Válogatott: Nem adom fel! Jövök és harcolok – Nikolics

– Hogy van?
– Köszönöm, jól – vágta rá a nyáron több neves klubbal is hírbe hozott, a feröeri világbajnoki selejtezőt követően mégis a régi állomáshelyére, Varsóba visszatérő Nikolics Nemanja.

– A lelke sem sajog?
– Jó kérdés… Bánt, persze hogy bánt a tórshavni döntetlen, előzetesen nem ezt reméltem, nem ezt reméltük. Azzal tisztában voltunk, hogy nem vár ránk könnyű meccs – ha valaki netán másként vélekedett, annak elég volt megmutatni a Feröer elleni Európa-bajnoki selejtezőinket. A kétségkívül elkeserítő végeredmény ellenére nem szabad tragédiaként felfogni a döntetlent, mert van még kilenc lehetőségünk a javításra. De tény, jó lett volna győzelemmel rajtolni. Az önbizalmunknak és a hangulatunknak is jót tett volna. Innentől fogva azonban már arra kell koncentrálnunk, hogy amit kedden elrontottunk, Svájc ellen kijavítsuk.

– Az a feröerinél jóval nehezebb csatának ígérkezik…
– Tudom. Mégis azon leszünk, hogy három pontot szerezzünk. Sok függ attól, ki milyen formában lesz akkor. Ezért is lenne jó, ha mindenki játszana a klubjában.

– Ezen a téren ön nem panaszkodhat. Amiatt viszont igen, hogy Tórshavnban nem sikerült a gólszerzés.
– Kleinheisler Lászlótól remek átadást kaptam, apró szépséghiba, hogy a műfüvön lelassult a labda. Így is át tudtam venni, de mire ellőttem, odaért az egyik védő, és blokkolt. Jöhetnék azzal, hogy ha nem lassul le a labda, akkor egy az egyben álltam volna a kapussal szemben, de nem keresek mentséget. A nekem jutó húsz percben igyekeztem hozzátenni valamit a csapat játékához, bár nem volt egyszerű beállni ezen a mérkőzésen. Főleg úgy, hogy a házigazdák az ellentámadásokra rendezkedtek be, s ezért betömörültek a kapujuk elé. Sajnálom, hogy nem tudtam gólt lőni.

– Ha a szívére teszi a kezét, kijelentheti, hogy nem érdemelt győzelmet a magyar válogatott?
– A döntetlen sajnos valós képet mutat a mérkőzésről. A hajrában akadt egy-két lehetőségünk, meccslabdánk is volt, de egyfelől senki sem hibáztathatja Stieber Zoltánt a kimaradt helyzetért, másfelől el kell ismernem, hogy nemcsak rúghattunk, hanem kaphattunk is volna gólt az utolsó percekben. A kapufánál még szerencsénk is volt…

– Hogyan éli meg, hogy miközben a Legiában hétről hétre termeli a gólokat, a válogatottban – jó esetben is – csak csere?
– Nem egyszerű helyzet, annyi szent. A történethez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány stratégiája működött idáig, amit kitalált az Európa-bajnoki selejtezőben, majd a kontinenstornán, az ült. Más szóval, a döntései őt igazolták. Innen nézve érthető, hogy nem akart változtatni. Franciaországban már beszéltünk erről, akkor abban maradtunk, hogy a világbajnoki selejtező előtt visszatérünk a kérdésre. Így is történt, a kapitány felhívott, és korrekt módon elmondta, hogy a helyzet nem változott, vagyis továbbra sem számol velem első számú csatárként. Két opció közül választhattam: meghátrálok, és azt mondom, hogy köszönöm, ebből nem kérek, vagy összeszorítom a fogam, és megküzdök a helyemért.

– A keddi pályára lépése arról tanúskodik, hogy az utóbbi mellett tette le a voksát.
– Nem szokásom feladni. A pályafutásomat úgyis a folytonos küzdelem jellemzi. Amit huszonnyolc éves koromra elértem, azért becsülettel megdolgoztam. Kerültem már a mostaninál nehezebb helyzetbe is, abból is egyenes gerinccel, megerősödve jöttem ki, s ezúttal sem lesz másként! Mindenesetre jó érezni a szurkolók szeretetét, a biztatásuk erőt ad. Úgyhogy azt megígérhetem, hogy jövök és harcolok, miközben a pályán mindent megteszek azért, hogy a jövőben még több lehetőséget kapjak Bernd Storcktól.

– Az elmúlt napokban mi okozott nagyobb csalódást önnek, a feröeri döntetlen vagy az, hogy a Legiában maradt?
– Nyilván a döntetlen. Azt nem éltem meg csalódásként, hogy nem szerződtem el Varsóból. Nem akartam mindenáron elhagyni a klubot. A Videotonban is úgy futballoztam öt és fél évet, hogy időről időre felröppent, ez vagy az a csapat vinne. Aztán rendre maradtam, és ugyanúgy rugdostam a gólokat, mint előtte. Abban bízom, hogy így lesz a Legiánál is.

– Mit jósol, a télen megint szóba kerül, hogy megy vagy marad?
– Lehet. Sőt biztos.

NIKOLICS BESZÉLT AZ ANGOL HULL CITY MEGKERESÉSÉRŐL IS. A TÁMADÓVAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN.