Tulajdonképpen – sajnos – semmi váratlan nem történt Walesben. A magyar válogatott egy, az Eb-kvalifikációról döntő mérkőzésen könnyűnek találtatott egy nagyobb játékerejű és jobb ellenféllel szemben. Úgy, hogy esélye sem volt.
Az utolsó játéknap helyére tett minden csapatot a csoportban, kialakult egy papírformasorrend – a mieinkkel a 4. helyen. Sokkal inkább ez a realitás, mint az, hogy a 2. helyről, saját sorsunkat a kezünkben tartva várhattuk az utolsó kört – bármennyire is fájó. A válogatott tulajdonképpen azzal teljesítette túl a várakozásokat, hogy negyedik kalapból sorsolt csapatként az utolsó fordulóig versenyben volt, úgy, hogy nem mások eredményeiben kellett bíznia. De Horvátország, Wales és Szlovákia is jobb csapat jelenleg a miénknél. Márciusban következik a pótselejtező, s legfőbb szövetségesünk pont az idő, viszont addig számos problémát kell még megoldani. Már ha meg lehet.
ROSSZ FORGATÓKÖNYV
„Ha kikapok, akkor is másképp szeretnék kikapni” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány a Wales–Magyarország Eb-selejtező után, s nem is csoda, hogy így érzett. A magyar válogatott úgy érkezett Walesbe, hogy egy győzelemmel kivívhatja a kvalifikációt az Európa-bajnokságra, ehelyett „megszokott” idegenbeli arcát mutatta, és sima, egyértelmű vereséget szenvedett.
A szakvezető azt mondta, a hozzáállás megfelelő volt – tegyük hozzá, az igen nagy baj lenne, ha egy ilyen téttel bíró mérkőzésen (keveseknek adatik meg válogatott mezben, hogy kijutásról közvetlenül döntő mérkőzésen pályára lépjenek) még ebben is hibát lehetne találni. Másban sajnos lehetett.
A magyar válogatott kirívóan gyenge idegenbeli mérlegét – az elmúlt bő három évben csak két győzelem vendégként – már a beharangozóban említettük, illetve azt is, hogy a válogatott a legutóbbi 12 idegenbeli találkozójának mindegyikén kapott gólt. Nos, 15 percnek kellett eltelnie, hogy 12-ről 13-ra lépjünk – Gareth Bale beadása és Aaron Ramsey fejese után megszerezte a vezetést Wales. Ilyen hosszú idegenbeli „gólképességi” szériája az elmúlt húsz évben egyszer sem volt a nemzeti csapatnak, és ez sokatmondó.
Ha addig nem lett volna bajunk, hát ezzel lett csőstül: a nyolc Eb-selejtezőből immár ötödik alkalommal fordult elő, hogy válogatottunknak hátrányból kellett (volna) eredményesnek lennie. Ami még jelentősebb: a számottevő csoportriválisok ellen – Azerbajdzsánt számítsuk le – hatból ötször vezetést szerzett 0–0 után az ellenfél, tehát rosszul alakult a meccsforgatókönyv. S egyedül a horvátok elleni, hazai találkozót sikerült megfordítani.
Ez a lehető legrosszabb dolog volt, ami történhetett – a walesi támadósor eleve jelentős sebességbeli fölényben volt, az pedig, hogy a magyar válogatottnak kellett űznie ellenfelét, csak a házigazdák kezére játszott. A walesieknek adódtak is lehetőségei kontrából, de nem tudták növelni előnyüket – sőt, a félidő legnagyobb kihagyott (dupla) helyzetét a magyar válogatott könyvelhette el.
