Gulácsi Péter útja a BVSC salakos pályájától a Leipzigig és a Bajnokok Ligája-elődöntőig

„Ott van! Gyertek! Ott van!” – intett a csapat felé felpattanva a védés után. A kapusok többsége talán néhány ízes káromkodást is hozzátett volna a felkiáltáshoz, de ez a srác csak mosolygott. Aztán egyszer csak a nyakába ugrott Varga Roland, majd néhány pillanaton belül még öt-hat ember.

„Amit Gulácsi csinált, az emberfeletti! Négy tizenegyesből hármat megfogott, hát egyet hagyott, jusson valami a felső lécnek is” – zengte a kommentátorállás Egri Viktort.

Meglett a bronzérem. Megszülettek a magyar labdarúgás egyiptomi hősei. S köztük az egyik legnagyobb – talán a legcsendesebb is – Gulácsi Péter volt.

(…)

1995. szeptember 1.

A BVSC az idény első toborzóját tartja. Az 1989–1990-ben született óvodás legények és szüleik, ha nem is sorjáztak végeláthatatlanul, de egyre szebb számban gyülekeztek a Szőnyi úti sporttelepen. Köztük az első sorban egy szőkésbarna, korához képest picit talán nyúlánkabb fiúcska, aki szüleivel éppen néhány héttel korábban költözött a szomszédos utcák egyikébe – talán száz méterre a zuglói stadiontól.

Ez volt a nap, amikorHernády András, a BVSC-t korábban 28 éven át szolgáló utánpótlás-nevelő, majd későbbi szakosztály-igazgató először találkozott Gulácsi Péterrel.

„Nagyon aranyos, szófogadó volt már ötévesen is, de elsőre semmi különlegest nem mutatott. Nem volt – mert néha látni ilyet – »hűha« érzés az emberben, amikor először labdához ért. Tucatkisfiú lehetett volna, egy átlagos kissrác, aki lejár sportolni az egészsége miatt, de aztán hamar kiderült, hogy a különleges képessége a szorgalma és az alázata lesz” – idézte fel első benyomásait a Nemzeti Sport Online megkeresésére Hernády.

A BVSC felnőttcsapata ebben az időben, a kilencvenes évek közepén ugyan még a bajnoki dobogóért harcolt, de az anyagi lehetőségek korlátai már érződtek: az utánpótlás nem volt egyszerű helyzetben. Az edzők társadalmi munkában dolgoztak a gyerekek mellett, s a környezet sem volt ideális. Ám, aki a Szőnyi útra járt, igyekezett megtalálni a helyzetben rejlő előnyöket. Hernády, valamint edzőtársa, a TF-en nem sokkal korábban végzett (nem mellékesen a kis Gulácsi által nagyon gyorsan megkedvelt) Pallagi Péter elhivatottsága ezek közé tartozott.

A sporttelep főépületétől a stadion irányába, az asztalitenisz-csarnok szomszédságában a nagy, leginkább földes pálya várta a futballistapalántákat. Itt ha esett, ha fújt, akár dagonyázva, de minden körülmények között lehetett edzeni. Jobbra fordulva pedig – szinte a telep átellenes végében – ott állt a salakos „gödörpálya”. A süllyesztett, mintegy hússzor negyven méteres ikerpályának az igencsak beszédes neve ellenére több előnye is volt. Végig betonfal fogta közre, ráadásul mélyen a talajszint alatt volt, így szinte lehetetlen volt elrúgni belőle a labdát. A betonfal segített, hogy a gyerkőcök minél több labdaérintést hozhassanak össze az edzéseken, s ne az elguruló labdák után kajtassanak az idő jelentős részében. Valódi hátránya csak annyi volt, ha esett, hamar vízgyűjtővé változott, cserébe lassan száradt ki…

„Óvodás csoportként az általános ügyességfejlesztés volt a célunk. Ilyenkor még nincsenek kialakult posztok, mindenki próbálkozott mindennel. De azért, hogy meglegyen a motiváció, jártunk kisebb-nagyobb tornákra is. Öt plusz egyben. Peti csendes volt, de nagyon okos, mindenki szerette. Viszont mezőnyben sem az első, de lehet, még a második ötösben sem lett volna biztos helye. Ezért kitaláltuk, próbáljuk ki, milyen lenne a kapuban. Kapus úgyis mindig kell. Neki pedig megtetszett a kihívás. Elsőre itt sem mutatott különleges teljesítményt, de a munkája, a szorgalma kifizetődött” – folytatta Hernády András.

Pedig a történet gyorsan véget érhetett volna: szűk egy év telt el, a BVSC kis csapata pedig Zánkára utazott egy korosztályos tornára. A fellépés nem sikerült jól, az ekkor már egyértelműen kapusnak kikiáltott Gulácsi az egyik meccsen nyolc gólt kapott. Sírva vonult le a pályáról – nehezére esett megemészteni a kudarcot –, s rögvest kijelentette, vissza nem áll a kapuba.

„Érdekes, mert erre már nem emlékeztem. Tavaly megjelent egy könyv, az Így lettünk bajnokok, amiben Petiről is írtak. Nem sokkal később beszéltem az anyukájával, és ő idézte fel, mennyire hálás, mert aznap vagy négy-öt órán keresztül győzködtem Petit, ne adja fel. Ő pedig visszaállt a kapuba és ezután még elhivatottabb lett.”

