Magyar–izlandi: Életemben nem kaptam ilyen gólt – Gulácsi

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.11.12. 23:17
null
Gulácsi ölelkezik a győztes gólt szerző Szoboszlaival (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott huszáros hajrával megfordította az Izland elleni Eb-pótselejtezőt, és 2–1-es sikerével kiharcolta a kontinenstornán való részvételt. Az első gólnál hibázó Gulácsi Péter a találkozót közvetítő M4 Sportnak kiemelte, mindent figyelembe véve megérdemelten jutott ki a csapat az Európa-bajnokságra.

„Egy csapat vagyunk, küzdünk egymásért – kezdte Gulácsi Péter. – Nem volt könnyű meccs a kapott gól után, de megérdemelten nyertünk. Irányítottuk a meccset, több helyzetünk volt... Nehéz szavakat találni, nyolcvan percig cikáztak a gondolatok a fejemben, próbáltam egyben tartani magamat. Köszönöm a srácoknak, hogy a végén ilyen körülmények között, de megnyertünk a meccset.”

„Az ember próbálja tovább ellátni a feladatát, de életemben nem kaptam ilyen gólt, egyszerűen kicsúszott a labda a kezemből. Mondhatjuk, hogy kapus vagyok, történhet ilyen, de pont ezen a meccsen, ilyen körülmények között nyilván nem történhet. Egy-egyig nem volt lelkileg könnyű, de hogy ilyen módon, még a rendes játékidőben meg tudtuk fordítani a meccset, az egyszerűen szenzációs. Látszik, hogy ez a csapat nagyon egyben van.”

„Elképesztő motiváció volt, nem sok játékosnak adatik meg, hogy világversenyen otthon szerepeljen. Megérdemeltük a végén, ha megnézzük, hogy milyen közel álltunk a selejtezőben, mennyi sérültünk volt. Egy nálunk magasabban rangsorolt csapat ellen jó játékkal sikerült fordítani, abszolút megérdemelt, hogy ott vagyunk. Óriási ünnep lesz Magyarországnak, bízom benne, hogy akkor már szurkolók előtt játszhatunk, amikor Budapesten pályára lépünk az Eb-n.”

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND: Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson, A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Gólszerző: Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
Tegnap, 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Az RB Leipzig a Wolfsburgot legyőzve elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.26. 22:48

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Nem Gulácsi védi a Leipzig kapuját a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.02.25. 15:52

„Ez így egyszerűen kevés” – Willi Orbán az RB Leipzig vasárnapi pontvesztése után

Német labdarúgás
2025.02.24. 14:51

Orbán büntetőt hozott össze, a Lipcse otthon mentett pontot a Heidenheim ellen

Német labdarúgás
2025.02.23. 17:34

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19
Ezek is érdekelhetik