Storck téthelyzetben hatost dob: így vertük meg az osztrákokat

1. AZ ELSŐ LÉPÉS: ALÁZAT ÉS CSAPATMUNKA
2. STORCK TELIBE TALÁLJA
3. A KEZDETI IJEDELEM…
4. …ÉS UTÁNA A KONTROLL
5. TOVÁBBLÉPÉS, ÁTSZAKAD A SZALAI-GÁT
6. LEHETNÉNEK KÍMÉLETLENEBBEK
7. AZ OSZTÁLYZATOK

ELÖLJÁRÓBAN

Afelől aligha lehet kérdés, hogy az osztrák labdarúgás egésze előrébb jár, mint a magyar – ami azt illeti, pont Ausztria futballja az egyik, amelyiktől sokat tanulhatunk. Az osztrákok megreformált képzési rendszerének eredménye már ez a csapat, amely erősebb, értékesebb, érettebb és rutinosabb is a mieinknél. Papíron.

Ausztria gyakorlatilag Bundesliga-csapat, és ez ad egy egységes, „németes” játékképet – ez nem feltétlenül áll összhangban a Duna-menti iskolát képviselő, sokpasszos, sokmozgásos, kreatív osztrák tradícióval, ám igen magas szinten szerzett képzést és tapasztalatokat biztosít.

Az osztrákok huszonhármas keretéből csak Aleksandar Dragovic, Jakob Jantscher és Marc Janko nem szerzett tapasztalatot a német Bundesligában – a szövetségi kapitány, Marcel Koller is hét évet lehúzott németországi edzőként, ez pedig ad egy olyan közös futballnyelvet Ausztriának, amely igencsak nagy erősség. Lásd a brutális osztrák selejtezős mérleget… Szerencsére ez nem érdekelte a magyar válogatottat, az osztrákok pedig megrogytak saját esélyességük terhe alatt – a mieink elképesztő alázattal és csapatmunkával arattak felszabadító, fantasztikus győzelmet.

No de hogyan?

EGY TELIBE TALÁLT DÖNTÉS: A PASSZOLÓK SZŰRNEK

Bernd Storck kapitánysága alatt szinte mindig volt egy olyan, védekező feladattal megbízott középpályás, aki fizikai erőt visz a csapatrészbe. Két kivétel volt: Feröer (Nagy Ádám, Tőzsér Dániel) és Horvátország ellen – utóbbi volt az egyetlen mérkőzés, amelyen Gera Zoltán és Nagy Ádám szerepelt egymás mellett Storcknál.

Akkor a horvátok uralni tudták a középpályát, erre a kapitány Elek Ákos beállításával válaszolt. Az Eb előtti két utolsó felkészülési mérkőzésen Pintér Ádám volt a védekező középpályás – most viszont ismét két technikás és jól passzoló játékos került a kezdőbe Naggyal és Gerával, akikkel az osztrák letámadást – ez lehetett a terv – jobban lehetett kontrollálni.

A kérdés adódott: nem hiányzik-e egy náluk fizikailag erősebb futballista?

A válasz: nem. Nem hiányzott a romboló a csapatból, Gera pedig kiemelkedően hasznos játékkal hálálta meg a csapatba állítását. Nevéhez fűződött a legtöbb sikeres szerelés a csapatból (a mezőnyben is csak Baumgartlingernek volt több), ő vállalta fel a legtöbb párharcot, és remekelt a szabad labdák lefülelésében, illetve az elfogott átadások tekintetében is. Ráadásul elfogó és hibakikényszerítő tevékenységének jókora részét az ellenfél térfelén folytatta. Gera volt benne a legtöbb magyar támadásban, és az övé volt a mieink közül a legtöbb sikeres megmozdulás is. Elképesztő munkát végzett.

Nagy Ádám Geránál csaknem harminccal kevesebb megmozdulást jegyezhetett fel, ám azt a passzbiztonságot, amely lassan a kezdőcsapat kihagyhatatlan tagjává teszi, hozta, sőt túlteljesítette.

