Storcknak lassan döntenie kell: a jövőépítésről szólhat a további vb-kvalifikáció

1999 óta három portugál–magyart láthattunk Lisszabonban, és az eredményt tekintve az égvilágon semmi különbség nem volt közöttük: 3–0 oda, úgy, hogy nemzeti csapatunknak a pontszerzésre sem volt reális esélye. Portugália továbbra is mumus a mieinknek – immár tizenkét meccse nyeretlenek vagyunk ellene –, és Bernd Storck kapitánysága alatt Magyarország most szenvedte el második legsúlyosabb vereségét. Ezzel párhuzamosan a vb helyett egyre inkább a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőire fókuszálhatunk.

ILYET SEM GYAKRAN LÁTUNK

Amióta Bernd Storck a szövetségi kapitány, a válogatott csupán 11 újoncot avatott, középhátvédet pedig egyet sem – erre egészen a lisszaboni portugál–magyarig kellett várni, amikor a szakvezető Vinícius Paulót kezdőként vetette be (ő Storck 12. debütálója).

Újonc középhátvédet ritkán avat a magyar válogatott tétmérkőzésen: Pintér Ádám 2010 őszén csereként szállt be a finnek ellen (ám középpályára), előtte 2000-ig kell visszapörgetnünk, hogy hasonlót találjunk – akkor Juhár Tamás lépett pályára idegenben a litvánok ellen, ám azt a meccset addigra már rég megnyerte a magyar válogatott.

Nem mérhető teher egy idegenbeli lisszaboni „kiránduláshoz.” A középhátvédek közül kezdőcsapat tagjaként tétmérkőzésen legutóbb, ha minden igaz, Kuttor Attila debütált, még 1993-ban…

Vinícius beállításával három középhátvéd került a csapatba, a válogatott öt védővel állt fel, amely nem szokásos – Storck kapitánysága alatt mindig négyvédős alakzatokat küldött pályára, és a magyarok klubcsapataikban sem nagyon szokhattak hozzá a három középső védős formációhoz. Az NB I-ben kevés csapat játszik ilyen felállásban, a válogatott védői közül csak Lang Ádám és Korhut Mihály kapott ebben a szezonban rendszeresen lehetőséget ilyen formációban. Vinícius leginkább még Brazíliában (ott széles körben alkalmazzák a három belső védős formációkat) gyakorolhatott ebben a felállásban.

FÉL ÓRA REMÉNY, MAJD…

Szokatlan felállás ide, szokatlan felállás oda, az első fél órában védekezésben úgy sikerült megállítani a portugálokat, hogy a hazaiak csak egy tiszta helyzetig (Cristiano Ronaldo bólintott a kapu mellé) jutottak, és a „féllehetőségeik” is magyar hibákból (Vinícius egyszer kilépett középhátvédből, de nem érte el a labdát, Nagy Ádám meg William Carvalhóval szemben vesztett párharcot a félpályánál) adódtak.

A védekezés fegyelmezettségével nem voltak problémák, sőt – egy ízben Dzsudzsák Balázs saját tizenhatosán belül szerelte Raphaël Guerreirót kritikus helyzetben. A portugál fölény egyértelmű, viszont meddő volt.

Figyelmeztető jel volt viszont az egyetlen ziccernél, hogy hiába volt meg létszámban a magyar csapat védekezésben, az „eloszlás” nem stimmelt, a rengeteget támadó Guerreiro teljesen üres területre robbanhatott be.

Hogy a pálya másik oldalát is megnézzük: tulajdonképpen két értékelhető támadása volt a magyar csapatnak, Szalai egyik kísérlete a blokkban halt el, a másiknak esélye sem volt kaput találni (annál a szituációnál viszont egy magyar szélsőhátvéd – jelen esetben Korhut Mihály – jól tudta segíteni a támadást, amely nem volt gyakori esemény). A pontatlanságok következménye az lett, hogy bár a magyar válogatott tulajdonképpen simán tartotta a döntetlent, akciókat nem tudott építeni, és nem tudta kihasználni, hogy ekkor még több hely volt a portugál védősor mögött.

…EGY TELJESEN SIMA VERESÉG

A 30. perc után aztán gyorsan lerendezték a mérkőzés érdemi részét a portugálok, akik a félidő második felében egyértelműen a magyar válogatott fölé nőttek. A 31. percben 9 magyar védő nézett szembe 5 portugállal, csak épp nagyon elcsúszva: Cristiano Ronaldo szépen lefordult a magyar térfél közepén, sem Vinícius, sem a visszazáró Dzsudzsák Balázs nem szabálytalankodott vele szemben, a labda menetrendszerűen ment is a balon száguldó Guerreirónak, aki kihagyhatatlan helyzetet teremtett André Silva előtt.

