Szív, tudás, katarzis: a válogatottnak volt még két nagy dobása!

A futballban nincs jobb az utolsó percben szerzett győztes gól katarzisánál.

Vagy mégis van.

Az, amikor az utolsó percben szerzett győztes gól előtt az ellenfélnek van ziccere, így még nagyobb a katarzis. Mint a magyar–izlandi Eb-pótselejtezőn, hiszen Szoboszlai Dominik parádés, kvalifikációt érő találata előtt a labda a magyar kapu torkában volt.

Hogy illusztráljuk is valamivel a nyitó állítást, „menjünk el” a Vicarage Roadra. A Watford–Leicester City angol második ligás playoffmérkőzés végjátéka a legőrültebbek közé tartozik, amit valaha láttunk, megőrülő kommentátorokkal, delíriummal és pályainvázióval – kellett hozzá egy utolsó percben kihagyott tizenegyes, no meg egy góllal záruló ellentámadás, amellyel a hazai csapat megnyerte a mérkőzést. Az elszabaduló érzelmeket látva sajnálhatjuk, hogy csütörtök este a járványhelyzet miatt nem lehettek nézők a Puskás Arénában – elképzelni is nehéz, mi történt volna, ha ez szurkolók előtt történik. A katarzis így is megvolt.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy a katarzist az izlandiak éljék át, hiszen megszerezték a vezetést, az egyenlítő és a győztes magyar gól előtt is ziccert alakítottak ki, s a mérkőzés jó részében (az első félidőben egészen biztosan) az történt, amit ők akartak – tulajdonképpen mindkét csapat győzelmének igazságos volta mellett fel lehetett volna érveket vonultatni. Az izlandiak sokkal jobban kezdtek, megérdemelten jutottak (szerencsés góllal) előnyhöz, egy félidőig irányítottak, ám utána túl passzívvá váltak, de még így is megnyerhették volna a mérkőzést.

A magyar válogatott „beragadt a rajtnál”, nem találta a ritmust, sokáig nem tudott igazi nyomást helyezni a vendégekre, hogy aztán a második félidőre szorítson a srófon, bejöjjenek cseréi és két remek megmozdulás a végén győzelmet eredményezzen – a 87. perc utáni fordítás bizonyíték a csapat egységére és erejére is. Két nagyon hasonló képességű csapat – egy fiatalabb és egy jóval rutinosabb – csatájából hajszállal a magyar nemzeti együttes jött ki jobban, s ez valódi jutalomjátékot ért, Európa-bajnoki szereplést, két hazai mérkőzéssel, a legutóbbi két világbajnok (Németország, Franciaország) és a címvédő (Portugália) ellen.

Nézzük, hogyan jutott el ide Marco Rossi csapata!

A LEGROSSZABB FORGATÓKÖNYV

Ha megkérdeznénk a válogatottak szövetségi kapitányait álomellenfelükről, aligha írná be akár egyetlen szakember is Izlandot. Egy nagyon összeszokott, fegyelmezett, taktikáját tökéletesen begyakorolt, ráadásul egy kiemelkedő tudású játékossal (Gylfi Sigurdsson) felálló válogatott ellen ugyan ki szeretne játszani? S ki szeretne játszani hátrányban e csapat ellen?

Senki. Izland ellen hátrányba kerülni ugyanis pocsék dolog. Még a magyarnál sokkal erősebb csapatoknak is.

Az izlandi válogatott (már csak státusának emelkedése miatt is) proaktívabb ugyan, mint 2016 körül, de még mindig akkor érzi magát a legkomfortosabban, ha korán vezetést tud szerezni, azt követően pedig védekezésben elszívja a levegőt ellenfele elől, s megpróbálja megbénítani annak támadójátékát. Nem érdekli őket ilyenkor a labdabirtoklás, csak akkor lódulnak előre, ha az megéri a kockázatot: beállnak, védekeznek, várják a lehetőséget. Ezért akarja minden csapat elkerülni azt, hogy Izland ellen hátrányba kerüljön az elején.

A magyar válogatottnak nem sikerült.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mérkőzés nyitó szakasza egyértelműen úgy alakult, ahogy az izlandiak akarták. Sokkal jobban kezdtek, és egymás után kényszerítettek ki olyan helyzeteket, amiket akartak. Egy felívelhető szabadrúgás már a 30. másodpercben, hosszú indítással kikényszerített mentés a kapu előtt, abból nagy bedobás (veszélyes fegyverük), abból szöglet, abból helyzet. És ez csak az első három perc krónikája. Gylfi Sigurdsson 11. percben szerzett szabadrúgásgólja – melyhez kellett Gulácsi Péter hibája is – nem előzmény nélküli, hanem a látottakat tükröző esemény volt. Megérdemelten vezettek a vendégek, akik többször is agresszívan, korán támadtak le – pár éve ez még nem volt szokásuk, de mint említettük, egyre proaktívabb az északiak játéka az utóbbi időben.