A Ferencváros 1995–1996-os Bajnokok Ligája-szereplése felpezsdítette a hazai futballéletet. A növekvő érdeklődésből a többi klub is profitált. Két idénnyel később már olyan sok volt a gyerek a BVSC-nél is, hogy két külön sávban tartottak edzést nekik, miközben szintjüknek megfelelően három különböző csapatot is ki tudtak állítani belőlük.

„Petitől sosem hallottunk olyat, hogy fáradt. Nemhogy nem hiányzott edzésről, de sokszor három edzést is végigcsinált egy nap. Nyolcévesen Németh Györgyhöz küldtem. Ő vonakodott, mondván, pici még a kapusedzésekhez, de aztán Peti elhivatottsága őt is meggyőzte. Volt, hogy a kapusedzés négykor kezdődött, aztán ötre lett vége. Peti negyed hatkor átöltözve már ott volt a csapatedzésen, majd amikor az fél hétkor véget ért, maradt a másodikra is. Közel lakott, a szülőknek nem okozott problémát és mivel remekül tanult az iskolában, a házi feladattal sem volt gondja” – emlékezett vissza a volt BVSC-s szakember.

Az ifjú Gulácsi felmérte, ha odafigyel az iskolában, akkor délután sokkal több ideje marad a futballra. A hetvenes években a Dunaújvárosi Kohászban védő Németh-tel végzett különmunka hamar meglátszott, Gulácsit 2001-ben – bár a BVSC a döntőben kikapott – a Lurkó-kupa legjobb kapusának választották. Díját az idény NB I-es kapusával, a ferencvárosi Szűcs Lajossal együtt vehette át, az eseményről az akkori Nemzeti Sport is beszámolt.

1992-ben a hazaadásra vonatkozó szabály bevezetésével jelentős változás indult el a kapusok szerepében. Hernády úgy érezte, a mezőnyjátékosok sokszor szabályosan félnek a veterán kapusokhoz gurítani a labdát, akik évtizedeken át csak minimális képzést kaptak lábbal. A szakembernek már-már mániája lett, hogy az ő kis tanítványaival ne fordulhasson elő ilyesmi. Gulácsi munkabírása, illetve a BVSC-nél a korosztályban versenyeztetett három csapat lehetőséget biztosított arra, hogy a fiúcska a mezőnyben is minél többet szerepeljen. A B-ben védőként, a C-ben csatárként számoltak vele, a tízéves kora körül megszerzett mezőnytapasztalat a mai napig hasznára válik.

„A gyerekeknek példabeszédként szoktam mesélni. Volt egy alkalom, mikor a C-csapat kapusa lebetegedett. Tudtuk, hogy olyan ellenfél vár ránk, amely nagyon jó. Tényleg, akár egy tizenöt-húsz gólos vereség is kinéz. Petinek ekkor már jó híre volt a gyerekek között – csendes jelleme ellenére vezérként tekintettek rá az öltözőben, a riválisok pedig félték és tisztelték a képességei miatt –, így komoly blama lett volna a számára egy meccsen ennyi gólt kapni. Ő viszont zokszó nélkül beállt a kapuba, sőt, talán magától jelentkezett. Sosem felejtem. Esett az eső, a pálya tocsogott a sártól. S az ellenfél tényleg rengeteg góllal vezetett. Egy perc sem lehetett hátra, és kettő az egyben vezették Petire a labdát. Ő pedig ott állt, olyan koncentráltan, mintha csak egy bajnoki döntőn állna, nulla-nullánál. Csúszott-mászott, hogy ne legyen gól, pedig fel is adhatta volna… Jól jellemzi a karakterét, hogy nem tette.”

A csapat másik meghatározó karaktere Beliczky Gergő volt Gulácsi mellett. A később az NB I-ben a Vasas játékosaként bemutatkozó, majd Hollandiát és a Ferencvárost is megjáró csatár, valamint az ifjú kapus egymást húzták előre.

„Már nyolc-kilenc évesen fogadásokat kötöttek egymással és edzés előtt a rávezetéseket gyakorolták – idézte fel másik emlékezetes élményét Hernády. – Peti a kapuban állt, Gergő pedig lőtt. Mindig azon ment a verseny, hányszor tudnak túljárni a másik eszén. Mindezt – még egyszer mondom – nem edzésen, hanem edzések előtt, pluszmunkában. Peti imádta a kiélezett szituációkat, és amíg velünk volt, mi is imádtuk őket. Tudtuk, ha büntetőrúgások döntenek, akkor nyerni fogunk. Már gyerekként specialistája lett a tizenegyeseknek, vagy akkor még csak a hét- és kilencmétereseknek. Hihetetlen, mennyire élvezte a felelősséget, s bár csendes gyerek volt, aki kerülte a felesleges feltűnést, szerintem a bravúrjait övező figyelem is jólesett neki.”

(…)

2003 a változás éve volt.