Az FC Porto csatára egy extra kirakósdarab a már egyébként is rendkívül erős csapatban – Fernando Santos szövetségi kapitány talált egy olyan csatárt, aki extra dimenziót ad támadásban a portugál válogatottnak.

A második gólnál is André Silva volt a főszereplő: a hosszú felívelést bravúros mozdulattal hagyta ott Cristiano Ronaldónak (három középhátvéd ide vagy oda), aki ballal be is lőtte a labdát. Létszámgondok itt sem voltak feltétlenül, helyezkedésiek annál inkább, akkor is, ha a portugál csatár különlegesen jó (és szép) megoldást választott.

„Egy kicsit lassan kezdtünk, lassan reagáltunk, de az első gól mindent megváltoztatott, jobban, magabiztosabban kezdtünk futballozni, és jöttek is a gólok. Tudtuk, hogy mivel találjuk szembe magunkat, mert az edzőnk nagyon jól felkészített minket a magyarok játékára. A vonalaik között kellett mozognom, széthúzni a védelmet, több területet teremteni a társaimnak, hogy könnyebb dolgunk legyen. Nagyon jól megértjük egymást André Silvával, aki fenomenális munkát végez a pályán” – dicsérte a portói támadót Cristiano Ronaldo a lefújás után.

Mivel a magyar csapat helyzetnek közelébe sem tudott jutni, a középpálya pedig támadásépítésben abszolút súlytalan volt, valamit változtatni kellett – Lang helyére jött Lovrencsics a második félidőre, de igazából (a többet gyakorolt formációt és az ezzel járó stabilabb játékot leszámítva) nem változott semmi. Ugyanaz történt sajnos, mint a magyar válogatott legutóbbi két lisszaboni látogatásakor: a házigazda teljesen kényelmesen futballozva jutott magabiztos előnyhöz, és a második játékrész kérdése nem az volt, hogy lesznek-e izgalmak, hanem az, hogy sikerül-e kiütésen belül tartani az eredményt.

Sikerült – és nem esett szét a csapat –, de a mérkőzésen talán az volt a leghervasztóbb, hogy helyzetet kialakítani a 89. percig nem tudott a magyar válogatott, hátul pedig pont volt annyi hiba, amely nagyon sima portugál sikert eredményezett. Mindenesetre tanulásra tökéletes mérkőzés volt – teljesen kijött a két válogatott közti különbség, az is, hogy a magyar válogatott támadásépítésével továbbra is vannak komoly problémák, a 3–0-s eredmény abszolút reális.

Ahogy Bernd Storck összegzett: „Hiányzott belőlünk az átütő erő, a passzpontosság. Nem a játékrendszerünkön múlt, könnyen adtuk át a területeket.”

Röviden ennyi.

MOST JÖN EGY NAGY KÉRDÉS

Fernando Santos udvariasan azt mondta a mérkőzés után, hogy nem zárja ki a mieinket a továbbjutási harcból. Áltathatjuk magunkat azzal, hogy matematikailag van még esélyünk a továbbjutásra a csoportból, de mivel Svájc és Portugália ellen már nem tudunk több pontot szerezni, mint riválisunk (ráadásul Svájc ellen idegenbeli meccsünk van hátra), és még Feröer ellen is elhullajtottunk plusz két pontot, inkább ne is számolgassunk, mert valószínűleg teljesen felesleges.

A We Global Football oldal statisztikus szerkesztői – akik folyamatosan vezetik a csapatok esélyét a kijutásra – a márciusi forduló előtt a „nem valószínű, hogy kijut” kategóriába helyezték a magyar nemzeti csapatot, 5.7 százaléknyi eséllyel, most ez romlott még tovább. Alighanem borítékolható, hogy Svájc és Portugália szerzi meg a csoport első két helyét.

Ez felvet egy nagy kérdést. A selejtezősorozatból van még hátra öt mérkőzés, az esély arra, hogy elérjük a második helyet, egészen minimális. Bernd Storcknak el kell döntenie, hogy mennyire használja már építkezésre a további találkozókat, azokat egyfajta felkészülési mérkőzésként kezeli a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőire. Ez egyrészt az idősebb játékosok „kivezetését” is jelentené (no de kihagyná-e például a példamutató hozzáállású, szellemi vezérnek számító Gera Zoltánt?), és több kísérletezést. Kísérletezni az Eb-selejtezőkön ugyanis már aligha lehet, hiszen ott a cél egyértelműen a továbbjutás lesz a csoportból. Míg az teljesen reális, hogy a magyar válogatott két, jóval erősebb csapat mögött nem tud versenyben lenni a vb-kvalifikációért, az Eb-selejtezőkön már sokkal nagyobb lesz a nyomás – és az elvárás is.