A gond ebben az volt, hogy a meccsforgatókönyv alakulása az izlandi válogatott egyik legnagyobb erősségére és a magyar egyik gyengeségére erősített rá. Bár az izlandiak 2019-es és 2020-as éve nem sikerült igazán jól, ha meg tudták szerezni az első gólt, akkor két kivétellel – Svédország ellen 2–2, Belgium ellen 5–1-es vereség – meg is tudták nyerni a mérkőzést. Ezzel szemben amióta Marco Rossi a magyar válogatott szövetségi kapitánya, kiváló a mérlegünk, ha vezetést tudunk szerezni és igen rossz (az Izland elleni pótselejtező előtt 1 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség), ha az ellenfél viszi be az első csapást. Egyedül a vb-ezüstérmes Horvátország ellen sikerült fordítani.

Szóval ez nem alakult jól...

NEM FEJVESZTVE, DE ELŐRE

Marco Rossi együttese előtt a 0–1 után kettős akadály tornyosult: megfordítani a mérkőzést (de legalábbis kiegyenlíteni), úgy, hogy nem „lép bele” egyetlen kontrába sem. A 17. percig nem volt valamirevaló lövése a magyar csapatnak – ekkor Holender Filip próbálkozott –, a 22. percig helyzete, amikor Szoboszlai Dominik szöglete után adódott a „szokásos” lehetőség Willi Orbán előtt, csak ezt most nem követte gól. Ennek ellenére ez biztató volt. A magyar csapatnak nem tartozik erősségei közé a nyílt játékból helyzetkialakítás, viszont szöglet- és szabadrúgásai nagyon veszélyesek, és ha Orbán az izlandiak ellen is helyzetbe tudott kerülni (pedig „arrafelé” nincs gond a magassággal és az erővel), akkor lehet keresnivalónk.

A problémák ettől függetlenül megvoltak: a pozitív koronavírus-tesztje miatt karanténba kényszerült Rossi helyett meccselő Cosimo Inguscio és stábja az első félidővel egyáltalán nem lehetett elégedett. Az történt, amit az izlandiak elképzeltek, a 0–1 is a játékot tükrözte. Hiába volt 9 kísérlete a magyar válogatottnak, minőségi helyzetet nem sikerült kidolgozni, lehetőségek elsősorban fejesekből (Orbán, Sallai Roland, Botka Endre) adódtak. Szalai Ádámot nem sikerült helyzetbe hozni – a centernek a Wyscout adatai szerint ez volt egymás után az ötödik mérkőzése, amelyen nem volt kísérlete –, a pontrúgásokat nem kísérte siker.

A második félidőben jobbára ugyanez folytatódott: Izland még passzívabb lett, még jobban visszahúzódott, de a magyar csapatnak sem sikerült helyzetet kialakítania, a 46. és a 80. perc között gyakorlatilag egy értékelhető lehetőség adódott, Szalai Attila blokkolt lövése. A Sigér Dávidot, Lovrencsics Gergőt, Nikolics Nemanját, majd a véghajrában Loic Negót és Könyves Norbertet bevető magyar válogatott nyomása viszont egyre nagyobb lett: a labdabirtoklás végig 70 százalék fölött volt a második félidőben (ezzel még nem is lett volna bajuk a vendégeknek), a támadás/perc mutató is egyre kúszott felfelé (ezzel már igen). „Csak” ziccer nem alakult ki, egészen a hajráig.

Az első nagy vendéghelyzetből el is dőlhetett volna a mérkőzés. Az izlandiak rendkívül „féloldalasok” voltak, támadásaik több mint nyolcvan százalékát a jobb szélen vezették, Jón Dadi Bödvarsson remek cserének bizonyult, és nem rajta múlt, hogy nem lett 0–2 az állás. A bevetődő Albert Gudmundsson azonban kihagyta a találkozó legnagyobb helyzetét (0.61-es xG-érték, azaz az ilyen pozícióból leadott kísérletek jelentős részéből gól is lesz), és a következő percek meghozták a fordulatot.

SZÍVSZAGGATÓ HAJRÁ

Mint említettük, a magyar nyomás intenzitása egyre nőtt, annak ellenére, hogy tiszta helyzeteket továbbra sem sikerült kialakítani, bár Sallai Rolandnak volt két próbálkozása. De a nyomás önmagában növeli annak az esélyét, hogy sikerül védelmi hibát vagy a támadó csapat részéről „szerencsés pattanásokat” kialakítani. Pont ilyenből született meg az egyenlítő gól, amely egyben a magyar válogatott egyetlen ziccere is volt a találkozón. Egy bedobás, majd beadás után Nikolics ziccerlabdát tálalt volna a jobb oldalon remek ütemben beinduló, őrzőjénél jobban reagáló, jobb helyzetben és tempóelőnyben levő Nego elé.

Csak azért nem alakult ki óriási helyzet, mert egy Kari Árnason az utolsó pillanatban bravúrral belenyúlt a passzba. Az már külön balszerencséje volt, hogy a labda így is pont Nego útjába került egy pattanással (Fortuna visszaadta az izlandiaknak, meg nekünk is...), ő pedig higgadtan kihasználta az ajtó-ablak lehetőséget. A beindulás és érkezés (no meg a befejezés) „tipikus Nego” volt, láthattunk ilyet korábban is.