Két évvel korábban nyitotta meg a kapuját Agárdon az első modern magyar labdarúgó-iskola, az MTK utánpótlását egészen új szintre emelő Sándor Károly Labdarúgó Akadémia. A Nádasdy-kastély falai közt, s a mellette felépült edzőpályán az időszak legjobb magyar utánpótlás-játékosait sikerült összegyűjteni. A kiemelkedő lehetőségekre és tehetségekre mi sem ékesebb bizonyíték, minthogy 2005 környékétől éveken át meghatározó szokás volt, hogy az utánpótlás-válogatottak Agárdon gyűljenek össze – egyszerűen a keret többsége már alapból ott volt, csupán az MTK-s szerelést kellett átváltani meggypirosra.

A kortársai közül szorgalma által ekkor már jócskán kiemelkedő Gulácsi Péter útja sem vezethetett máshová, mint Agárdra. S mindezt még csak nem is az MTK, vagy a majdani dicsőség reményében a BVSC, hanem a 13. születésnapja előtt álló fiú szorgalmazta leginkább.

„Egyik nap felhívott az anyukája, »Peti el akar igazolni tőletek, beszélj vele« – emlékezett vissza Hernády – Sosem felejtem el. Leültünk. Beszéltünk. Talán egy órán át is. Tudta, mit akar. Már ekkor felmérte, ha a legjobb akar lenni, akkor a lehető legjobbakkal kell együtt készülnie. Ez a tudatosság jellemzi a mai napig minden klubváltását. Néha kívülről nem is értjük, de ő már gyerekként is pontosan tudta, mire van szüksége ahhoz, hogy előre tudjon lépni a karrierjében. Másnap hát felhívtam az anyukáját és elmondtam neki, engedjék, hogy az MTK-hoz menjen. Nem lesz baj.”

Új klubjában Lippai József kapusedző fogadta.

„Az első alkalommal a mamája hozta el, aki csak annyit mondott, nézzük meg, megfelel-e a fiú, mert ha nem, nem baj, szerencsére okos, jó orvos lehet majd belőle” – mesélte Lippai, aki később az utánpótlás-válogatottaknál is Gulácsi edzője lehetett.

A tréner szerint egy klubnál húszévente egyszer látni olyan srácot, akinél úgy összeáll minden, mint az ifjú Péterrel történt. Alázat, kitartás, megfelelő alapok – szakmai és családi szempontból egyaránt.

Péter édesanyja közgazdász, az édesapja szintén közgazdász és a hazánkban működő egyik legnagyobb gyógyszeripari cég igazgatósági tagja. Két lánytestvére közül az idősebb valóban orvos lett, míg a fiatalabb építész. Volt tehát a kitartását és az intelligenciáját honnan örökölnie – még akkor is, ha a családfát kutatva kevés jel mutatkozott arra, hogy a futballpályán tegye ezt meg. A legerősebb kötődést talán a Debrecenben élő nagypapája jelentette, aki a DVSC bérletese volt.

Ahogyan a BVSC-ben, úgy az MTK-nál is rendre az egy évvel idősebbek között szerepelt. A korosztály edzője Urbányi István volt.

„Fiatalabb volt, és csendesebb, mint az átlag, ennek ellenére egyértelmű volt, hogy valami mocorog benne– így a ma már a Budapest Honvéd sportigazgatójaként dolgozó Urbányi. – Hamar alapember lett a csapatban, és az öltöző is megszerette. Volt egy állandó, nagyon őszinte mosolya, amivel bárki szívébe be tudta lopni magát. De a teljesítményével ennél is jobban felhívta magára a figyelmet. Már úgy került hozzánk, hogy jó volt lábbal, ezért külön is kötöttünk egy alkut. Azt kértem tőle, hogy amikor csak lehetséges, ne használja a kezét, csupán akkor nyúljon kézzel a labdához, amikor úgy érzi, bohócot csinálna magából enélkül. Ő pedig állta a kihívást. Egyszer nem volt vele gond, de még olyan sem, hogy csúnyán kellett volna nézni rá.”

Az MTK-val már az első idénye végén eljutott az egyik legpatinásabb U14-es nemzetközi torna, a Nike Premier-kupa manchesteri nagydöntőjéig. Az MTK a kontinens harmadik legjobb csapata lett Gulácsival a kapuban. Csak érdekességként: a torna Old Traffordon rendezett döntőjét a Manchester City nyerte a városi rivális és házigazda Manchester United ellen – a győztes góltDaniel Sturridge szerezte.

Gulácsi a következő évet már valóban Agárdon kezdte. Nem mellékesen meghívót kapott a Both József irányította U15-ös válogatottba. A tőle fél évvel idősebb Balikó Milánnal kellett megküzdenie a korosztályos válogatott egyes számú mezéért.

„Kapusoknál a néhány hónap is sokat számíthat – ecsetelte Lippai –, de az általános még inkább az, hogy január-februárban született kapusokat keresnek az edzők, mert azoknak az adott korosztályban – most a nyolcvankilencesekről beszélve – is van majdnem egy év előnyük a november-decemberiekkel szemben. Ehhez képest Peti kilencven májusi. Mondanom sem kell, tizenöt-tizenhat évesen fizikai szempontból mennyit jelenthet másfél év különbség.”