Megoldandó feladat van bőven. Az egyik – amelyre ez a mérkőzés sem adott választ – az, hogy kivel lehet megoldani Kleinheisler László helyettesítését? Nélküle mintha nem lenne szikra a támadójátékban, nincs középpályás, aki veszélyt teremtve összeköttetést teremtene a támadókkal, ott tudná hagyni az emberét, kulcspasszokkal teremtene lehetőséget (főleg) a center és a szélsők előtt. „Egy az egyben” nem is pótolta Storck Kleinheislert, hanem inkább átszervezte a csapatot.

Egy másik: mi a védelem legjobb összeállítása, és hol van a helye a belső erősorrendben az újonnan honosított Viníciusnak? Az ötvédős felállás aligha lesz gyakori a válogatottnál (egyáltalán – játszunk-e még ilyen formációban, vagy egyszeri kísérlet volt?), négy védő esetében a Guzmics Richárd, Lang Ádám, Vinícius, Kádár Tamás négyesből kell megtalálni a legjobb duót. Persze ez inkább a kellemes kihívások közé tartozik.

Kérdés akad még elég. Kik lehetnek azok a fiatal játékosok, akik ha most még nem is feltétlenül teljesen érettek a csapattagságra, a 2020-as Eb selejtezőin már nagyobb szerepet kaphatnak? Milyen ütemben építsék be őket? Bővül-e a válogatottnál számításba vehetők köre, tud-e nagyobb segítséget nyújtani a kapitánynak a magyar élvonal? Tud-e több magyar játékos magas szintű külföldi csapatba szerződni légiósnak? Lesz-e újonnan berobbanó tehetség, aki helyet követel magának a csapatban? Bővül-e a válogatott taktikai repertoárja, begyakorolnak-e újabb formációkat Storck játékosai? Sok-sok kérdőjel. A kép pedig nem feltétlenül biztató. Ha Gera Zoltán 38. éve felé járva is kihagyhatatlan, akkor az nemcsak az ő dicsérete, hanem a belső középpályás-felhozatal kritikája is. Márpedig Gera karrierje sem örök. Kleinheisler nehezen pótolható volta ugyancsak a merítési lehetőség szűkösségét mutatja a középpályán.

Az nem lenne meglepő, ha a kapitány úgy döntene: a jövő elkezdődött, a vb-kvalifikáció második fele már inkább a következő éveknek szól. Andorra, Feröer és Lettország ellen ugyanis még valószínűleg némi kísérletezéssel is meg tud szerezi annyi pontot a magyar válogatott, hogy biztosítsa csoportharmadik helyét, veszítenivaló pedig most jóval kevesebb lesz, mint a 2020-as kontinenstorna kvalifikációján. Ne feledjük: Budapest rendező város, a válogatottat az MLSZ ott akarja látni a résztvevők között.

A portugálok Svédországgal játszanak még márciusban felkészülési – és jótékonysági – mérkőzést, a magyar válogatott legközelebbi jelenése június 5-én, Oroszország ellen lesz, a legközelebbi vb-selejtező „kötelező feladat” június 9-én, Andorra ellen. Meglátjuk azon a két mérkőzésen, kiegyenesedik-e valami a kérdőjelek közül.

Addig is, egy kicsit fájlalhatjuk, hogy a magyar válogatott nem tudta átlépni az árnyékát, de a két csapat közötti differencia teljesen reális volt. A magyar nemzeti tizenegy európai középcsapat, mely ha csúcsformában van – lásd az Európa-bajnokságot –, akkor jóval erősebb együttesek dolgát is meg tudja nehezíteni, ám ha elmarad attól, akkor kijön az igazán nagyokkal szemben a minőségi különbség. Ennek pedig ilyen kijózanító mérkőzés lehet az eredménye.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Portugália–Magyarország 3–0 (2–0)
Lisszabon,Estádio da Luz, 57 816 néző.Vezette:Szimon Marciniak (lengyel)
PORTUGÁLIA:Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, R. Guerreiro – Quaresma, A. Gomes (Pizzi, 86.), W. Carvalho, J. Mário (Moutinho, 83.) – A. Silva (B. Silva, 67.), C. Ronaldo.Szövetségi kapitány:Fernando Santos
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Bese, Lang (Lovrencsics, a szünetben), Vinícius, Kádár, Korhut – Dzsudzsák, Nagy Á., Gera Z. (Pintér Á., 86.), Gyurcsó (Kalmár, 69.) – Szalai Á.Szövetségi kapitány:Bernd Storck
Gólszerző:André Silva (32.), C. Ronaldo (36., 65.)

A CSOPORT TOVÁBBI SZOMBATI MÉRKŐZÉSEIN
Svájc–Lettország 1–0(Drmic 66.)
Andorra–Feröer 0–0