Meg azt is, hogy elég nehéz mérkőzés volt ez anélkül is, hogy a forgatókönyv rosszul alakuljon… Az pedig egyértelműen luxus, hogy a csoportriválisok ellen hatból ötször ez történjen meg. Összehasonlításul: a 2016-os, sikerrel vett Eb-selejtezőn, a pótselejtezőt is beszámolva a riválisok (Románia, Finnország, Észak-Írország, Görögország és Norvégia) elleni találkozókon tízből hatszor sikerült megszerezni az első gólt. Nem mindegy…
Azzal, hogy röviddel a második félidő kezdete után Ramsey megduplázta a hazai előnyt, gyakorlatilag el is dőlt minden, és ezt mindenki érezte Cardiffban, valamint otthon, a képernyők előtt. A helyzetek kialakításával és jó kulcspasszokkal egyaránt „hadilábon álló”, a meccsenkénti egygólos átlagot hozó magyar válogatottnak a kétgólos hátrány egyszerűen túl sok. Válogatottunk ráadásul 2008 májusa (Magyarország–Görögország 3–2) óta nem nyert meg mérkőzést és 2005 júniusa (Izland–Magyarország 2–3) óta tétmeccset úgy, hogy két gólt kapott.
Gyakorlatilag 47 perc alatt eldőlt, hogy a cardiffi mámor helyett marad a pótselejtező realitása.
Sokatmondó egyébként, hogy az Eb-selejtezők során mely válogatottak szereztek a magyar válogatottnál kevesebb gólt. A lista: Luxemburg, Írország, Grúzia (7 gól), Bulgária (6), Litvánia, Azerbajdzsán (5), Moldova, Feröer, Fehéroroszország (4), Gibraltár, Montenegró, Málta, Lettország, Andorra (3), Észtország, Liechtenstein (2), San Marino (1). A felsoroltak közül csak Írország zárt pozitív mérleggel és negyediknél jobb pozícióban – köszönhetően annak, hogy a védelme egészen kiválóan, a selejtezők hatodik legjobb mérlegével (5 kapott gól) teljesített. S még ez sem ért továbbjutást.
ÍGY NEM LEHET KIJUTNI
Ezzel meg (megint) az a probléma, hogy az első lépést idegenben kellene megtenni a továbbjutás felé. Ugyan lehet, hogy Walesnél gyengébb ellenféllel szemben, de mégis – három év alatt két idegenbeli győzelem, a legutóbbi tizenhárom találkozón egy. Amióta Marco Rossi a szövetségi kapitány, hét idegenbeli tétmérkőzésből ötöt szerzett gól nélkül veszített el a válogatott. Ebben az Eb-selejtezősorozatban négyből hármat, úgy, hogy sem Nagyszombatban, sem Splitben, sem Cardiffban nem volt esélye.
Válogatottunk a szlovákok elleni idegenbeli mérkőzésen egyetlen nagyobbacska helyzetet tudott kialakítani – a 95. percben adódott az Willi Orbán előtt. Horvátországban egyet sem. Walesben egy, a továbbjutásról közvetlenül döntő mérkőzésen szintén egyetlen (dupla) helyzetig sikerült eljutni, ezen kívül a gólveszélynek nyoma sem volt a támadójátékban. Márpedig ha egy csapat képtelen kapott gól nélkül hozni az idegenbeli mérkőzéseit, támadójátékban pedig képtelen arra, hogy veszélyeztesse a házigazdát – ahogy Sallai Roland az NSO Tv-nek nyilatkozta, „öt pontos passzunk nem volt” –, abból jó nem születik. Csak azt kaphatjuk, amit Cardiffban is kaptunk.
Az idegenbeli – ha nem is jó, de legalább közepes – szereplés egyébként előfeltétele volt általában annak, hogy egy csapat elérje a továbbjutást érő második helyet. Csehország az egyetlen válogatott, amely a magyarokéhoz (1 győzelem, 3 vereség) hasonló idegenbeli mutatóval kijutott egyenes ágon az Eb-re. De a csehek minden hazai mérkőzésüket megnyerték… Walesé a második leggyengébb mérleg – ha egy csapat hatnál kevesebb pontot szerzett vendégként, akkor hazai pályán legfeljebb 2 elveszített pont fért bele.
