FENYVESI FEJEL, GÓL, GÓL, ÓRIÁSI GÓL! FENYVESI FEJEL, GÓL, GÓL, ÓRIÁSI GÓL!
Kommentátor: Szepesi György
KALAPLEVÉVE ISMERIK EL
„Nagy küzdelemben aratott győzelmet minden részében jobb csapatunk” – állapította meg címoldalán a meccs másnapján megjelenő Népsport. „Sokkal többet támadtunk, de kimaradtak a gólhelyzetek – szólt az értékelés. – Mi is, az osztrákok is győzelmet vártak. Nos, a csatát mi nyertük meg. Aligha lehet elvitatni, hogy teljesen megérdemelten.”
Még egy nappal később is az öröm betűtengere töltötte meg lapunk hasábjait: „Bécs megadta magát! Kalaplevéve ismerik el, hogy a magyar válogatott teljesen megérdemelten törte szét álmaikat, s csak a szerencse mentette meg őket a súlyos vereségtől”.
Pedig aggasztó előjelekből nálunk sem volt hiány.
ELKÉRTE BARÓTITÓL AZ OSZTRÁK TÉVÉ
A betegeskedő Mészöly Kálmán játékáról „kétnapos izzadás és fekvés” miatt szó sem lehetett, Mátrai Sándor lett a középhátvéd. A Ferencváros játékosa „akár a védelem legjobbja is lehetett volna, ha nincs egy könnyelmű labdavesztése” – no de azt még a szigorú elemző sem vitathatta el, hogy Mátrainak volt némi szerepe abban, hogy megúsztuk gól nélkül a kilencven percet.
Baróti Lajos a kapuba Géczi Istvánt szerette volna állítani, de a fiatal fradista megsérült, így a válogatott szinten szintén kevéssé rutinos Gelei József állt a gólvonal elé. Mit állt – repült! A két nagy bravúrt bemutató tatabányai kapus olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy – tudósított a Népsport – „a hétfő esti kerekasztal-értekezletre elkérte Barótitól az osztrák televíziós társaság”.
Rákosi Gyula és Nagy István feladata volt kikapcsolni Gerhard Sturmbergert és Erich Hofot; nos, „a taktikai terv bevált, az osztrákok jobbára védekezésre kényszerültek, mert támadáskezdeményezésüket a mieink rendszerint már a középső harmadban megállították.”
S persze ott volt az alacsony termetű, szemfüles Fenyvesi dr., aki – miközben Bene szabadrúgásánál az osztrákok Albertre figyeltek – előrevetődve a hálóba fejelte a meccset eldöntő gólt.
Fenyvesi Máté 1954-ben, az elveszített világbajnoki döntő utáni első mérkőzésen – éppen a 21. születésnapján – mutatkozott be a magyar válogatottban (Románia, 5:1). Válogatott pályafutása 12 esztendejében 76-szor játszott nemzeti mezben, és bár csatár volt, csak nyolc gólt szerzett – ez részben a rendszeresen kapott védőfeladatoknak tudható be, részben annak, hogy balszélsőként inkább az elfutás és a beadás, vagyis mások helyzetbe hozása volt a reszortja. Érdekesség, hogy miként az első (1955), úgy az az utolsó (és az utolsó előtti) gólját is az osztrákok ellen szerezte a válogatottban – utóbbi kettőt már Fenyvesi dr.-ként, diplomás állatorvosként. VB-SELEJTEZŐ |
JÓL KIVETTE RÉSZÉT
„Fenyvesi dr.-t a mérkőzés elején nem sokat foglalkoztatták – kezdődött lapunk rövid, személyre szabott értékelése. – Később egyre jobban belelendült. Gólja dicséretes csatárteljesítmény volt. A második félidőben már azt a Fenyvesit láttuk, aki sokszor hátrament labdáért. Jól kivette részét az összjátékból is.”
Összességében a magyar válogatott „minden tekintetben jobbnak bizonyult, csiszoltabb együttes benyomását keltette… Nagy küzdelemben értékes győzelem született, amely kedvező előjelnek számít a további erőpróbák előtt.”
