A Népsportnak legalább három oka volt rá 1981. április közepén, hogy fél(t)ve „engedje el” Valenciába a válogatottat:
– a következő bő másfél hónapban egy felkészülési meccs és négy világbajnoki selejtező várt a mieinkre;
– Spanyolország néhány héttel korábban (március 25.) 2–1-es győzelmet aratott a Wembleyben;
– noha már hatszor találkozott velük, nemzeti csapatunknak még sohasem sikerült megvernie a spanyolokat.
MÁR AZ IKSZ IS NAGY DOLOG LENNE
Mészöly Kálmán legénysége április első napjaiban két nemzetközi mérkőzéssel melegített a valenciai ütközetre: az Austria Wien ellen 2–1-re nyert a Népstadionban, az FC Bruges-t 1–0-ra múlta fölül Belgiumban.
Valencia jelenlegi legnagyobb stadionját 1923-ban adták át, az első években csak 17 ezer főt tudott befogadni. Az 1936-tól 1939-ig tartó spanyol polgárháborúban koncentrációs táborként és szeméttelepként használták. 1969-ben a nevét – a Valencia CF klubelnöke előtt tisztelegve – Mestalláról Luís Casanova Stadionra változtatták, egészen 1994-ig így hívták. Azóta ismét Mestalla a neve – de 2007 óta már épül az új létesítmény, a 75 000 nézőre tervezett Nou Mestalla. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS |
Lapunk ezt írta a budapesti találkozó másnapján: „Ez az előkészületi nemzetközi mérkőzés is azt bizonyította, hogy nem lehetnek vérmes reményeink (a vb-selejtezőkre), nincs ütőképes csapatunk.”
„Valencia biztos hazai győzelmet vár” – hirdette a találkozó napján a Népsport, melynek kiküldött munkatársai úgy fejezték be tudósításukat, hogy már a döntetlen is „nagy dolog lenne” Mészöly csapatától.
KISS LACI GÓLJÁVAL VEZETÜNK
Luis Arconada, a spanyolok korszakos kapusa, egyben csapatkapitánya háromgólos hazai győzelemre tippelt – a 3–0 stimmelt is, csak nem „oda”, hanem „ide”!
Az első félidőben hiába futballoztak nyomasztó mezőnyfölényben a spanyolok (a történeti hűség kedvéért ez a csapat: Arconada – Camacho, Maceda, Tendillo, Gordillo – Joaquín, Solsona, Víctor – Juanito, Satrústegui, Marcos; a szünet után pályára lépett Santillana, López Ufarte és Saura is), „fölényükhöz képest kevés helyzetük volt”. Nekünk sem volt sok, ámde remekül sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, és az elsőből mindjárt gólt szereztünk. Fazekas László passzát az NB I góllövőlistáját 25 találattal vezető Kiss László értékesítette.
„Ez a tény fokozta játékosaink küzdőkedvét, harcosságát, sikerült visszaverni a hazaiak meg-megújuló rohamait.”
(Apropó Fazekas: a jobbszélsőn kívül Bálint László és Müller Sándor érkezett Belgiumból a mérkőzésre – ők voltak a magyar futball újkorának első idegenlégiósai.)
ÍGY NYERTÜNK MI VALENCIÁBAN
BODONYI ÉS NYILASI IS BETALÁL
„Szünet után sem változott a játék képe. A spanyolok uralták a mezőnyt”, csak hát a helyzetkihasználás... És ahogy fogyott az idő, a piros mezesek egyre idegesebbek lettek, a magyarok meg egyre lelkesebbek, „példás igyekezettel űzték, hajszolták az ellenfelet”.
„A hajrában aztán váratlan esemény történt. A cserékkel felfrissített magyar csapat magabiztosan, meglepően higgadtan játszott”, a második gólunkat a Gordillo mögül kirobbanó Bodonyi Béla szerezte, a harmadikat pedig (az NB I-ben akkor 24 gólos) Nyilasi Tibor, aki – Martos Győző jobb oldali centerezéséből – közelről talált a kapuba. Mind a három vendégdugó kontra végén esett. Lapunk összegzése szerint „néhányan felülmúlták önmagukat”, különösen Martos, Tóth József, Müller és Bodonyi teljesítménye érdemel dicséretet.
Mészöly Kálmán örömszavai már Magyarországon:
„Nagyon boldog vagyok. Kilenc hónapi szenvedés, bosszúság, nem egy fájó balsiker után végre egy jó eredmény. (...) Egy dolgot sajnálok, azt, hogy ezt a jó teljesítményt és ezt az eredményt nem itthon értük el, nem itthon adtuk szurkolóinknak. (...) Azért, mert legyőztük a spanyolokat, nem fogunk a fellegekben járni. (...) A keret két játékossal, Törőcsikkel és Esterházyval bővül, akik eddig sérültek voltak. Ez a mostani gárda (...): természetes, ők élvezik a bizalmat.”