön.

A 21 éves Kleinheisler mellett a 20 éves Kalmár Zsolt képviselheti még a fiatalságot a támadósorban. Ő Storcknál két meccsen játszott (Dárdainál egy Eb-selejtezőn és egy felkészülési mérkőzésen), Észak-Írországban kezdőként, Görögországban csereként is nagyon bátran lépett fel, volt is egy gólpassza. Ugyanakkor nála is az a probléma, hogy klubja, az RB Leipzig első csapatában nem kap lehetőséget.

Storck másik nagy húzása – Kleinheisler beállítása mellett – az volt, hogy Priskin Tamást a kezdőcsapatba vezényelte a norvégok elleni visszavágón. A Slovanban futballozó csatár 2012 óta (azt megelőzően többször kezdett) 13 meccset játszott a vasárnapi találkozóig a válogatottban, ebből háromszor kezdett, egyet játszott végig, kétszer le-, tízszer pedig becserélték. Priskin most parádés góllal jelezte, hogy képes kinőni a fix csere szerepéből, és kezdőként is érdemes számolni vele – akár az Eb-n is!

Storck húzásai közé soroljuk még, hogy az elmúlt években a legtöbbször alkalmazott 4–2–3–1-es hadrenden mert és tudott is hatékonyan változtatni. A védekezőbb 4–4–1–1 ugyanúgy működőképes volt a norvégok ellen, mint a valamivel támadóbb 4–1–4–1. Ezek a formációk gyorsan változtathatók a mérkőzések alakulásának függvényében, mint arra láthattunk is példát.

VII. FEGYELMEZETTSÉG, SZURKOLÓK – MI KELLETT MÉG A SIKERHEZ?

A válogatott sikeres szerepléséhez olyan egyéb okok is hozzájárultak, mint hogy több fontos meccsen is nagyon fegyelmezetten, higgadtan tudtunk futballozni, nem görcsöltünk be a tét súlyától, nem roppantunk össze a tét súlya alatt. Továbbá a legfontosabb hazai összecsapáson, a norvégok ellen már a szurkolótábor is rég nem látott nagy számban állt össze, fergeteges buzdítással segítve a csapatot. Ezek persze már inkább következményei a fentieknek, a két legfontosabb tényezőnek, Dárdai Pál és Bernd Storck munkájának. Ezek nélkül most aligha készülhetnénk az Eb-re.