Both ennek ellenére szavazott bizalmat Gulácsinak, aki 2006-ban a Luxemburgban rendezett U17-es Európa-bajnokságra kijutó és ott ötödik helyen végző csapat keretében is helyet kapott. Az Eb után nem sokkal Sisa Tibor vette át a korosztályt, akinél aztán már egyértelműen kezdőkapussá is vált a Sándor Károly Akadémia ígérete.

Ugyan Agárdon egy évfolyammal fölötte járt, az utánpótlás-válogatottakban rendre Szekeres Adrián volt Gulácsi szobatársa. A két MTK-s azóta is tartó, szoros barátságot kötött.

„Hasonlóan gondolkodtunk és a kedvenc klubcsapatunk is közös pontot jelentett, így mindig volt miről beszélnünk. Rengeteg válogatott eseményen szerepeltünk együtt” – nosztalgiázott a pályafutását sérülések miatt csupán 27 évesen abbahagyó, napjainkban az NB II-es Dorog asszisztensedzőjeként, valamint televíziós szakértőként dolgozó, Szekeres.

„Mindig nagyon higgadt volt. A pályán tizenhat-tizenhét évesen is olyan érettség jellemezte, mintha már harminc éve csinálná ugyanezt. Nagyon megbízható volt lábbal, emlékszem, az egyik bajnokin Tamási Zsolt le is korholt minket, miért passzolgatunk olyan sokat a kapussal. Aki edzésen, egy-egy labdatartásos gyakorlatnál látott minket, meg nem mondta volna, hogy Peti nem mezőnyjátékos. Emellett nagyon jó tanuló is volt, néha nem értettem, hogy van türelme ennyi mindenhez. Mai fejjel már tudom. Alázat és profizmus. Öt csapattal is szerepelhettem az NB I-ben, de egyetlen hozzáfogható játékost sem ismertem meg.”

Lippai emlékei szerint már Luxemburban jó néhány angol megfigyelő készített jegyzeteket a magyar válogatott meccsein is. A Szekeres által említett, a Sándor Károly Akadémiát több mint egy évtizeden át vezető Tamási Zsolt szerint egy lengyelországi felkészülési tornát követően érkezett meg a Liverpool levele Agárdra. 2007 nyarán jártunk, s Gulácsi Péter tíznapos próbajátékra utazhatott Melwoodba, a Pool edzőközpontjába. Míg a magyar kapus Angliába repült, addig a Liverpool két munkatársa (majd maga Rafa Benítez is) Magyarországra jött, s az Agárdon látottak alapján többszintes megállapodást kötött a két klub. Az MTK – a Sándor Károly Akadémián keresztül – együttműködésbe lépett az angol élcsapattal, ennek részeként Gulácsi harmadmagával – Németh Krisztiánnal és Simon Andrással – együtt a Liverpoolhoz szerződött.

„Nyilvánvaló, megtiszteltetés volt, hogy a Liverpool a mi kapusunkat szeretné. Leültünk a szülőkkel, mert hittünk abban, hogy Péternek minden olyan karakterjegye megvan, ami sikeressé teheti őt légiósként. Rendkívül érett és józan gondolkodású fiú volt, akit kár lett volna félteni a kihívástól” – mondta Tamási.

Liverpoolban ekkoriban két lehetőség közül választhattak az ifjú tehetségek. Vagy önállóan egy-egy apartmanba költözhettek, vagy egy befogadócsaládhoz. Gulácsi az utóbbi mellett döntött.

„Nem az önállósággal volt gondja, Agárdon már egyébként is kellően az volt – magyarázta a Gulácsival kapusedzőként a leghosszabb időn át foglalkozó Lippai. – Igazi angollá akart válni, »Nekem nemcsak beszélnem kell a nyelvet, hanem úgy is kell gondolkodnom, mint egy angol. Egyedül hogyan tanulnám meg mindezt?«. Ott volt a családdal minden angol ünnepen, igyekezett megismerni a történelmüket, a kultúrájukat és minél gyorsabban eljutni a nyelvvel arra a szintre, hogy még magában a gondolatait is angolul fogalmazza meg. Eközben az edzések után fogta magát és lenyírta a füvet a kertben. Az alázata tényleg földöntúli.”

A magyar kapus 2007 novemberében a Manchester City elleni tartalékbajnokin mutatkozott be a Liverpool szerelésében tétmérkőzésen. A találkozó különlegessége, hogy Németh duplája is kellett a Pool 3–2-es sikeréhez.

(…)

A válogatottnál is jól alakult a sorsa.

2008-ban alapembere volt a Csehországban bronzérmet szerző U19-es válogatottnak. A mieink a csoportban Bulgáriát és a többek között David de Geát, Jordi Albát, Dani Parejót, César Azpilicuetát és Ignacio Camachót soraiban tudó Spanyolországot győzte le. A csoportrangadón egy góllal kapott ki a Sven és Lars Bender, Ron-Robert Zieler, Ömer Toprak fémjelezte Németországtól. Az elődöntőben a Matteo Darmiannal, Alberto Paloschival, Carlo Pinsoglióval, Andrea Polival, Stefano Okaka Chukával és Giacomo Bonaventurával érkező Olaszország állta a magyar csapat útját, melynek másik kapusa ekkor már Pokorni Péter volt.