Az InStat statisztikái szerint Nagy 42 passzt kísérelt meg a mérkőzésen, és 41-et célba is juttatott. 97.6 százalékos pontosság!

Kérdés, hogy a meccset végigbíró (nagy elismerés ez a stábnak és a játékosnak is a felkészülés alatti betegséget követően!) és végighajtó Gera Izland ellen is tud-e vállalni kilencven(egynéhány) percet – no meg az, hogy az északiakkal szemben Storck tesz-e kimondott rombolót a csapatba, vagy maradnak a passzmesterek. Az osztrákok ellen a magyar kapitány megint célba talált egy kulcsfontosságú döntéssel – nem ez volt az első ilyen. Téthelyzetben Storck, úgy tűnik, nagyon is hajlamos hatost dobni a játéktáblánál.

MÁR MEGINT IJEDELEM AZ ELEJÉN

A hosszú idő után ismét nagy világversenyen szereplő országok közül Walesből a legjobbat hozta ki a lehetőség – Gareth Bale-ék az égvilágon mindent kihajtottak magukból Szlovákia ellen –, az északírekből saját bevallásuk szerint is a legrosszabbat, teljesen bénultan és ijedten futballoztak Lengyelország ellen. Adódott a kérdés, hogy a mieink melyik utat követik?

A németek elleni „főpróbán” a magyar csapat „beragadt a rajtgépbe”, és már az 1. percben (les miatt tévesen meg nem adott) gólt kapott – és az Európa-bajnokságot is leblokkolással nyitotta. Gól helyett kapufa jött – a 31. másodpercben David Alaba kapta telibe a bal oldali kapufát, Király Gábor nagy megkönnyebbülésére.

Ez volt a harmadik alkalom, amikor Storck kapitánysága alatt közvetlenül a mérkőzés elején megúsztunk egy kulcsfontosságú jelenetet – gondoljunk Király szenzációs, „párharcformáló” védésére Norvégiában, illetve a németek elleni meccsre. Ha Alaba lövése bemegy, a lehető legrosszabb koreográfia valósult volna meg: a helyzetek teremtésével és a felállt védelem elleni játékkal gyakran küszködő magyar válogatottnak futnia kellett volna az eredmény után, egy óriási lélektani pofonnal súlyosbítva.

A kulcspillanatokban a szerencse az utóbbi időben a magyar válogatott mellé állt. És a magyar válogatott meg is dolgozott érte.

De nagyon megdolgozott.

KONTROLL ALATT A MECCS

A nyitó sokk – no meg az azt követő megkönnyebbülés – után a magyar csapat lehiggadt, és átvette az irányítást. Az első félidő minden negyedórájában labdabirtoklási fölényben volt válogatottunk, az első játékrészben több támadást kezdeményezett az osztrákoknál és jobban passzolt – ellenőrzés alatt sikerült tartani a találkozót, a nemzeti csapat nem hagyta támadni az osztrákokat. Továbblépni, ziccert kialakítani sokáig nem sikerült, Almernek sokáig csak távoli lövéseknél volt dolga.

A félidő végén aztán három percen belül mindkét védelem szétzilálódott: először az osztrákok rontottak el egy létszámfölényes akciót, amire mi is válaszoltunk a sajátunkkal – Kleinheisler László kulcspasszal hozta helyzetbe Dzsudzsák Balázst, aki viszont jobbal rosszul lőtt. Jegyezzük meg Kleinheisler szerepét, és lapozzunk tovább – az első félidővel Storck elégedett lehetett, bár a helyzetkialakításon egyértelműen lehetett még javítani. Az viszont látszott, hogy megjelent a kétely az osztrákokban – a magyar csapat védekezés helyett türelmes játékkal el tudta venni tőlük az irányítást, és Ausztria kiváló játékosai ellenére sem tudott sokszor veszélyeztetni.