Ami a további erőpróbákat illeti, az osztrákok elleni őszi 3:0 és az NDK 3:2-es hazai legyőzése biztossá tette: ott leszünk az 1966-os világbajnokságon is. Az angliai tornán elveszítettük az első meccset a portugálok ellen (1:3), de Brazíliát (3:1) és Bulgáriát (3:1) legyőzve továbbjutottunk a csoportból. A negyeddöntőben a Szovjetunió állította meg a mieinket (1:2). Fenyvesi Máté ott volt az Angliába utazó keretben, de a világbajnokság egyetlen mérkőzésén sem jutott játéklehetőséghez. Számára a vb előtti utolsó felkészülési meccs (Svájc, 3:1) jelentette a búcsút a válogatott játéktól. |
MINDEN IDEGSZÁLAMMAL FIGYELTEM
A bécsi győzelem után Fenyvesi és a keret fradistái nem sokat pihenhettek: három nappal később várt rájuk a Manchester United elleni Vásárvárosok Kupája-elődöntő, annak is a harmadik, mindent eldöntő összecsapása a Népstadion 70 000 nézője előtt.
A felgyógyuló Géczi már ott volt a kapuban, a beszámoló szerint pompásan őrizte, a hátvédhármasból kimagaslott Mátrai játéka, Albert bátran harcolt, bár a cselezést néha túlzásba vitte, Rákosit munkabírása, küzdőképessége dicsérte.
S habár a Denis Law-val, Bobby Charltonnal és George Besttel felálló MU elleni 2:1-es győzelem elsősorban Karába János 25 méteres bombájáról emlékezetes („Beleadtam mindent ebbe a lövésbe. Összegyűlt bennem minden keserűség. Szerettem volna ugyanis már végre bemutatni, hogy tudok futballozni…”), a győzelmet jelentő második Fradi-gólt Fenyvesi lőtte – nem mellesleg Karába beadása és Rákosi kipattanó lövése nyomán, „tizenegy méterről, félmagasan, védhetetlenül a jobb sarokba”. Fenyvesi gólját John Connelly hajrábeli szépítése tette döntő fontosságúvá.
„Várható volt, hogy a tömörülő angol játékosokról visszapattan a labda, ezért minden idegszálammal figyeltem: merre perdül. Jól számítottam, láttam, hogy felém jön vissza… – idézte fel gólját a lefújás után Fenyvesi dr. – Örülök, hogy négy nap alatt két alkalommal is olyan fontos gólt szereztem, amivel hasznára lehettem a csapatnak.”
A JUVENTUS ELLENI VVK-DÖNTŐ, FENYVESI GÓLJA AZ ELEJÉN, MAJD 1:43-TÓL
MOST JÓ SOROZATBAN VAGYOK
A következő bajnokin a Ferencváros 4:2-re kikapott az MTK-tól – a tartalékos zöld-fehér csapatban Máté öccse, Fenyvesi II József képviselte a családot –, de a vereség hamar feledésbe merült, hiszen június 23-án jött a VVK döntője. Egyetlen meccs, ráadásul az ellenfél, az olasz Juventus otthonában.
A Fradi nyert 1:0-ra. Az Il Giorno úgy látta, hogy „a zöld-fehérek által diktált iramot a Juventus nem bírta átvenni”. Az olasz lap szerint a 33 éves Mátrai óriássá nőtt ezen a mérkőzésen, és elismerést váltott ki a két középcsatáros játék Albert Flóriánnal és Varga Zoltánnal.
A kupa sorsáról döntő egyetlen gólt azonban nem Albert, nem Varga és nem is Mátrai szerezte a 74. percben, hanem a Novák Dezső beadását a hálóba fejelő Fenyvesi Máté…
„Számomra az a legnagyobb öröm, hogy dicsőséget szereztünk a magyar labdarúgásnak. Úgy látszik, most jó sorozatban vagyok. Gólt fejeltem az osztrákoknak, s most is…” – idézte a Népsport a mindig szerény balszélsőt.
Az év elején indított sorozatunk lezárásaként kanyarodjunk vissza az 1965. júniusi bécsi 1:0-hoz, amellyel egyfelől visszavágtunk az egy évvel korábbi, barátságos 0:1-ért, másfelől jó szériát indítottunk a „sógorok” ellen. Legyőztük őket a szeptemberi hazai vb-selejtezőn is – az 1966-os vb-részvételhez elengedhetetlenül szükséges 3:0-s siker alkalmával született Fenyvesi Máté utolsó gólja a válogatottban –, és további kilenc éven át veretlenek maradtunk ellenük (három győzelem, három döntetlen). Eddig 136-szor mérkőzött meg egymással a két válogatott, 66-szor mi nyertünk, 40-szer ők, 30 csata döntetlennel ért véget. Majdnem tíz év, az egymás mellett „felnövő” két rivális válogatott történetében sohasem tapasztalt hosszúságú meccsszünet után köszönt ránk a bordeaux-i Eb-csoportmeccs napja. |
AZ OSZTRÁKOK ELLENI 1965. ŐSZI VB-SELEJTEZŐ