Válogatott: Örülök a védéseimnek, de jó néhány hiba volt a játékomban – Dibusz

NAGY-PÁL TAMÁS (BELFAST)NAGY-PÁL TAMÁS (BELFAST)
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 07:02
A magyar labdarúgó-válogatott Sallai Roland góljával 1–0-ra nyert az északír nemzeti csapat ellen Belfastban a két együttes keddi felkészülési mérkőzésén. A találkozón szinte végig a mieink birtokolták többet a labdát, ám a hajrában óriási bravúrokra volt szükség Dibusz Dénestől ahhoz, hogy a győzelem összejöjjön. A kapus is részt vett a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, nézze meg az NSO Tv videójában, hogy mit mondott a védéseiről.

Dibusz Dénes először arra a kérdésre válaszolt, hogy ez volt-e a legjobb meccse a válogatottban.

„Talán ez volt az, amelyen a legtöbbet védtem, de nyilvánvalóan az egészet egyben kell nézni, és azért volt jó néhány hiba a játékomban, úgyhogy őszintének kell lennem magammal. Például ott a végén is csináltunk egy felelőtlenséget, kicsit én úgy gondoltam, hogy még lehetünk bátrabbak, aztán Bolla Bendegúz nem érezte ezt annyira. Voltak ebben a mérkőzésben hibák, de összességében az biztosan örömteli, hogy ilyen védésekkel tudtam hozzásegíteni a csapatot a győzelemhez.”

Az NSO Tv videójában Dibusz bővebben is kifejti, hogy mi történt a találkozó utolsó 10 percében.

BELFASTBAN IS ELÉNEKELTÉK A HIMNUSZT A SZURKOLÓK A JÁTÉKOSOKKAL

PERCRŐL PERCRE ÍRÓDOTT EREDMÉNYKÖVETŐ TUDÓSÍTÁSUNK ITT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Észak-Írország–Magyarország 0–1 (0–0)
Belfast,
Windsor Park, 18 000 néző. Vezette: Harvey (ír)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG:
Peacock-Farrell – Ballard (Hume, 82.), Cathcart, Brown – McNair, Davis (Saville, 60.),McCann,Lane (Dallas, 60.) – Whyte (Thompson, 68.), Magennis (Charles, a szünetben), McGinn (Lavery, 68.)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Orbán, Lang (Kecskés, 82.), Fiola – Nego (Bolla, 82.), Schäfer, Styles (Vécsei, 82.), Nagy Zs. – Sallai (Gazdag, 72.), Szoboszlai (Nagy Á., 65.) – Szalai Á. (Ádám, 72.)
Gólszerző:
Sallai (56.)

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
7 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
7 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
8 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Torghelle Sándor: Nem voltunk rosszabbak, mint a mai válogatott, csak más a megítélés

Magyar válogatott
2025.04.10. 21:36

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00
Ezek is érdekelhetik