Egyik csapat sem állt vissza azzal, hogy a hosszabbításra várjon, így aztán két helyzet még kialakult. Nem is kicsi... A 92. percben megint Bödvarsson hagyta faképnél a magyar védőket a jobb szélen, beadása után üres kapus helyzet alakult volna ki, ám Botka Endre óriásit mentett a kapu torkában (legalább annyira fontos volt, mint a két gól...), majd Sigér Dávid blokkolt. És bár csak négy izlandi futott fel az akcióval („szétszakadt a pálya”), kialakult – talán először a mérkőzésen – egy nagyon rendezetlen helyzet a vendégeknél.

Sallai Roland, ha nem is könnyen, de párharcot nyert a letámadó Victor Pálssonnal szemben, ezzel őt is „levette” védekezésből, öt izlandit már nem kellett figyelembe venni. Két passz, és Szoboszlai Dominik lendületben „vehette fel” a labdát a bal szélen. Kicsit befelé indult, de kevés opciója volt: Nikolics Nemanja az oldalvonal mellett, eléggé kiszorított pozícióban várta a labdát, míg Könyves Norbert jobbról átlósan keresztbe futott. Ez felért egy „gólpasszal”: az átlós keresztbe mozgással ugyanis „magával rántotta” Ragnar Sigurdssont, Szoboszlai pedig egy irányváltással rágyorsított, és bevezette a labdát az izlandiak között megnyíló teljesen üres területre.

Amire Sigurdsson visszafordult, már késő volt: ugyan hat izlandi vette körül Szoboszlait, ám mindegyik rossz helyzetben volt, túl messze becsúszáshoz vagy blokkoláshoz, a magyar tízes pedig tisztán lőhette el a labdát középről. Pontosan az ilyen szituációkat kellett volna az izlandiaknak megakadályozni: engedték a magyar válogatott legjobb rúgótechnikájú, távolról legveszélyesebb játékosát tisztán, jó pozícióból lőni. Először történt meg akcióból ez a pótselejtezőn, s izlandi szemszögből végzetesnek bizonyult.

Szoboszlai klasszis képességeit mutatja a szóló, a közben hozott döntések és a végrehajtás is. Még saját térfelén kapta a labdát, megvolt az erőnléte és a sebessége ahhoz, hogy megtartsa végig tempóelőnyét, s nem passzolt a bal szélre, Nikolicshoz. Ez biztonsági opció lett volna – kiadhatta volna a labdát, de aligha alakult volna ki nagy helyzet, látszik is, hogy kinéz egy pillanatra, de aztán a inkább befelé indul.

Tökéletesen ismerte fel a Könyves keresztbe mozgása és az izlandiak rendezetlensége miatt kialakuló óriási teret középen, majd kitűnő rúgótechnikával fejezte be az akciót. Vagy ahogy nyilatkozta, gondolta, csak ellövi húszról... Nem csak extraklasszis gól volt, de Eb-kvalifikációt ért. Szoboszlai pedig jóval több, mint tehetség (illetve most látjuk, mi az igazi tehetség): már vezér, aki extra megmozdulásaival bármikor a válogatott javára tud fordítani egy meccset.

A magyar válogatott nem futballozta le Izlandot a pótselejtezőn, sokáig rosszul állt – nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is. Ám a szakmai stáb cseréi „ültek” (az első gólt Nikolics és Nego hozta össze, a másodikban kulcsszerepe volt Sigér blokkjának és Könyves elmozgásának), a csapat óriási szívvel és akaraterővel hajtott a legvégéig. Ez a mérkőzés bármelyik csapat javára eldőlhetett volna, és a vereség szele erősen megcsapta a mieinket – hogy aztán az összes hajrábeli szituáció a javukra dőljön el.

„Mindig hatost dobtunk Bulgáriában, Izland ellen biztos több kell” – írtuk a szófiai mérkőzés után. Több is kellett, ugyanakkor a válogatott megint állandóan hatost dobott a hajrában! Erre viszont lehetőség sem adódott volna, ha nem harcol konokan, szívvel, megalkuvás nélkül egészen a végéig. Kellett a szerencse a sikerhez és az Eb-kvalifikációhoz? Kellett. De lehetett volna szerencsénk, ha nem dolgozik meg érte iszonyatosan keményen a válogatott? Nem.

A legbiztatóbb: Marco Rossi együttese rengeteget fejlődött, és ugyan van még terület, amelyen javulhat (elsősorban támadójátékban), az előrelépés egyértelmű. A 2020-ban látott csapat odatartozik, ahová eljutott – az Eb huszonnégyes mezőnyébe. Innen nincs már teher, különösen a sorsolást ismerve. A kvalifikáció megvan, jöhet a jutalomjáték: Európa-bajnoki szereplés, kétszer a Puskás Arénában, Európa sztárcsapatai ellen.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND:Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson, A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmundsson, 73.).Szövetségi kapitány:Erik Hamrén
Gólszerző:Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)