Az országos elismertséget azonban a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokság hozta el Gulácsinak (a keret másik két kapusa ekkor Megyeri Balázs és Kovácsik Ádám volt). Egervári Sándor együttese az egyenes kieséses szakaszban tizenegyesekkel jutott túl Csehországon, majd hosszabbításban 3–2-re legyőzte Olaszországot, az elődöntőben viszont nem bírt el a későbbi győztes Ghánával (2–3). Jött a Costa Rica elleni bronzmeccs és a máig sokaknak emlékezetes tizenegyespárbaj. A Gulácsi által úgy kedvelt kiélezett helyzet.

Diego Estrada az első lövést a keresztlécre küldte, majd Gulácsi sorban Cristian Gamboa, Esteban Luna és Carlos Hernández tizenegyesét is hárítani tudta.

„Nálam ő volt a torna kapusa – idézte fel Lippai. – Ilyen szempontból nem volt szerencséje a tizenegyesekkel. Ha akkor nem mi nyerünk, biztos vagyok benne, hogy meg is kapja a különdíjat, így viszont a döntéshozók úgy lehettek vele, a Costa Rica-i srác se menjen haza üres kézzel, elvégre neki is nagy vébéje volt.”

„Sosem felejtem el a pillanatot, amikor a szétlövés után egymás nyakába borultunk és csak annyit tudott mondani, »Megvan, megcsináltuk!« Nem is emlékszem hasonló kapusteljesítményre szétlövésben, más artikulálatlanul őrjöngött volna talán a helyében. Annyira szenzációs volt, mindenki megértette volna. De ő kifejezetten higgadt maradt, még akkor is, amikor a társak a nyakába ugrottak. Ilyen ő, végtelenül higgadt, s talán ez volt az, ami az angoloknak is imponált.”

Meglett a bronzérem. Megszülettek a magyar labdarúgás egyiptomi hősei. S köztük az egyik legnagyobb Gulácsi Péter volt.

(…)

A 2008–2009-es idényben Gulácsi felkerült a Liverpool első keretéhez.

Melwoodban rendszeresen együtt tréningezhetett a ma már a Botafogóban védő, akkoriban csupán 25 esztendős Diego Cavalierivel, a legutóbb az FC Versailles-ban játszó Charles Itandjével és (a csak kicsit nagyobb névnek számító) Pepe Reinával.

A Liverpool kapusedzője Xavi Valero volt ebben az időben. A ma már a West Ham Unitednél dolgozó spanyol tréner a Gulácsiról kedden szintén portrét közlő The Athelticnek beszélt a magyar kapusról.

„Csak néhány edzésre volt szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon és bebizonyítsa, elég jó ahhoz, hogy a Liverpoolnál fejlődhessen tovább. Az emberek azt gondolnák, hogy egy kapusnál a legfontosabb dolgok közé tartozik, hogy nyitott, beszédes, erős karakter legyen. Péter akkoriban egyáltalán nem ilyen volt – viszont megvolt benne egy csomó olyan tulajdonság, amit sokkal ritkábban látni a fiatal kapusoknál: rendkívül intelligens volt, gyorsan ismerte fel a helyzeteket, remekül olvasta a játékot. Támogatásra és bizalomra volt csupán szüksége, hogy minden másban is fejlődni tudjon.”

„Több nyelven beszél. Emlékszem, egyik este felhívtam, hogy mit csinál és annyit felelt, spanyolul tanul a hotelszobában – idézte fel egyik közös történetüket a kapusedző. – Hogy miért? Nem kellett semmi különösebb indok. Egyszerűen szeretett tanulni. Tanulni és fejlődni. Már ekkor látszott, hogy sokra hivatott, és nagy dolgokat lehet képes elérni a pályán, csupán meg kell találnia azt a helyet, ahol nap napután meccseken is bizonyíthat.”

„Meglátogattam kinn és edzésre is elkísérhettem – emlékezett Szekeres. – Már-már meghökkentő volt látni, hogy a sztárok mennyire közvetlenül viselkednek vele, mennyire elfogadták őt és közülük valóként bánnak vele. Pedig nem kis nevek voltak ott, Xabi Alonso, Fernando Torres, vagy Peti szempontjából a legfontosabb, Pepe Reina.”

A spanyol kapus munkabírása újabb jó példával szolgált Gulácsi számára. Péter gyerekként az apukájával eljutott egy Arsenal-meccsre a Highburybe. David Seaman akkori teljesítménye hosszú évekre meghatározó élmény maradt a számára. Ahogyan az Így lettünk bajnokok című könyvben is elmeséli, Seaman után az angol legendát az Arsenalnál váltó Jens Lehmann lett a másik, akit, amikor és ahol csak lehetett, figyelt. Most egy másik klasszis kapust, a 2008-ban Spanyolországgal – igaz, Iker Casillas cseréjeként – Európa-bajnokságot nyerő Reinát figyelhette – edzésen. Majd mind többször a Liverpool kispadjáról.

