Válogatott: Gera Zoltán lesz az U21-es szövetségi edző – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 18:10
null
Gera Zoltán a megújult Puskás Arénában búcsúzik a válogatottól (Fotó: Tumbász Hédi)
Az MLSZ közleményben tudatta, hogy Gera Zoltán veszi át az U21-es válogatott irányítását. A Ferencvárostól távozó szakember az új Puskás Aréna nyitó mérkőzésén búcsúzik a válogatottól.

 

Gera Zoltán az MTK Budapest nemrégiben bejelentett új vezetőedzője, Michael Boris helyét veszi át az U21-es válogatott kispadján. A szakember július elsejétől irányítja hivatalosan a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Európa-bajnokságra készülő csapatot. A feladatkör teljes embert kíván, így Gera Zoltán egyelőre távozik a Ferencváros szakmai stábjából, valamint Marco Rossi mellett is folyamatosan csökken feladatainak száma, hogy minél hamarabb az U21-es korosztályra koncentrálhasson.

Nagy megtiszteltetés, hogy a jövő szempontjából talán legizgalmasabb korosztállyal foglalkozhatok vezetőedzőként, és külön motiváció mindannyiunknak, hogy 2021-ben a szlovénokkal közösen mi rendezzük az első tizenhat csapatos Eb-t. Büszke vagyok a Ferencvárosnál végzett munkámra is, amelyet fájó szívvel hagyok abba. Mint elmondtam a klub vezetőinek is, nagyon hálás vagyok a lehetőségért, amit kaptam, sokat tanultam az elmúlt időszakban, és örülök neki, hogy együtt ünnepelhettük a klub harmincadik bajnoki címét. Mostantól minden erőmmel az U21-es válogatott eredményességéért dolgozom. Nagy köszönettel tartozom az A-válogatott stábjának és játékosainak, mert rengeteget tanultam mindannyiuktól az együtt töltött idő alatt, amiért nagyon hálás vagyok nekik” – nyilatkozta Gera Zoltán az mlsz.hu-nak.

Az Európa-bajnoki selejtező 2019 márciusában kezdődött, viszont a magyar válogatottnak nem kell részt vennie rajta, mivel házigazda. Az Eb-nek 2021 júniusában ad otthont Magyarország és Szlovénia.

A közleményből az is kiderül, hogy az Uruguay elleni Puskás Aréna stadionavató mérkőzésen a Ferencváros és az MLSZ a szurkolókkal közösen búcsúztatja el a 97-szeres válogatott labdarúgót. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pályára is lép-e a találkozón Gera.

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Belül nekem is megvan a magam harca

Labdarúgó NB I
9 órája

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3

Magyar válogatott
2025.03.01. 11:27

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Hornyák Zsolt elárulta, téma-e a bajnoki cím a Puskás Akadémia öltözőjében

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 19:54

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Szavazzon a XXI. század góljára! – Gera Zoltán, 2011. március 29., Hollandia–Magyarország 5–3

Magyar válogatott
2025.02.22. 09:47
Ezek is érdekelhetik