Ahogy Marcel Koller, az osztrákok szakvezetője fogalmazott: a kemény és jól játszó magyar válogatott ellen Ausztria túl sok hibát követett el, a pontatlanságok és az eladott labdák következménye pedig az lett, hogy a piros mezesek „elfutották magukat”. A magyar csapat kontrollja miatt az osztrákok egyre idegesebbek lettek, és a labda utáni hajsza alaposan „megszívta őket”. Ausztria az első félidőben 69 labdát veszített el.

A TOVÁBBLÉPÉS ÉS EGY ÁTSZAKADT GÁT

A második félidő hektikusan kezdődött: az osztrákok sokkal kezdeményezőbben léptek fel, 56 százalékban birtokolták a labdát, főleg a bal oldalon többször kecsegtető szituációba tudtak kerülni – ám innen nem tudtak továbblépni. A kezdeményezés megragadásával ellenben az járt, amit lehetett is várni: jöttek a magyar kontrák.

A 62. percben aztán olyan ellentámadás jött, amely végén az osztrákok kapituláltak. Szalai Ádám és Kleinheisler László – négypasszos – összjátéka után „Scholes” tálalt a center elé, aki a labdaátvétel után becsúszva, a kivetődő Almer alatt a hálóba gurított. Kleinheislerre itt térjünk vissza: a támadó középpályás mérkőzések óta a legkreatívabb tagja a magyar válogatottnak, elsősorban ő ad az ellenfél védelmét megbontó extra támadó- és helyzetet kialakító kulcspasszokat. Az osztrákok ellen mindkét kategóriában (1/1, 2/2 – a magyar csapat összeredménye 3/2 és 4/3 volt) – hibátlan passzmutatót hozott!

Nagyon kellett tehát a gólhoz Kleinheisler, és még inkább Szalai, aki góltalansági szériája miatt óriási kritikai össztűzben végezte meglehetősen hálátlan munkáját a pályán. Mint azzal már egy cikkben foglalkoztunk, nem Szalai az elsődleges befejezője a csapatnak, az ő feladata a párharcok megvívása elöl, terület nyitása, no meg a letámadás megkezdése. Ettől függetlenül egy negyvenmeccses góltalansági sorozat minden csatárt megviselne. Szalai 30 német bajnokit, 1 Német Kupa-mérkőzést és 9 válogatott találkozót tudott le, mielőtt – 2014. december 12., egy német bajnoki után – ismét a hálóba talált volna.

Ezzel remélhetőleg átszakadt egy gát – a csatárok híresen önbizalomfüggőek, és nincs ember, aki jól tűrt volna egy ilyen szériát. Szalai most ott volt, ahol kellett lennie, a gólt előkészítő összjátékban is elévülhetetlen érdemei voltak – és a mérkőzés alatti mutatói sem voltak rosszak, az InStat-index alapján a mezőny harmadik legjobb játékosa volt. Nem mellesleg, a legjobb pillanatban „fizette vissza” Storck bizalmát.

LEHETNÉNK MÉG KEGYETLENEBBEK

Ha az osztrákok eddig nem érezték úgy, hogy összedől a tervük, most ráébredhettek: nem elég, hogy vezetett Magyarország, Zlatko Junuzovic kényszerű cseréje és a centerben eltűnő Marc Janko lehozatala után a 66. percben Aleksandar Dragovic második sárga lapot érően csúszott oda Kádár Tamásnak, így Marcel Kollernek emberhátrányban kellett volna valamit kitalálnia.

Nem könnyű feladat: a támadások száma és a labdabirtoklás is kiegyenlített lett, ráadásul az osztrákok elkezdtek rendezetlenül rászaladni a magyar ellentámadásokra. Ahogy nőtt a sietség és a támadószándék, annál rendezetlenebbül: az utolsó negyedórában hét magyar kontra ment végig, míg a „sógorok” fölénye meddő maradt. Koller fő gondja – a sok elvesztett labda és a kreativitás teljes hiánya – pedig nem oldódott meg.

