Say no to UEFA – Szöllősi György jegyzete

Nem csoda, ha az Európai Labdarúgó-szövetség pályabezárásról szóló ítélete hallatán ökölbe szorul a kezünk. Főleg azok után, hogy az Európa-bajnokság legjobb hangulatú, tökéletes szervezést nyújtó, egyedüli telt házas helyszíne volt Budapest, ahol minden meccs a futball ünnepe volt, hazudik, aki szerint bármiféle rasszizmus, rossz ízű szurkolói demonstráció jellemezte volna ezeket a találkozókat. Pazar helyszín, kitűnő magyar csapat, hónapokig megfeszített munkát végző szervezői stáb, mi több, az utolsó pillanatig tartalék helyszínként készenlétben álló Puskás Aréna, amelynek hibátlan adottságaival és tökéletes felkészültségével „zsarolva” érhette csak el az UEFA az angoloknál, hogy enyhítsenek a karanténszabályokon, és a lelátói korlátozásokat is oldják fel legalább annyira, hogy ne lehessen elmondani: Budapesten több néző lehetett volna. És a nagyszerű teljesítményünkre mi az UEFA válasza? Nos, az, hogy az afféle inkvizíciós szervezetként működő „FARE network” („Fight against racism in Europe – harc a rasszizmus ellen Európában”) rejtőzködő ügynökei által készített – állítólagos – hang- és képfelvételek alapján több meccsre bezáratja a Puskás Arénát, a magyar válogatott otthonát.

Ha ismerjük az ilyen esetekben „zéró toleranciát” alkalmazó szabályozást, a visszaesőként számon tartott magyar drukkerek (közel)múltját és az UEFA együttműködését ezzel az úgynevezett civil szervezettel, akkor keserűen megállapíthatjuk, hogy nemigen volt mozgástere a fegyelmi bizottság tagjainak, azt a döntést kellett meghozniuk, amelyet meghoztak. Ami ettől még elfogadhatatlan. Nem csoda, hogy lázad ellene az igazságérzetünk, a kettős mérce ellen, a megengedhetetlen kollektív büntetés ellen, hiszen enyhe pénzbüntetéssel megússzák azok az országok, amelyeknek szurkolói közvetlenül a játékot, a játékosokat veszélyeztetik (a szemükbe világítanak, dobálják őket); hiszen a nemzeti himnuszunkat meggyalázó, súlyos rendezői hiányosságok miatt a pályára szaladó provokátor esetét nem is vizsgálja az UEFA; hiszen bekiabálásokat, becsempészett molinók felmutatását megelőzni szinte lehetetlen; hiszen roppant aránytalanság néhány vagy néhány tucat szélsőséges szurkoló kivédhetetlen cselekedete miatt büntetni több tízezer tisztességes nézőt, az egész csapatot, jószerével az egész nemzetet; hiszen a szabály egyszerűen a rendező szövetséget teszi felelőssé mindenért, s amikor ráadásul maga az UEFA a rendező, tehát az Eb-n magát kellene büntetnie, akkor meg szurkolói idegenbeli cselekedeteiért is a nemzeti szövetséget marasztalja el.

Ha tehát ezután minden meccsen csak egy néző akad, aki bekiabál egy kirekesztőnek minősíthető mondatot, és azt valaki rögzíti, majd beküldi az UEFA-nak, akkor újra és újra zárt kapus büntetést ró majd ki az európai szövetség. Agyrém. Két megoldás lehetséges: egyrészt jó volna életszerűvé tenni a talán jóindulatból, talán politikai nyomásra alkotott, de teljesen kontraproduktív szabályozást (biztos vagyok benne, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnökként, UEFA-alelnökként már régóta küzd ezért), másrészt azért azokat se mentsük fel, akik miatt ilyenkor mindannyian bűnhődünk, akik jó poénnak tartják skandálni, hogy „Bu...i franciák, bonjour”, őket sem ártana számonkérni. Ha azonosítanák őket és mondjuk nekik kellene helytállniuk a több százmilliós kieső jegybevételért, akkor talán lefagyna az arcukról a mosoly. Mi pedig járhatnánk válogatott meccsekre.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!