Walesi-magyar: egyre több magyar jegyfoglalását törlik...

Vágólapra másolva!
2019.11.19. 12:09
null
Akadnak, akik hoppon maradtak (Fotó: Nemzeti Sport)
Kedden este telt ház előtt lép pályára Cardiffban, Wales ellen Eb-selejtezőn a magyar válogatott, amelyet hivatalosan 1600 magyar drukker biztathat a vendégszektorból. Több, Angliában élő, angliai lakcímmel rendelkező magyar szurkoló is jegyet foglalt a mérkőzésre, ám a helyszínre érve azzal szembesült, a walesi szövetség törölte az igénylést.
A mérkőzést megelőző élő felvezetésünkben számoltunk be róla, még hétfő este, hogy sokan indultak útra Budapestről Cardiffba érvényes belépő nélkül a mindent eldöntő Eb-selejtezőre. Ők valószínűleg nem juthatnak majd jegyhez, hiszen egyrészt telt ház előtt rendezik a mérkőzést, másrészt a walesi szövetség a hazai szektorba nem ad el jegyet magyar szurkolóknak – legalábbis a jelek szerint.

Helyszíni tudósítóink számoltak be ugyanis arról, hogy egyre több olyan magyar szurkolóval találkoznak a városban járva, akinek törölték a foglalását.

„Egyre több olyan magyar drukkerrel találkozni Cardiffban, aki Angliából érkezett és itt tudta meg, hogy a walesi szövetség törölte a jegyfoglalását a hazai szektorba, hiába van angliai lakcíme” – írta Pór Károly kollégánk a walesi fővárosból.

Már hétfőn is érkeztek hírek egyébként hasonlóan járt drukkerekről, akiknek a walesi cím sem volt elegendő a jegy átvételéhez.

NOVEMBER 19., KEDD
EB-SELEJTEZŐK
E-CSOPORT, 10. FORDULÓ
20:45: Wales–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A Nemzeti Sportot az Eb-selejtezőről tudósítja: Nagy-Pál Tamás (videó), Pietsch Tibor és Pór Károly (szöveg), Török Attila (fotó).

 

Legfrissebb hírek

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Montenegró kiesett a B-ligából; Törökország tizenegyesből sem tudott betalálni Wales ellen

Minden más foci
2024.11.16. 22:38

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13

Eb-selejtezők: a magyar válogatott hazai meccseit nézték a harmadik legtöbben

Magyar válogatott
2024.05.31. 11:17

Női kézilabda: már napijegyek is megvásárolhatók az Európa-bajnokságra

Kézilabda
2024.05.14. 13:12

A walesiek kifütyülték a lengyelek himnuszát, amit rosszul is játszottak le – videó

Foci Eb 2024
2024.03.28. 08:18

Az öt gólt lövő görögök a Zivzivadze duplájával nyerő Grúziával játszanak az Eb-részvételért

Foci Eb 2024
2024.03.21. 20:00

A magyar mellett még hat válogatott új mezeit mutatták be

Foci Eb 2024
2024.03.14. 11:17
Ezek is érdekelhetik