Gyász: Zseni volt, nem lehetett rá felkészülni – Garaba Törőcsikről

Garaba Imre, a Bp. Honvéd korábbi 82-szeres válogatott játékosa:
„Lesújtott a hír... Szerencsés vagyok, mert nemcsak ellene futballozhattam, hanem a válogatottban a csapattársa lehettem. Játékosként mindenki ismerte: zseni volt, nem lehetett rá felkészülni, sokszor becsapott, de azért néha nyertem ellene párharcot. Jobb volt mögötte játszani, mint szemben vele... Ami eszembe jut, hogy nagyon kedves, szerény fiú volt, akit nagyon bántott az igazságtalanság, és ha úgy érezte, valakit – nem feltétlenül őt, akár egy fiatalabb, ismeretlen társát – méltánytalanság ért, azonnal szólt. Néha nyersen, ám az nem volt kérdés, hogy az igazság oldalán állt. Nyílt szívű, igazi barát volt, iszonyú fájdalom volt látni őt az utolsó éveiben, és nagyon szomorú szívvel gondolok ma az ezernyi közös emlékünkre.”

Bendó Zsolt, a Nemzeti Sport korábbi dániai tudósítója, Törőcsik András egyik legjobb barátja:
„Kedden voltam bent nála a kórházban, szomorú volt a látogatás. Felkészítettek, mire számíthatok, de még annál is rosszabb volt. A mi barátságunk nagyon mély volt, sokan azt mondták, senkit nem engedett olyan közel magához, mint engem. Szerencsés vagyok emiatt. Dániában élek, de amikor otthon voltam, mindig bementem hozzá a kórházba. A disszidálásom után 1978-ban mentem haza először, s az utazás előtt olvastam róla először a dán újságokban. Meg akartam ismerni, majd 1982-ben találkoztam vele. Az első benyomásom fantasztikus volt. Meglepett, hogy mennyire szerény, csendes és visszahúzódó volt. Hozzácsapódtam a társaságukhoz, majd rövid időn belül jó barátok lettünk. Egyre mélyebb lett a barátságunk, olyan részleteket is elmondott nekem, amiket soha senki másnak. Sokat jártunk együtt szórakozni, mérkőzésekre, rengeteg időt töltöttünk egymás társaságában. Megismertem a családját és a feleségét is. Ami a futballt illeti, élmény volt nézni a játékát. Volt egy magyar–dán válogatott mérkőzés, és Per Frimann korábbi dán válogatott játékos odajött hozzám, s azt mondta, Törőcsik Andrásnál jobb futballistát nem látott még. Ekkor majdnem elsírtam magam. Az egész ország szerette, soha nem felejtjük el.”