Gulácsit összesen három klubhoz adta kölcsön a Pool 2009 és 2012 között. Amikor a League One-ban a kiesés elkerüléséért küzdő Hereford Unitedban védett és „minden meccsen majd' húsz lövést kapott”, mai klubja, az RB Leipzig még nem is létezett. 2010 tavaszán a Tranmere Rovers következett – szintén az angol harmadosztályban, amely az ősszel is kölcsönvette bő két hónapra. A harmadik és egyben utolsó kölcsönállomást a másodosztályú Hull City jelentette.

„A Hullnál játszott első meccse után beszéltünk telefonon, mondta, annyi kirúgás volt, teljesen beállt a lába. Egyszerűen nem volt hozzászokva ehhez a fajta megterheléshez. A másodosztály irama segített neki fejlődni. Alapember volt, aztán viszont megsérült a térde…” – idézte fel Szekeres a 2011 végén történteket. Gulácsi a Burnley elleni meccsen részleges szalagszakadást szenvedett, teljes felépülése két hónapig is eltartott, s ezt követően már nem tudta visszaverekedni magát a Hull kezdőjébe.

„Mind a három kölcsönszerződését ő erőltette – mesélte Lippai, aki az angliai évek alatt is kapcsolatban maradt tanítványával. – Érezte, hogy több van benne, minthogy állandóan a kispadon üljön. El sem tudom képzelni, milyen frusztráló lehetett, hogy van több mint ötven meccse a Liverpool kispadján, de tétmérkőzésen egyszer sem jutott szóhoz, még annyi szerencséje sem volt, hogy Reina harmadik gyermeke hétvégén szülessen.”

Gulácsi hat év alatt 12 felkészülési meccsen lépett pályára a Liverpool első keretével és összesen 51-szer ült a kispadon, először a 2008-as Crewe Alexandra elleni Ligakupa-mérkőzésen. Az egyik legemlékezetesebb meccse kerettagként a 2012-es FA-kupa-elődöntő lehetett, ahol a Liverpool 2–1-re legyőzte a városi rivális Evertont. Lippai mellett Hernády is felidézte Reina harmadik gyermekének születését, a történet szerint Gulácsi rákérdezett a spanyolnál, mi a terv, ki megy majd a kórházba, mire Reina viccelődve úgy válaszolt, ha hétvégén érkezik a pici, menjen helyette a magyar fiú a szülésre, inkább engedi át ezt az élményt, mint a Liverpool kapuját.

„Szerintem jót tett neki, hogy Reina mellett készülhetett. Még ha nem is jutott szóhoz mögötte, klasszis kapusról van szó, akitől rengeteget lehetett tanulni. És talán még elszántabbá, még alázatosabbá tette, hogy látta, Reina világbajnokként és Európa-bajnokként milyen keményen dolgozik nap mint nap azért, hogy megőrizze a helyét a kapuban” – véli a liverpooli évekről Szekeres.

(...)

A Gulácsit „fantasztikus tehetségként” jellemző Benítez 2010 nyarán elköszönt a Pooltól.

A spanyol menedzser helyére leültetett Roy Hodgson, a tűzoltóként (vissza)hozott klublegenda, Kenny Dalglish, majd Brendan Rodgers váltotta egymást a kispadon alig két év leforgása alatt. Utóbbi 2013 nyarán úgy döntött, ideje új első számú kapust keresnie – a Sunderlandtől megszerzett Simon Mignolet érkezése nemcsak Reina, hanem Gulácsi sorsát is megpecsételte az Anfielden. A kapus évekkel később a Nemzeti Sportnak adott egyik interjúban úgy emlékezett vissza, megértette, hogy a csapat teljesítmények visszaesése miatt a Benítez utáni menedzsereknek kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint az ő beépítése a kezdőbe.

2013 nyarán lejárt a szerződése és jött a bejelentés, a Red Bull Salzburgnál folytatja. Az új klub kiléte legalább akkora meghökkenést váltott ki a közvéleményből, mint ahogyan a Radnóti Gimnázium tanárai döbbenhettek meg, mikor a matekspecialista Gulácsi 13 esztendősen közölte, hogy inkább egy olyan iskolában szeretné folytatni, ahol a futball mögött csak másodlagosak lehetnek a halmazok és a vektorok…

Lippai József viszont már akkor is azt mondta, „élete döntését hozta meg azzal, hogy csatlakozott a Red Bull-csoporthoz”.

Gulácsi két idényt töltött Salzburgban, amellyel két bajnoki címet nyert, kupagyőztes lett és bemutatkozhatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd az Európa-liga csoportkörében is. Mint később az NSO TV-nek adott interjúban elmesélte, az osztrákok már hónapokkal a liverpooli szerződése lejárta előtt megkeresték és „tanulmányi útra” invitálták Mozart városába. Az infrastruktúrát, a klub működését és céljait látva („top-top klub”) pedig gyors döntést tudott hozni, főleg, hogy „játszatni akarták”.

Két évvel később jött az újabb – elsőre meghökkentő – lépés. A Bajnokok Ligája-indulást a német másodosztályra és az RB Leipzig kapusmezére cserélte. Pedig angol első- és másodosztályú, no meg német élvonalbeli ajánlatai is akadtak a sajtóhírek szerint.

