Az előjelek ellenére Rio de Janeiróban is veretlenek maradtunk a világbajnok ellen

Illovszky Rudolf labdarúgó-válogatottunk 3–0-s szófiai vereségét követően lett szövetségi kapitány a lemondó Hoffer József helyett (Népsport, június 21.). Kinevezését követően 25 tagú keretet hirdetett ki, a felkészülést június 30-án 20 futballista kezdte el – korántsem zökkenőmentesen. Kocsis Lajos ugyanis egyórás késéssel érkezett meg, „erősen ittas állapotban”. Az MLSZ illetékeseivel történő egyeztetés után a Bp. Honvéd csatárát kizárták a keretből. De nem csupán Csikóval volt probléma, az is kiderült, hogy az MTK–Vasas mérkőzést megelőzően, „de különösen utána” Mészöly Kálmán és Farkas János sportszerűtlen életmódot folytatott, ezért a Vasas öt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta két játékosát, s erre az időre megvonta a felkészülési juttatásukat. Kocsis kimaradását glosszában taglalta a Népsport: „Kocsis tehát így rótta le háláját azért, mert sokadszor nem a viselt dolgait, hanem a tehetségét vette figyelembe a kapitány. (...) Kocsisnak nem kellett »megszakadnia« a válogatottságért. Neki ez könnyen jött, és ő még könnyebben dobta el magától. Mindössze pár deci italért.”

Az is tény, hogy az Esztergomba készülő keret utazása előtt a kapitány hangsúlyozta, „Kocsis nem örökre került ki a keretből”. A szövetségi kapitány beszéddel kezdte az összetartást, olyanokat mondott, hogy különbet még Attila sem a catalaunumi csata előtt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy  „próbáljanak önállóan játszani, (...) önmaguktól megtalálni játék közben a legjobb megoldást (...) különben nem jön vissza az önbizalmuk, pedig a legnagyobb szükség arra van”. Kiemelte: azért vannak együtt, hogy az erőállapotot és az önbizalmat olyan szintre hozzák, amilyenre Brazíliában szükség lesz. A Népsport úgy ítélte meg, „a becsületes helytállás reményében folynak a próbák Esztergomban – a maracanai nagy előadásra”. Az egykoron kiváló jobbszélső Illovszky egyébként együtt végezte a gyakorlatokat játékosaival, időnként nógatta is őket. Az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő ezt mondta: „Ha így sem alakul ki előbb-utóbb egy jó válogatott, akkor ezek a játékosok valóban abbahagyhatják. Ennél direktebb módon nem sok focistát oktattak magyar földön...” Az elutazás előtt a repülőtéren Börzsey János, az MLSZ főtitkára beszélt: „Az előjelek azt mutatják, hogy a brazilok is új csapatukat építik, mi is ebben a cipőben járunk. Hogy mi lesz az eredmény? Remélem, helyt fogunk állni.”

Válogatottunkat Joao Havelange, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke fogadta Rióban, a város Pelé búcsújának lázában égett. A futballkirály ugyanis a jugoszlávok elleni mérkőzés első félidejében lépett utoljára pályára a legjobbak között. S hogy a brazil vezetők hogyan vélekedtek rólunk? „Az osztrákok, a csehszlovákok és a jugoszlávok csupán egy nagy ceremónia részesei voltak. Segédkeztek a »király« méltó búcsúztatásához! De a magyar csapat más! A magyar csapat ősi ellenfél.” Borbély Pál azt írta Pelé búcsúmeccséről, mindenki akarta, hogy góllal fejezze be válogatott pályafutását – még talán a jugoszlávok is (a második játékrészben végül a már Pelé nélkül játszó hazaiak egyenlítettek 2–2-re). A játékvezető mintegy tíz percet ráhúzott az első félidőre, hátha sikerül a gólszerzés, az egyre izgatottabb Pelé képtelen volt a kapuba találni. A szünet végén viszont kijött a Maracana katlanjába, a nézők áttörték a kordont, egymást tiporták, csak hogy a közelébe kerülhessenek. Borbély így látta: „Egy szemvillanásnyi időre ismét megláttam az arcát, szemét. Az arcán rettenet ült, a szeme a félelemtől óriásira kerekedett. Az imádott félelme volt az imádóktól! Már menekült volna, futott volna vissza az öltözőbe, de a rohamrendőrök sem engedték!”

A magyar vezetők a Maracanában a brazilok edzését is megnézték. Sebes Gusztáv viszonylag kicsinek tartotta a katlan játékterét, de ami nagyobb baj volt, a pálya göröngyös, mi több, itt-ott kopott volt, inkább vadmurok- és dudvakeverék, mint fű... A szövetségi kapitány, Mário Zagallo ezt mondta a találkozó előtt: „Azt hiszem, egy új brazil csapat születésének lesznek szemtanúi.” Az 1970-es világbajnok együttesből Pelé mellett hiányzott Jairzinho, Carlos Alberto, de ott volt a Pelé-utódnak tartott Tostao, akiről Borbélynak nagyon jó véleménye volt: „Jobbal, ballal egyaránt úgy bombázza a kaput, hogy ilyet még életemben nem láttam, pedig épp elégszer néztem már kapura lövő játékost.”

