Válogatott: Nikolics az októberi vb-selejtezőket is kihagyja

– Nikolics Nemanja, a Chicago Fire rekordere. Jól hangzik?
– Jól hát! – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a 29 esztendős támadó, aki a D. C. United elleni, magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett meccsen beállította Ante Razov 17 éve fennálló klubcsúcsát azzal, hogy csapata 3–0-s győzelméhez idénybeli 18. góljával járult hozzá. – Az persze még jobban hangzana, ha nem holtversenyben, hanem egyedül tartanám a rekordot. Remélem, már a hétvégén sikerül!– Nikolics Nemanja, a Chicago Fire rekordere. Jól hangzik?
– Jól hát! – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a 29 esztendős támadó, aki a D. C. United elleni, magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett meccsen beállította Ante Razov 17 éve fennálló klubcsúcsát azzal, hogy csapata 3–0-s győzelméhez idénybeli 18. góljával járult hozzá. – Az persze még jobban hangzana, ha nem holtversenyben, hanem egyedül tartanám a rekordot. Remélem, már a hétvégén sikerül!

– A bajnokság márciusban kezdődött. Gondolta volna, hogy fél év alatt történelmet ír?
– Úgy érkeztem az Egyesült Államokba, hogy itt is meg akarom mutatni, értek a gólszerzéshez. Azóta is hajt, hogy Magyarország és Lengyelország után Amerikában is gólkirály legyek. A Fire tavaly utolsó volt, ma már azért küzd, hogy a Keleti főcsoportban a második helyről jusson a rájátszásba. Az elmúlt hat hónapban történtek arról tanúskodnak, hogy jól döntöttem a klubváltással.

– Mintha már hallottam volna hasonlót önnel kapcsolatban…
– Amikor a Videotonból a Legiába igazoltam, jó néhányan legyintettek, úgysem állom meg a helyem Lengyelországban. Ehhez képest az ott eltöltött másfél évben szinte mindent megnyertem, bajnok, kupagyőztes és gólkirály lettem, játszhattam a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, miközben egy-két csúcsot ott is megdöntöttem. A helyemben sokan bizonyára a maradás mellett döntöttek volna, én mégis elszántam magam a váltásra, úgy határoztam, új kihívást keresek. Jóllehet volt abban kockázat, amikor rábólintottam a Fire ajánlatára, mert amikor aláírtam, még „csak” tervek voltak. Igaz, a későbbiekben minden úgy történt, ahogyan a vezetők felvázolták, s mostanra odáig jutottunk, hogy a legutóbbi győzelmünknek hála gyakorlatilag biztosra vehető a részvételünk a rájátszásban.

– Úgy, hogy két hónapig a csapat és ön sem remekelt. Hogyan viselte ezt az időszakot?
– Nehezen. Kilenc meccs telt el úgy, hogy nem találtam a kapuba. Elkeserített, hogy adós maradtam a gólokkal, hogy nem azt nyújtom, amit várnak tőlem. Ámbár vissza lehet keresni a korábbi nyilatkozataimat – amikor sorozatban lőttem a gólokat, akkor is tisztában voltam azzal, előbb-utóbb eljön a hullámvölgy. Furcsán hangzik, ám utólag örülök, hogy gödörbe kerültem. Mert azokban a hetekben rádöbbentem, a családom és a legjobb barátaim mellett kik azok, akik a rosszabb napokon is mellettem állnak.

– Kik?
– A Chicago sportigazgatója, szakmai stábja és játékosai. Jó volt tapasztalni, mennyire bíznak bennem. A bajban az is megmutatkozik, kikre számíthatsz valójában. Én nem alibiztem, nem kerestem kifogásokat, csendben dolgoztam, tudtam, hogy előbb-utóbb visszatalálok a helyes útra. Az ellenben zavart, hogy egy-két mérkőzésen még helyzetbe sem kerültem. Ez volt igazán rémisztő. Akkor elkezdtem azon agyalni, mi a gond. A Legiánál is átéltem hasonló periódust, ott azonban több olyan társam is volt, aki levette a terhet a vállamról a gólszerzéssel. Itt annyiban más a szituáció, hogy ha rajtam kívül David Accam sem eredményes, akkor más sem. Ezzel is magyarázható, hogy bár álltunk az élen is, miután krízisbe kerültünk, a csapat is visszaesett. Két és fél héttel ezelőtt szerencsére megtört a jég, nyertünk Montrealban, és azóta kapaszkodunk felfelé. Rá egy hétre, a New York Red Bulls ellen aztán az én rossz sorozatom is megszakadt, az a gól a szokásosnál is többet jelentett nekem. A D. C. United ellen már megint voltak helyzeteim, és a végén a Jóisten megadta a lehetőséget arra, hogy tizenegyesből betaláljak. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy újra jól érzem magam a bőrömben, sokat tanultam a mögöttem hagyott időszakból.

– Az októberi világbajnoki selejtezőkön pályára lép?
– Nem. A két szeptemberi mérkőzést azért mondtam le, mert a Chicagóra szerettem volna összpontosítani, és ez most, az alapszakasz végéhez és a rájátszás rajtjához közeledve sincs másként. Jelen helyzetben kötelességem itt maradni és segíteni.

– A válogatottnál is elkélne a segítség.
– Korábban mindig rendelkezésre álltam, bármikor hívtak, mentem, és ugyan bántott, hogy többnyire akkor is a kispadon ültem, amikor a klubomban egymás után rugdostam a gólokat, egy szót nem szóltam. Sohasem jutott eszembe, hogy lemondjam a válogatottságot, ha így tennék, szembeköpném magamat. Két-három hónap türelmet kértem Bernd Storcktól, aki korrekt volt, megértette érveimet. Aki azt gyanítja, harag van köztünk, téved, ha a kapitány számít rám, a következő selejtezősorozatban a rendelkezésére állok. Meglehet, egyesek szerint cserben hagyom a válogatottat, de ez akkor lenne így, ha meghatározó játékosként mondanék nemet. Legyünk őszinték, az elmúlt egy-két évben nem jutott nekem fontos szerep, nem éreztem azt a bizalmat, amelyet a klubjaimban. Sokat kaptam Magyarországtól és a magyar szurkolóktól, rettenetesen nehéz volt ezt a döntést meghoznom, ám ez egyszer a saját érdekemet néztem. Mindezért természetesen vállalom a felelősséget és az esetleges következményeket is, mindazonáltal hangsúlyoznám, nem kértem többet, csak türelmet. A portugálok elleni vereséggel eldőlt, hogy a válogatottnak sajnos már nincs esélye kijutni a világbajnokságra, Chicagóban viszont tehetek azért, hogy büszkévé tegyem az otthoniakat. Szerintem nagy szó, hogy az MLS gólkirályi címéért egy magyar támadó verseng David Villával.

– Szóval, lesz még válogatott?
– Szentül hiszem, hogy igen.