Ragyog a nap – Sinkovics Gábor jegyzete

Magyar sportújságíró számára nagyjából olyan élmény most Szalai Ádámról írni, mintha Hawaiin koktélozna az ember, miközben helyi szépségek falatnyi fürdőruhában folklórműsorral szórakoztatnák. Ritka, üdítő pillanat. Annyit írtunk és sírtunk az elmúlt időszakban, hogy szinte elszoktunk a dicsérő jelzőktől, a lelkesítő mondatoktól. Már megtanultuk megbecsülni, ha valami jó dolog történt velünk, magyarokkal, akár a Lakatlan-szigetek bajnokságában, akár itthon. De Szalai Ádám a Bundesligában dolgozik tisztességgel, sőt, ennél már többet, jóval többet is letett az asztalra. Európa egyik legerősebb bajnokságában játszani, gólokat lőni tekintélyt parancsoló teljesítmény.

A Kárpát-medencéből nézve mindenképpen az.

A Hoffenheim magyar csatára a legutóbbi meccsen két gólt lőtt a Mainz kapujába, és csapata szurkolói mámoros boldogságukban dalt írtak a tiszteletére, amelyben nagyjából azt énekelték, hogy „ragyog a nap”. És a hoffenheimi kórus tagjai nem is gondolhatták, hogy nekünk, Andorrától és Luxemburgtól fejbe kólintott magyaroknak milyen léleksimogató dalocska ez.

Szalai Ádám üzent Budapestre is. Afféle távirat volt ez Georges Leekens számára, hogy íme, itt vagyok, kapitány úr, bátran számoljon velem. S mennyivel jobb ennek a „táviratnak” a szövege, mint amikor a támadó annak idején jóval hosszabb monológban a honi labdarúgás éles kritikájával élt. Csak remélni tudjuk, hogy válogatottunk belga kapitányának eszébe sem jut, hogy elődjéhez hasonlóan arra panaszkodjon: a játékrendszerünk nem alkalmas arra, hogy Nikolics Nemanja és Szalai Ádám vagy bárki más együtt szerepeljen.

Süket duma lenne – mellébeszélés.

A félreértések elkerülése végett sem Szalait, sem Nikolicsot ne hasonlítsuk egykori legendáinkhoz, de annak idején akadt olyan meccs, nem is egy, amikor Albert Flórián, Bene Ferenc és Farkas János, a három gólvágó együtt szerepelt címeres mezben. És később, jóval később láthattuk együtt a zöld gyepen Törőcsik Andrást és Kiss Lászlót is. Örüljünk neki, hogy van kikből válogatni, mert volt időszak, amikor úgy tűntek el a gólerős csatárok a magyar futballból, mint Gyula, a nyírcsaholyi postás a helyiek pénzével.

A dal arról szólt Hoffenheimben, hogy ragyog a nap.

Mi pedig abban bízunk, hogy nem borul be ismét az ég felettünk.