„Nem akartam túl nagyot lépni és esetleg visszaugrani egy olyan helyzetbe, mint Liverpoolban voltam” – indokolta döntését az ekkor 25 éves labdarúgó. A váltásban főszerep jutott Ralf Rangnicknak, aki sportigazgatóként Gulácsi salzburgi szerződtetésénél is bábáskodott. A beilleszkedést pedig segítette, hogy a kapussal együtt egy másik magyar, a Salzburgban pályaedzőként dolgozó Lőw Zsolt is a lipcseiekhez érkezett.

„Salzburgban hátra is dőlhettek volna, hogy találtak egy megbízható jó kapust, akivel újra és újra képesek lehetnek meglepni a legnagyobbakat is az európai kupaporondon, de ők inkább nem hagyták elkényelmesedni. Újabb és újabb szintet akartak meglépni a Lipcsével, és tudták, hogy Petinek is ez lesz a megfelelő új kihívás” – dicsérte a Red Bull-csoport és Gulácsi húzását Lippai.

Az első (2015–2016) idény nem alakult zökkenőmentesen, az osztrák kupa döntőjében kapott piros lapja miatt az első négy fordulóban nem léphetett pályára a bajnokságban, a rutinos Fabio Coltorti teljesítménye pedig elég volt ahhoz, hogy hosszabb távon is a svájci maradhasson a kapuban. Gulácsi bemutatkozása a 2. Bundesligában egészen február 7-éig váratott magára, innentől kezdve viszont 13 meccsen keresztül egyfolytában az ő nevével kezdődött a Leipzig összeállítása. Végül 14 bajnokin kapott lehetőséget, s a RasenBallsport ezüstérmesként feljutott az élvonalba.

Nyáron újabb különleges kihívás várt rá: bekerült a magyar labdarúgó-válogatott 44 év után először Európa-bajnokságra jutó keretébe. Az Eb-t követően, Király Gábor visszavonulásával, a válogatott egyes számmal felvasalt meze is hozzá került.

A 2016–2017-es idényben csupán egy bajnokit hagyott ki Lipcsében, 33 meccsen 39 gólt kapott, kilencszer érintetlen maradt a hálója. Az RB Leipzig óriási meglepetésre a Bundesiga második helyén zárt. A következő évben jöhetett a Bajnokok Ligája-szereplés: a nemzetközi kaland a Marseille elleni Európa-liga-negyeddöntővel ért véget. A kettős terhelés ugyanakkor megviselte a lipcsei keretet, amely ezúttal „csak” hatodik lett, így elindulhatott az Európa-liga selejtezőjében.

A 2018–2019-es évadban a Leipzig és Gulácsi is újabb szintet lépett. A csapat bronzérmes lett, a magyar kapus pedig a liga legjobbja a posztján. 77.8 százalékos védési hatékonyságával mindenkit megelőzött. A Kicker osztályzatai alapján szintén az élen zárt, és a játékostársak ugyancsak a Bundesliga legjobb kapusának választották.

Oliver Kahn, a német válogatott és a Bayern München korábbi kiválósága a bundesliga.com-on elemezte ki a teljesítményét. Kahn megállapítása szerint, bár lábbal Manuel Neuer szintjét nem éri el, így is a Bundesliga-átlag feletti teljesítményre képes (A BVSC utánpótlásában – akár még 12 évesen is – mezőnyben lejátszott mérkőzések csak kifizetődnek – a szerk.). Remekül követi a játékot és egy-egy hosszú indításnál bármikor képes a megfelelő ütemben kimozdulni a tizenhatoson kívülre, így segítve (néha át is vállalva) a védők munkáját.

Kahn elemzésében megjegyezte, a helyezkedése, játékolvasása és reflexei azok, amelyek igazán top kapussá teszik. A legfőbb erőssége az egy az egy elleni szituációk hárítása. A német megállapítása szerint Neuerhez hasonló ütemérzékkel találja el azt a pillanatot, hol álljon meg, hol takarja a legtöbbet a kapuból, zavarja kellően a támadót, de még nem kockáztatja az esetleges ütközést és a felesleges tizenegyest. Mindezt továbbra is a remek reflexmozdulatai és azon képessége teszi lehetővé számára, hogy az utolsó utáni másodpercig kész higgadtan kivárni, mit is csinál a támadó.

Gulácsi ugyan védési hatékonyságban a 2019–2020-as idényben elmaradt az előző kiírásban látottaktól, 73 százalékon zárt. A teljes képhez tartozik, hogy a Leipzig kispadjára az idény elején leülő Julian Nagelsmann kimondottan támadóbb felfogásban szerette volna játszatni a lipcseieket, mint elődei tették. A brit FourFourTwo kiadás így is a világ tíz legjobbja közé választotta, többek között a már sokat emlegetett Neuer, Marc-André Ter Stegen, Thibaut Courtois, Alisson és Jan Oblak társaságában.

