U, de gyors a tempó! – Somogyi Zsolt jegyzete

Két mérkőzés, két vereség a magyar U21-es válogatott eddigi mutatója. Nehéz minden szempontot mérlegre téve értékelni a teljesítményt, mert a sorsoláskor tudni lehetett, a német és a holland válogatott társaságában a továbbjutás csodaszámba menne, a románokkal játszhatunk kiegyenlített meccset. A koronavírus miatt jó néhány játékos kiesett Gera Zoltán szövetségi edző keretéből, így nem a tervezett együttes lépett pályára, de a járvány a riválisok helyzetét is megnehezítette – dicséretes módon a korábbi 97-szeres válogatott játékos, ma szövetségi edző egyszer sem hivatkozott a hiányzókra.

A nevében 21 éven aluliak tornáján az 1998 január első napján és utána születettek vehetnek részt, a mieink átlagéletkora alacsony, vagyis a srácoknak jó tapasztalatszerzés ez a három csoportmérkőzés. Ajándék, ahogyan Gera Zoltán fogalmazott.

Ami miatt mégis e kis cikk megszületett: az első mérkőzésen (0–3 Németország ellen) a kispesti Szendrei Norbert, szombaton (1–2 Romániával szemben) a felcsúti Kiss Tamás mondta ugyanazt: az NB I tempójánál lényegesen gyorsabb a játék az Európa-bajnokságon, és fogadják el tőlem, ha nekem ez fájdalmasabb, mint a két vereség ténye önmagában (és még jönnek a hollandok). Miközben sokan még mindig az NB I létszámát növelnék, vagyis hígítanák a mezőnyt (igaz, akkor több magyar tehetség kapna lehetőséget), a feszesebbé, élesebbé, küzdelmesebbé tett tizenkét csapatos bajnokság továbbra sem készíti fel a legjobbnak gondolt hazai labdarúgókat a nemzetközi tempóra.

Vajon miért nem?

„Nem játszunk ekkora nyomás alatt a bajnokságban” – mondta egymástól függetlenül a két idézett játékos, és ez a legnagyobb baj. Pedig naponta halljuk, hogy az edzők képzik magukat, szakkönyveket járatnak, európai élcsapatok edzéseit követik az interneten, tisztában vannak az aktuális trendekkel, elemző stábok készítik fel csapatainkat, van pénz és remek pálya minőségi játékosokat nevelni vagy inkább – ez a könnyebb út – vásárolni, a végén mégis szembejön a valóság: a magyar képzésből kikerülő gyerek a nemzetközi meccsen az utolsó húsz-harminc percben egyre lassabban reagál a körülötte zajló eseményekre.

Elfárad fejben, elkésik, szerelés helyett szabálytalankodik, hagyja cselezni, lőni, fejelni az ellenfelet.

Újra és újra elveszítjük a futóversenyt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!