Ugyanakkor dohogott, mert magyarok és a brazilok edzéséről is közöltek felvételeket a tévében, s szerinte a mieinkről szándékosan olyan képeket mutattak, amelyeken enerváltak, s Illovszky is csak a levegőt kapkodja, míg a brazilok mozgása, friss, lendületes. Borbély idézte a kommentárt, amelyet sportszerűtlennek tartott: „Lám, a brazil labdarúgás erős, korszerű, mert keményen edzenek, s az edzéseken is harcossághoz szoknak a játékosok. A magyar labdarúgás pedig azért esett vissza, mert ott még mindig az öreguras, kényelmes játszadozás az ideál.” A mieink hangulatát leginkább Fazekas mondandója tükrözte:  „Annyi kudarc ért már bennünket, hogy végre meg kellene mutatni, mit tudunk!”

Megmutattuk! A 0–0-s döntetlen értékéből az sem von le semmit, hogy a házigazdák nem egészen két hét alatt játszottak az osztrákokkal (1–1), legyőzték a csehszlovákokat (1–0), Pelé búcsúmeccsén 2–2-re végeztek a jugoszlávokkal. A király nélkül is nyolc olyan futballista játszott a braziloknál, aki az olaszok ellen pályára lépett az 1970-es vb mexikóvárosi döntőjében: Félix, Brito, Everaldo, Piazza, Clodoaldo, Gerson, Tostao és Rivellino. Carlos Alberto posztján Zé Maria, Jairzinhóén Zequinha, Pelé helyén pedig Vaguinho kapott helyet. Válogatottunk tehát az 1954-es vb-n elért 4:2-es és az 1966-os tornán aratott 3:1-es siker után továbbra is veretlen maradt Brazíliával szemben.

A 0–0-ra végződő meccs után a helyi szurkolók csalódottságukban összetörték a brazil szövetség jelvényével ékesített zászlókat, és Zagallo fejét követelték. A Népsport így értékelt: „A mérkőzésen csaknem minden úgy történt, ahogyan Illovszkyék megtervezték! (...) Így és ezért történhetett meg, hogy a nem túl nagy iramú, de változatos, élvezetes és látványos mérkőzésen a tudatosabb mezőnyjátékot játszó magyar együttes közelebb állt a győzelemhez, mint félelmetes ellenfele.” Páncsics „az egész mezőny egyik kiemelkedő labdarúgója volt”, Juhász István  „nyújtotta a mezőny másik kiváló teljesítményét”. A középhátvéd nem véletlenül jegyezte meg: „Ugye mi sem vagyunk olyan tehetségtelenek, és nem is minden brazil születik világbajnoknak!” Bene Ferenc, aki az 1966-ban 3:1-re megnyert vb-csoportmeccsen gólt lőtt (az ellenfélnél Tostao és Gerson szintén volt ott a pályán) így örült: „Kétszer ennyit is szívesen vállalunk, akár már holnaptól kezdve!” A brazil lapok magyar komplexust emlegettek, Zagallo elismerte: „A magyar csapat sokkal többet nyújtott, mint amit vártam, s a levegőben lógott a meglepetés, azaz válogatottunk hazai veresége.” Joao Saldanha a Zagallót megelőző korszak szövetségi kapitánya szerint „a magyarok uralták a mérkőzést, mert játékukat rá tudták kényszeríteni a brazilokra”.

A Népsport nagy sikernek tartotta a 0–0-t, „az angol válogatott is rendkívül elégedetten tért volna haza ilyen eredménnyel”. A lapban elemzés jelent meg, vajon Pelé búcsúját követően milyen irányba indul a brazil válogatott. Borbély leszögezte: sem Tostao, sem Gerson, sem Rivellino, sem Clodoaldo nem annyira komplex futballista, mint a háromszoros világbajnok, így nyilvánvaló, nem arra kell fordítani az energiát, hogy megtalálják Pelé utódját, hanem a csapategységre kell fektetni a hangsúlyt.

Ugyanakkor igyekezett a földön tartani a magyar szurkolókat: „Bár hízelgő ez a 0–0, labdarúgásunk tényleges bajait nem oldotta meg, nem könnyítette. Ez a 0–0 tehát csak reményt adhat, hogy képesek vagyunk (lehetünk) kijönni a hullámvölgyből!”

Brazília–Magyarország 0–0
1971. július 22., Rio de Janeiro, Maracana, 90 ezer néző. Vezette: Tschenscher (nyugatnémet)
Brazília: Félix – Zé Maria, Brito, Piazza, Everaldo – Clodoaldo, Gerson, Rivellino – Zequinha, Tostao, Vaguinho. Szövetségi kapitány: Mário Zagallo
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász P. – Juhász I., Fazekas, Szűcs – Bene, Dunai II, Zámbó. Szövetségi kapitány: Illovszky Rudolf