DAC: eldőlt, meddig marad Rossi Dunaszerdahelyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 15:19
A szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely labdarúgócsapatának hivatalos honlapja arról számolt be, hogy a magyar szövetségi kapitánynak kinevezett Marco Rossi a Dinamo Tbiliszi elleni El-visszavágóig, vagyis július 19-ig marad a DAC-nál.
„Miután elfogadta a Magyar Labdarúgó-szövetség ajánlatát, Marco Rossi a magyar felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett az elkövetkezendő két évre. Klubunk úgy egyezett meg a jelenlegi vezetőedzőnkkel, hogy Rossi az utód kinevezéséig vezeti a DAC-ot. A DAC vezetőedzőjének kérdése napról napra tisztázódik. A jelenlegi helyzet szerint Marco Rossi a Dinamo Tbiliszi elleni visszavágóig marad Dunaszerdahelyen” – írja a dac.hu. „Olyan helyzetbe kerültünk így, amelyben kénytelenek vagyunk megkeresni a sikeres, a DAC-ot huszonöt év után ismét Európába kivezető edzőnk utódját. Elkezdtük átnézni a lehetséges, több híres nevet is tartalmazó jelöltlistát, akik közül kikerül a DAC új vezetőedzője – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Jan Van Daele sportigazgató. – Mindegyik műveletre elég időt adtunk magunknak. A jelöltekkel részletesen átbeszéltük az elképzeléseinket a csapat vezetését illetően, hiszen nagyon fontos a megfelelő utód megtalálása, aki tovább vihetné a Marco Rossi vezette edzői stáb által megkezdett munkát.”

„Jelenleg a végső szakaszba értünk, amelyben már csak két jelöltünk van. Az általunk figyelt és a maguktól jelentkező jelöltek széles listájából a hét végig kiválasztjuk Marco Rossi utódját. Az viszont ismert, hogy az olasz mester vezeti csapatunkat az Európa-liga első selejtezőkörének mindkét összecsapásán. Így július tizenkilencedikéig, tehát a Dinamo Tbiliszi elleni visszavágóig velünk marad" – jelentette ki a sportvezető.
Legfrissebb hírek

A DAC panaszt tesz a Slovan-drukkerek molinója és a viselkedése miatt

Minden más foci
2025.04.13. 19:12

Tuboly Máté: A magyargyalázást győzelemmel kellett volna büntetnünk...

Légiósok
2025.04.13. 13:18

Négy gól egy félidő alatt – döntetlennel ért véget a rangadó Pozsonyban

Minden más foci
2025.04.12. 20:07

Kalmár Zsolt és Schäfer András bekerült az elmúlt 11 év DAC-álomcsapatába

Minden más foci
2025.04.09. 20:10

Tuboly Máté: Nagy csalódás a döntetlen

Minden más foci
2025.04.06. 10:29

Ismét döntetlent játszott a DAC, ezúttal a Zólyombrézóval nem bírt

Minden más foci
2025.04.05. 15:28

Kabalaként funkcionál a DAC-nál az új szurkolói zászló

Minden más foci
2025.04.04. 09:17

Kassa– DAC: izgalmak a tetőfokon

Minden más foci
2025.03.30. 14:16
Ezek is érdekelhetik