Csak azért sem szurkolhatunk – Szöllősi György jegyzete

Mára teljesen egyértelművé vált, hogy az UEFA és a FIFA nem a pályák rendjén őrködik, és nem is a saját szabályait alkalmazza következetesen, amikor folyamatosan Magyarországgal szórakozik. Már a látszatra sem ügyelnek, vérlázító cinizmussal sújtanak bennünket egyik súlyos ítélet után a másikkal, miközben az ellenfeleink sokszor százszor, ezerszer súlyosabb szabálytalanságokat úsznak meg: vagy nem is indul vizsgálat az általuk elkövetett nyilvánvaló vétségek, erőszakos cselekmények után sem, vagy ha indul, akkor egyszerűen nem akar lezárulni, miközben ellenünk gyors és példátlanul szigorú szankciókat foganatosítanak.

És persze meg tudják magyarázni olyan lózungokkal, hogy zéró toleranciát hirdettek a megkülönböztetés ellen, meg visszaesők vagyunk, hogy a szabályok szerint ezek még enyhe büntetések és így tovább. Csakhogy nálunk hatalmasra fújják, ha a sok tízezres tömegben egy elszigetelt provokátor felmutatja a jószerével láthatatlan homofób tábláját, a németeknél egyszerűen nem is vizsgálják, ha egy erőszakosan a pályára rohanó LMBTQ-aktivista mindenki szeme láttára meggyalázza a Himnuszunkat. Nálunk főbenjáró bűn, hogy a megszokott módon összekapaszkodva és állva szurkoló kemény mag kivétel nélkül ellenőrzött oltási igazolvánnyal rendelkező tagjai „eltorlaszolták a lépcsőt”, az angoloknál egyelőre belefér, hogy tömegesen szakítják át a kordont és lógnak be a stadionba biztonsági és járványügyi kontroll nélkül a részeg drukkerek, akik kifütyülik az ellenfél himnuszát, ütik, verik a szurkolóit.

Ha a mi játékosunkat dobálják a francia szurkolók poharakkal, az be sem kerül az ellenőri jelentésbe, ha az angolokét a mieink, az azzal a kommentárral járja be a világsajtó címlapjait, hogy Magyarország (igen, az egész ország) rasszista. Hiába élt át minden vendégcsapat és az elmúlt hónapokban csak nálunk megtelő lelátók népe is biztonságos, jó hangulatú, erőszaktól és vállalhatatlan, tömeges verbális megnyilvánulásoktól mentes mérkőzéseket, hiába tagadják kategorikusan a nemzetközi média mégoly provokatív kérdéseire a francia, angol, portugál játékosok kivétel nélkül, hogy rasszizmussal találkoztak volna Budapesten, a sorsunk régen megpecsételődött.

A brit média már a most stadionbezárással szankcionált magyar–angol előtt azon méltatlankodott, hogy miként lehetnek egyáltalán nézők a stadionban, az UEFA büntetése a vb-selejtezőre miért nem vonatkozik, hiszen az Eb-n tapasztalt rasszizmus után egyáltalán nem lenne szabad nézőket engedni a Puskás Arénába. Csakhogy koncepciós eljárás volt az is, ez is, rasszizmust az Eb-n éppenséggel Angliában lehetett érzékelni, ijesztő, tömeges méretekben. De ellenünk az ítélet régen készen volt, már az állítólagos vétségek állítólagos elkövetése előtt.

Ezért meggyőződésem, hogy tévedés az MLSZ bűnbánó és fogadkozó kommunikációja, mely szerint szörnyű bűnt követ el egy törpe kisebbség, amely cselekedeteivel a többséget sújtja. Ez a kisebbség egészen elenyésző vagy talán már nem is létezik, mi pedig akárhogy meakulpázhatunk, ha eldöntetett, hogy meg kell büntetni, meg kell alázni a magyarokat. Politikai okokból vagy miért, azt a fantáziájukra bízom, de a kettős mérce annyira nyilvánvaló, a kontraszt annyira éles, az igazságtalanság annyira égbekiáltó, hogy immár végtelen naivitás azt gondolni, hogy mi csináltunk valamit rosszul.

Azelőtt az omladozó Népstadion, a lezárt felső karéj miatt szégyenkeztünk, vagy csapatunk nem volt, amelyért kiment volna hatvanezer ember. Most van stadionunk, van csapatunk. De valahol, valakik eldöntötték, csak azért sem szurkolhatunk nekik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!