Válogatott: miért kopogtat Trapattoni az MLSZ ajtaján?

„Legnagyobb meglepetésemre Giovanni Trapattoni menedzserétől kaptam egy levelet, amelyben jelezte, hogy a mester szabad, szívesen tárgyalna velünk” – idézte a szegedma.hu oldal néhány napja Bánki Eriket, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagját.

Noha a legendás olasz edző sajátos pályázatának további sorsáról azóta sincs hír, sőt még az olasz sportsajtó sem csapott le rá, az információmorzsát ne hagyjuk csak úgy az asztal alá hullani. A szövetségi „szivárogtató” szavára már csak azért is érdemes adni, mert a BEK-, KEK- és háromszoros UEFA-kupa-győztes, hétszeres olasz, valamint egyszeres német, portugál és osztrák bajnok tréner 78 évesen sem tekinti magát visszavonult nyugdíjasnak, sőt…

Ha nem is került aztán neve a kalapba, az olasz médiában megtaláltuk a nyomát, hogy tavaly nyáron, Antonio Conte távozása után az olasz szövetségi kapitányi posztra is bejelentkezett. Márpedig ha valaki 77 évesen alkalmasnak véli magát a négyszeres világbajnok olasz válogatott vezetésére, miért ne kopogtathatna 78 évesen a magyar szövetség ajtaján?

„Nem szeretem magam előtérbe tolni, de ha Carlo Tavecchio elnök úr felkérne a feladatra, boldogan elfogadnám – ajánlgatta magát mégiscsak a repubblica.it oldal tanúsága szerint. – Úgy érzem, megvan a munkához szükséges tapasztalatom. Beképzeltség nélkül mondhatom, szellemileg frissnek és tettre késznek érzem magamat. Láttam, hogy Marcello Lippi és Fabio Cannavaro kínálgatta magát a posztra, gondoltam, én is megengedhetek ennyit magamnak. Ha manapság így megy a jelentkezés…”

Hogy a Cusano Milaninóból származó szakember képzeletét miért mozgatta meg a – Szélesi Zoltán révén csak ideiglenesen betöltött – magyar kapitányi poszt, csak találgatni tudjuk. Bár egyes olaszországi források szerint egészségi állapota nem tökéletes, az önként küldött üzenet arra utal, az olaszénál alacsonyabban jegyzett magyar kispadot azért vonzónak találja (talán hallott egyet s mást az MLSZ Bernd Storck-korszakban bizonyított fizetési hajlandóságáról is).

Tény, egy válogatott vezetése egy klubcsapaténál kevesebb intenzív munkát, ugyanakkor nagyobb szervezőkészséget, tájékozottságot igényel – nem véletlen, hogy Trapattoni 2008 után az egyesületi hétköznapok nyűge helyett az ír válogatott irányítását választotta. Tanulságos fellapozni a Nemzeti Sport 2008. február 22-i számát, amelyben az olasz szakember még a Salzburg búcsúzó edzőjeként adott interjút Réz Gábornak, és amelyben a magyar labdarúgás akkori állapotáról is kendőzetlen véleményt formált.

„A futball kultúrája hanyatlik. Kevés a pénz, kevés a lehetőség. Veszendőben az a focistílus, amilyen a magyar volt egykoron, amely az én időmben a legjobb volt Európában. Eltűntek a futballiskolák, a jobb játékosok elmentek Olaszországba, Németországba, szétszélednek a világban. A válogatottban talán kevésbé motiváltak. Hiányoznak a feltörekvő fiatalok, az utánpótlás. Az én időmben a magyarok voltak a legjobbak, a svájciak, a hollandok, a dánok, a svédek sehol sem tartottak. Ma ők sokkal előrébb járnak, Ausztria és Magyarország pedig mögöttük kullog.”

A sziporkázó humoráról, érzelemdús sajtótájékoztatóiról, szigorú jelleméről híres edző meccsek előtt időnként szenteltvízzel hintette meg a pályát, tudvalévő, hogy szereti Mozartot, viszont nem szereti Byron Morenót, a hírhedt ecuadori bírót, aki kiejtette olasz válogatottját a 2002-es világbajnokságon.

Pályafutásában magyar mellékszál, hogy hazája szövetségi kapitányaként Budapesten mutatkozott be (2000. szeptember 3., világbajnoki selejtező, Magyarország–Olaszország 2–2), 2012-ben pedig a Puskás Ferenc Stadionban hangolt az ír együttessel az Európa-bajnokságra (2012. június 4., Magyarország Írország 0–0). Így már azt sem lehet mondani, hogy ne lett volna tapasztalata a magyarokkal…