A-csoport | Csehország | 1 gy., 0 d., 3 v. = 3 pont |
B-csoport | Portugália | 3 gy., 0 d., 1 v. = 9 pont |
C-csoport | Hollandia | 3 gy., 1 d., 0 v. =10 pont |
D-csoport | Dánia | 1 gy., 3 d., 0 v. = 6 pont |
E-csoport | Wales | 1 gy., 1 d., 2 v. = 4 pont |
F-csoport | Svédország | 3 gy., 1 d., 1 v. =10 pont |
G-csoport | Ausztria | 2 gy., 1 d., 2 v. = 7 pont |
A „JÓ” HÍR: CSAK MÁRCIUSBAN FOLYTATJUK
A magyar válogatott kispadja eleve nem túl hosszú, a walesi mérkőzés pedig jól megmutatta, hogy mit jelent közel a teljes védősor, valamint a rotációban rendszeresen helyet kapó belső középpályások kiesése – semmi jót. Épp ezért a lehető legjobb hír, hogy a szokásossal ellentétben nem késő ősszel játsszák le az Eb-pótselejtezőket, hanem jövő márciusban, így legalább lesz esély arra, hogy Marco Rossi a mostaninál erősebb keretből válogathasson.
Az olasz edző 25 játékost vetett be az Eb-selejtezők során. Gulácsi Péter, Dzsudzsák Balázs, Lovrencsics Gergő és Szalai Ádám játszott az összes találkozón. A keret-összeállítási problémák ránézésre is könnyen észrevehetők: centerben Szalai Ádámnak gyakorlatilag nincs posztriválisa, jobbhátvédben „átképzett” szélsők játszanak, középső középpályásban nagy a variációs lehetőség, ám kevés a védekező specialista. A 2016-os Eb-n szereplő válogatott kerete ennél sokkal kiegyensúlyozottabb volt – s bár egy csapatot most is ki lehetne állítani a Franciaországból megjárt, s e selejtezősorozatban is szereplő játékosoktól, a különbség jelentős.
Nem valószínű, hogy a magyar bajnokság márciusig ad most még ismeretlen tehetségeket, akik „rárúgják az ajtót” a válogatottra. Ahogy Somogyi Zsolt kollégánk írta keddi jegyzetében, a magyar futball sorsát nem egy adott – most épp a cardiffi – meccs befolyásolja, hanem az, ami a háttérben történik. A szövetségi kapitány abból válogathat – jelen pillanatban igen szűkösen. Nem véletlenül jelentette ki Rossi a mérkőzést követő, M4 Sportnak adott interjújában, hogy vállalja a felelősséget, ám egyértelműen kijelenthető, jelenleg képességbeli hiányosságok vannak Magyarországon.
És ezzel nehéz is lenne vitatkozni, akkor is, ha nagyobbra állítjuk a fókuszt, s megnézzük a közvetlen utánpótlást. Márciusig így leginkább arra lesz idő, hogy felgyógyuljanak a harcképtelenek – a szövetségi kapitány pedig rendezze a sorokat.
Sokkal többen túlzott optimizmus lenne reménykedni. Pótselejtező ide, pótselejtező oda.
VÁLASZOK CSAK MÁRCIUSBAN
Hogy ettől függetlenül van-e a magyar válogatottnak reális esélye kijutni az Európa-bajnokságra? Tulajdonképpen van. Ha a Nemzetek Ligája jelenlegi lebonyolítását már nem „borítja” az UEFA, akkor idegenben Skócia, Izrael, Bulgária vagy Izland következhet. A pótselejtezők lebonyolításáról és lehetséges forgatókönyveiről itt írtunk bővebben.