Ha valamiért enyhe kritika illetheti az önfeláldozóan, fegyelmezetten és eltökélten küzdő magyar válogatottat, az az, hogy nem sikerült még jobban kihasználnia az osztrák fejetlenséget. Hatalmas területek nyíltak meg, az osztrák középpályán nem ritkán eluralkodott a káosz, viszont kevés ellencsapást sikerült precízen, ziccerig végigvinni. Érdemes lett volna megnézni, hogy egy hasonlóan kitámadó osztrák válogatott ellen mit léptek volna a hétfőn a belgáknak szenzációs taktikai leckét adó olaszok…

Természetesen nem az olaszokhoz érdemes hasonlítani a mieinket, ám az biztos, hogy a hét kontrából csak egy lövésig sikerült eljutni, ez pedig nem elég hatékony befejezésre utal. Mivel a védelem remekül zárt, ez nem volt gond, ám a nézőnek könnyen az az érzése támadt, hogy ezt a meccset a magyar válogatott még hamarabb lezárhatta volna.

Amikor lezárta – a 87. percben –, az viszont tökéletes volt. A csereként beálló Priskin Tamás készített elő Stieber Zoltánnak, aki végtelen higgadtsággal, jobbal emelt a kapuba – Szalai után a második olyan kerettag talált be, akinek közel sem sikerült úgy a 2015–2016-os klubszezonja, mint ahogy szerette volna. Két gólszerzőnk összesen 25 mérkőzésen 1 alkalommal talált be klubjai színeiben – az Eb-n „kicsit” javítottak ezen a mutatón. Gyógyír a kínokra – és balzsam a magyar szurkolóknak.

NÉVRŐL NÉVRE

Nézzük végig a magyar válogatott játékosait és azt, hogy miként teljesítettek. Az InStat által készített játékosindex a futballisták összes megmozdulását értékeli ki, figyelembe véve posztjukat és szerepüket. Az indexet a játékos neve után zárójelben tüntettük fel.

KIRÁLY GÁBOR (264 – a mezőny legjobbja). Az Európa-bajnokságok valaha volt legidősebb játékosává avanzsáló magyar kapus megint kulcsfontosságú bravúrt mutatott be, amikor nagyon kellett, nyugalma ragadós volt. Ami érdekes: alig hibázott átadást (40/37), a disztribúció elsősorban Lang Ádám, Szalai Ádám és Fiola Attila felé irányult.

FIOLA ATTILA (230). Egyre több a támadó megmozdulása, elkezdett eredeti szerepköréből (limited full-back – ritkán lép fel az akciókkal, szerepe a biztosítás) valódi szélső hátvéddé avanzsálni. A másik oldalon szereplő Kádár Tamásnál többet segítette a támadásokat, sőt sikeres extra támadó passza is volt. A wannabe Ibrahimovicnak kinéző Arnautoviccsal és az angol bajnoki címet szerzett Fuchsszal szemben váltakozó kimenetelű harcot folytatott (5 nyert és 6 vesztes párharc).

GUZMICS RICHÁRD (222). Megbízható teljesítmény, a levegőben megvívott párharcok tekintetében kifejezetten jó mutatók. Ő vívta meg Szalai Ádámmal együtt a legtöbb légi párbajt (11-et), és ő nyerte meg a legtöbbet (8 – a mezőnyben is a legjobb ezzel).

LANG ÁDÁM (258 – a mezőny második legjobbja). Csak hat passza ment rossz helyre a negyvennégyből, a 86 százalékos mutatót középpályások is megirigyelhetnék. Kulcsszerepe volt a labdakihozataloknál – Kádárral és Naggyal játszott a legtöbbször össze –, nem támadó passzt egyszer sem hibázott a meccsen. Ráadásul még párharcai 64 százalékát is megnyerte.

