Száz éve született Puskás Öcsi elkeresztelője

Szülővárosában, Cegléden ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, 1930-ban a Salgótarjáni Bányász TC-ben vált élvonalbeli játékossá. 1936-ban az Újpesti Torna Egylethez (UTE) igazolt, ahol négyszeres bajnok (1939, 1945, 1946, 1947), Közép-európai Kupa-győztes (1939), ötszörös gólkirály volt. Az élvonalbeli bajnoki mérkőzések alapján az évszázad harmadik legeredményesebb góllövője, a minden idők legjobb 50 magyar labdarúgója választáson a tizedik helyre rangsorolták, kortársai közül csupán a fradista Sárosi György előzte meg (8.), újpesti csapattársa, Szusza Ferenc közvetlenül mögötte áll a listán (11.). Főiskolai világbajnok, kétszeres nem hivatalos európai aranycipős.

1936-ban lett a magyar válogatott tagja, főleg centerként és balösszekötőként játszott, de a csatársor valamennyi belső posztján remek játékot nyújtott. Nem volt erős fizikumú játékos, kerülte is a testi kontaktust, játékostársait viszont rendre jól hozta helyzetbe. 1947-ig az Újpest és a válogatott csapatkapitányi tisztét is betöltötte.

Az 1938-as franciaországi világbajnokságon az ezüstérmes csapat legeredményesebb tagja volt, négy meccsen öt gólt szerzett, ezzel Sárosi Györggyel és Silvio Piolával holtversenyben a második helyen végzett a góllövőlistán. Egy évvel később 56 találatával Európa legeredményesebb góllövője lett, és – a magyarok közül egyedüliként – meghívták az Európa-válogatottba az angol szövetség megalakulásának 75. évfordulója alkalmából rendezett gálamérkőzésre.

Az Ábel becenévre hallgató belső csatár több volt, mint tehetség: igazi legenda, technikailag, taktikailag, játékintelligenciában és gólképességben kimagasló játékos. Összesen 394 magyar és olasz bajnokin 416-szor talált az ellenfelek kapujába. A magyar válogatottban 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett. A labdarúgás statisztikájával és történetével foglalkozó szervezet (IFFHS) 2012-ben a nyolcadik helyre sorolta minden idők legjobb góllövői (összesen 318) között, a listán az első osztályú nemzeti bajnokságokban lőtt gólok számát vették figyelembe.

1947. augusztus 20-án játszott utoljára a válogatottban, Albánia ellen (3:0) csereként, és ősszel a bajnokságban a zöld-fehérek ellen az Újpest színeiben, mielőtt Olaszországba szerződött. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) engedélyével az AS Roma (1947–1949) és az Anconitana (1949–1950) csapatában szerepelt. 1951-ben a kolumbiai El Deportivo Samarios Santa Marta együtteséhez igazolt. Julio – mert „odaát” így hívták – játékos-edzőként két szezonban, 35 meccsen 23 gólt szerzett.

Edzőként 1953-ban mutatkozott be a ciprusi Larnacában, ahová egykori újpesti játékostársa, Künstler József hívta. 1979-ig edző, vezetőedző és szaktanácsadó volt több csapatnál. Az általa irányított csapat ciprusi bajnok (1954), illetve kupagyőztes (1976) lett. 1958–1959-ben a ciprusi válogatott szövetségi kapitányi tisztét is betöltötte, és élete végéig tanácsadója maradt.

Utolsó éveiben is Cipruson élt görög felesége társaságában, Nicosiában hunyt el 1999. március 29-én. Ő távozott utolsóként az 1938-as vb-ezüstérmes magyar nemzeti tizenegyből. 2013-ban földi maradványait – végakarata szerint – Cegléden helyezték örök nyugalomra, ahol egy emléktermet is berendeztek a város sportmúzeumában. Ebben az évben lett Cegléd (posztumusz) díszpolgára.

2015-ben tornacsarnokot neveztek el róla Újpesten. 2015-ben a Magyar Posta 400 forint névértékű bélyeget bocsátott ki az Újpesti Torna Egylet alapításának 130. évfordulójára, a bélyeghez tartozó borítékon születésének centenáriuma alkalmából Zsengellér Gyula portréja is szerepel.

„Nagyszerűen értett társainak tervszerű foglalkoztatásához, helyzetbe hozásához. Villámgyors cseleivel, robbanékony kiugrásaival és jó helyezkedésével maga is gyakran eljutott a kapu elé” – olvasható Antal Zoltán és Hoffer József Alberttől Zsákig című könyvében. A legenda szerint ő keresztelte el az addig Svábnak becézett Puskás Ferencet Öcsinek, amikor 1945-ben, Puskás első válogatott mérkőzésén, az első gólja előtt lepasszolta neki a labdát, és azt kiáltotta: „Öcsi, lődd be!”

PÁLYÁJA
Zsengellér Gyula
Született: 1915. december 27., Cegléd
Klubjai játékosként: Salgótarján (1930–1936), Újpest (1936–1947), Roma (1947–1949), Anconitana (1949–1950), El Deportivo Los Samarios Santa Marta (1951–1952)
Klubjai edzőként: Cosenza (1950), El Deportivo Los Samarios Santa Marta (1951–1953 játékos-edző), Pezoporikosz Larnaca (1951–1956), APOEL Nicosia (1956–1957), ciprusi szövetségi kapitány (1958–1959), Cosenza (1959–1961), Salernitana (1961–1962), Sarom Ravenna (1962–1964), Apollon Kalamaria (1964–1965), APOEL Nicosia (1965–1966), Pezoporikosz Larnaca (1966–1968), Anorthoszisz Famagusta (1968–1970), Cosenza (szaktanácsadó, 1972), Olympiakosz Volosz (1972–1974), APOEL Nicosia (1975–1976), APOP Pafosz (1976–1979)
Válogatottság/gól: 39/32 (1936–1947)
Eredményei játékosként: vb-2. (1938), magyar bajnok (1939, 1945, 1946, 1947), KK-győztes (1939), gólkirály (1938/31 gól, 1939/56, 1943/26, 1944/33, 1945/36), Európa-válogatott (1938), az élvonalbeli bajnoki mérkőzések alapján az Évszázad harmadik legeredményesebb góllövője
Eredményei edzőként: ciprusi bajnok (1954), ciprusi kupagyőztes (1976)