A skótok és bolgárok finoman fogalmazva sem most élik futballtörténetük legfényesebb napjait (mi sem, nyilván, de a bolgár csapat mélyponton van…), a jelenlegi walesi válogatott pedig alighanem erősebb, mint az izraeli vagy izlandi, igaz, az „i betűsök” ellen sem a magyar nemzeti csapat lenne a favorit. Győzelem esetén még egy mérkőzés dönt a kijutásról az ág másik elődöntőjének nyertese ellen – aki ezt a találkozót sikerrel veszi, ott van a huszonnégyes mezőnyben.
Szóval a lehangoló vereség ellenére van mire készülni, az Európa-bajnoki szereplés még nem úszott el, csak két mérkőzéssel távolabbra került. Viszont egy biztos: „cardiffi” játékkal nagyon, beláthatatlanul távol van a kontinensviadal.
Tud a magyar válogatott ennél sokkal jobban teljesíteni? Igen, s ezt a selejtezők során is megmutatta. Megoldódnak addig a magyar futball a válogatottnál sokkal mélyebbre nyúló problémái? Nyilván nem. Megoldaná ezeket egy Eb-kvalifikáció? Nem, ahogy a 2016-os szereplés sem tett így.
Megoldhatók a válogatott problémái rövid távon? Erre már sokkal inkább „lehet” a válasz, s itt nagyon sok múlik Marco Rossin, a stábon, a keret tagjain, illetve a változtatásokon, amikre elhatározzák magukat.
De ezt a választ már csak márciusban kapjuk meg.
EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 10. FORDULÓ
WALES–MAGYARORSZÁG 2–0 (1–0)
Cardiff, Cardiff City Stadion, 31 762 néző. Vezette: Hategan (román)
Wales: Hennessey – C. Roberts, Lockyer, Mepham, B. Davies – Morrell (Ampadou, 50.), Allen – Bale (H. Wilson, 88.), Ramsey, D. James – K. Moore. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Lang, Nagy Zs. – Nagy Á. (Kovács I., 60.), Pátkai – Dzsudzsák (Varga R., 72.), Szoboszlai D., Sallai R. (Holender, 83.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Ramsey (15., 47.)
ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
1. Horvátország | 8 | 5 | 2 | 1 | 17– 7 | +10 | 17 |
2. Wales | 8 | 4 | 2 | 2 | 10– 6 | +4 | 14 |
3. Szlovákia* | 8 | 4 | 1 | 3 | 13–11 | +2 | 13 |
4. MAGYARORSZÁG* | 8 | 4 | – | 4 | 8–11 | –3 | 12 |
5. Azerbajdzsán | 8 | – | 1 | 7 | 5–18 | –13 | 1 |
Félkövér: kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.
Kapus: Gulácsi Péter (8 mérkőzés/11 kapott gól) |
Jobbhátvéd: Lovrencsics Gergő (8/– gól), Bese Barnabás (3/–) |
Középhátvéd: Baráth Botond (6/–), Lang Ádám (3/–), Kádár Tamás (4/–), Willi Orbán (7/2) |
Balhátvéd: Korhut Mihály (5/1), Nagy Zsolt (1/–) |
Védekező középpályás: Nagy Ádám (6/–), Sigér Dávid (1/–), Vida Máté (2/–) |
Középső középpályás: Holman Dávid (3/1), Kalmár Zsolt (2/–), Kleinheisler László (5/–), Kovács István (3/–), Pátkai Máté (5/2), Szoboszlai Dominik (7/1) |
Szélsők: Dzsudzsák Balázs (8/–), Holender Filip (4/–), Nagy Dominik (4/–), Németh Krisztián (1/–), Sallai Roland (4/–), Varga Roland (4/–) |
Center: Szalai Ádám (8/1) |
Szövetségi kapitány: Marco Rossi |
A Nemzeti Sportot a cardiffi Eb-selejtezőről tudósította: Pietsch Tibor, Pór Károly (szöveg), Nagy-Pál Tamás (videó), Török Attila (fotó)