KÁDÁR TAMÁS (222). Ő nyerte meg a legtöbb párharcot (14) a magyar válogatottból, Harnikot teljesen megfogta – kilenc összecsapásukból hetet győztesen zárt. Langhoz hasonlóan ő sem követett el hibát a nem támadó passzoknál.

GERA ZOLTÁN (245). Volt itt minden, mint a búcsúban, ahogy már említettük: az övé volt a legtöbb sikeres megmozdulás a magyar csapatból, ő szerelt a legtöbbször, kiemelkedő mezőnymunkát végzett. Nagyon fontos szerepe volt a meccs ellenőrzés alá vonásában, az első félidőben támadó passzai 92 százaléka célba jutott. A másodikban aztán ez visszaesett 71 százalékra.

NAGY ÁDÁM (215). Nem volt annyira aktív, mint Gera, de a csupán egy elhibázott passz a negyvenkettőből egészen elképesztő – és jól mutatja, mennyire kell Nagy a labda cirkuláltatásához. Párharcainak viszont csak 36 százalékát nyerte meg, elsősorban ez húzza lefelé az indexet.

DZSUDZSÁK BALÁZS (201). Megint tükörszélsőként, a jobb oldalon kezdett, és érdekes, hogy Storck akkor sem cserélte meg Némethtel, amikor egyre nagyobb területek nyíltak a magyar támadók előtt, amelyeket talán egy „hagyományos” szélső még jobban ki tudott volna használni. Nagyot küzdött, ám passzmutatói látványosan romlottak a második félidőre – és ez teljesítményét is befolyásolta, ahogy 33 százalékos párharcmutatója is. Egy nagy lövéssel és egy kihagyott ziccerrel jelentkezett.

KLEINHEISLER LÁSZLÓ (253). Hogy összehasonlítsuk a magyar támadójáték két mozgatóját: Dzsudzsák 24 támadó passzból 15-tel talált célba, Kleinheisler 27-ből 20-szal, ráadásul az összes kulcspassza és extra támadó passza sikeres volt (Dzsudzsáknak egy sem). Ez is magyarázza a kettejük közötti több mint ötvenpontos különbséget.

NÉMETH KRISZTIÁN (229). Támadó párharcai 67 százalékát megnyerte, ráadásul a második félidőben még javítani is tudott a legtöbb mutatóján. Az övé volt a legtöbb sikeres cselezési kísérlet a magyar válogatottból.

SZALAI ÁDÁM (255 – a mezőny harmadik legjobbja). Mezőnyben a szokásos kép: sok megvívott párharc és légi csata, nagyjából fele-fele mutatókkal a sikerességet tekintve. Ha Hintereggerrel került szembe, uralni tudta a párharcokat, Dragoviccsal már meggyűlt a baja a belső védők közül. Más kérdés, hogy pont Dragovic helyén masírozott be a gól előtt.

A cserék: PRISKIN TAMÁS (231 – gólpassz), STIEBER ZOLTÁN (223 – gól), PINTÉR ÁDÁM (–).

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 2–0 (0–0)
Bordeaux, Nouveau Stade de Bordeaux, 34 424 néző. Vezette: Turpin (francia)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Gera, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber Z., 79.), Németh K. (Pintér Á., 89.) – Szalai Á. (Priskin, 69.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
AUSZTRIA: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Baumgartlinger, Alaba – Harnik (Schöpf, 78.), Junuzovic (Sabitzer, 59.), Arnautovic – Janko (Okotie, 65.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
Gólszerző: Szalai Á. (62.), Stieber Z. (87.)
Kiállítva: Dragovic (66.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
PORTUGÁLIA–IZLAND 1–1

BIZONYÍTVÁNY: ÉRTÉKELJE 1–10-IG A MAGYAR JÁTÉKOSOK TELJESÍTMÉNYÉT!