„Petit nem látod eltorzult arccal ordítani a védőkkel. Irányít, ahogy kell, de ahogyan az életben, úgy az öltözőben és a pályán is a csendesebb típusok közé tartozik. Rettentő fontos, hogy a lehető legalacsonyabb pulzusszám mellett, a leghiggadtabb döntéseket tudja meghozni. Az a karakter, akinek mindene a koncentráció, és ha a védőkkel való üvöltözéssel foglalkozna, vélhetően vesztene a fókuszáltságából. Azt hiszem, ez a képessége teszi annyira hatékonnyá szemtől szemben a csatárokkal, legyen szó egy ziccerről vagy a tizenegyesekről” – magyarázta barátjáról Szekeres Adrián.

„Olyan kisugárzása volt már gyerekként is, mint csak nagyon kevés kapusnak: nyugodt erő” – jellemezte tömören Urbányi István a mostanra 31-szeres válogatott, a német élvonalban pedig 130 meccsen túl járó játékost.

(…)

Gulácsi Péter pályán kívüli létét is áthatja a profizmus és a futball iránti alázat.

Már Liverpoolban elkezdte foglalkoztatni az agykontroll és a sportpszichológia szerepe. Mint az Így lettünk bajnokokban fogalmaz, „az őrült kapusok ideje lejárt.” Mivel fizikailag ma már mindenkit csúcsra járatnak, az extra egy-két százalékot a mentális felkészüléssel teheti hozzá az ember.

„Másfél évvel ezelőtt lehettünk nála látogatóban legutóbb, emlékszem, még nem volt meg a kisfia – tekintett vissza Szekeres. – Egy másik párral együtt, hatan voltunk. Náluk aludtunk, grilleztünk, jól éreztük magunkat. Ő viszont ekkor is végtelenül odafigyelt a részletekre, csak abból evett, ami belefér az étrendjébe, alkoholt egyáltalán nem vett a kezébe, egyébként sem szokása, és talán a legkülönlegesebb, habár szabadnapja volt, tizenegy órakor elköszönt és elment aludni. Pontosan tudta, mennyit és hogyan kell aludnia ahhoz, hogy aztán a következő napi edzés a leghatékonyabb lehessen a számára. Enélkül a hozzáállás nélkül biztos nem tarthatna itt.”

„A másik pillér Dia, a felesége. Mindenben támogatja, és mindent megtesz azért, hogy nyugodt környezetet biztosítson számára. Nagyon talpraesett lány, aki minden körülmények között feltalálta magát. Volt, hogy otthon intézte a dolgokat, volt, hogy más barátnőkkel, feleségekkel a csapat után utazott egy-egy meccsre, hogy meglepetésként ott szurkoljon. Most például építkeznek, Peti abszolút magáénak érzi a projektet, minden fontos döntést együtt hoznak meg. De azt is tudja, hogy a részletekben nem kell elmerülnie, ha nincs rájuk ideje, mert Dia megoldja, és úgy oldja meg, ahogyan az Petinek is a lehető legjobb lesz, amilyen Gula ízlése és választása is lenne. Ha szabadnapja van, az tényleg szabadnap és igyekszik a lehető legtöbb időt tölteni a családjával. Eleinte talán kicsit félt a dologtól, de az apaszerepbe is egyre jobban belelendül. Igazán harmonikus a kapcsolatuk. Másként talán nem is lehetne ilyen jó a pályán sem.”

A kapus tavasszal, a pandémia miatti leállás alatt az Instagramon keresztül állt a Nemzeti Sport rendelkezésére. Akkor úgy fogalmazott, karrierje végén is inkább külföldön képzeli el magát. Ha mégis hazajön, akkor vagy az MTK, vagy – zuglói srácként – a BVSC jöhet számításba csak. Elhallgatva volt edzőit és azt a szeretetet, amivel beszélnek róla, ebben semmi meglepő sincs.

„Ő volt a legtisztább srác, akivel valaha dolgozhattam. Mindig önzetlen volt, soha egyetlen rossz, negatív gondolata nem akadt. Peti a példa, akit ki lehet tenni a falra. Így kell élni, ilyen alázatos legyél, lehetőleg legyen ilyen a családod. Annyi minden találkozott nála, kell néhány év, hogy még egy hasonlót lássunk idehaza. Négy év alatt nem mondta kétszer sem, hogy ő fáradt, vagy valamihez nincs kedve. Nagyon büszke vagyok rá – arra is, amit elért, de leginkább a barátságára” – fogalmazott Lippai.

„A mai fociban már nincsenek harmadik, negyedik esélyek. Én nem tettem csodákat, csak dolgoztam, szerettem edzeni, csendben maradtam, és tudtam, ha jönni fog az az egyetlen esély, azzal élnem kell. Fairnak érzem, ahol tartok, megdolgoztam érte” – idézte Ballai Attila vasárnapi publicisztikájában a BL-elődöntőre készülő kapust.

A zuglói kisfiú, aki a Szőnyi úton válogatott edzések alkalmával Király Gábor kapuja mögött szedte a labdát, majd a SAT1 német összefoglalóival aludt el, egyetlen lépésre került attól, hogy a labdarúgás legnagyobb színpadának számító Bajnokok Ligájában döntőbe jusson. Ha összejön neki, ha nem, bőven van mire büszkének lennie – s hála neki, nekünk is.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
21.00: RB Leipzig (német)–Paris Saint-Germain (francia), Lisszabon (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!