Válogatott: a kisfiútól ellopták Szoboszlai mezét, de a „cséká” nem hagyta annyiban

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.11.18. 20:49
null
Szoboszlai emberségből jelesre vizsgázott (Fotó: Kovács Tamás/MTI)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Luxemburgban felkészülési mérkőzésen. A találkozó után Szoboszlai Dominik egy kisfiúnak adta mezét, aki elől azonban ellopták a trikót. A magyar válogatott újdonsült csapatkapitánya azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

Szoboszlai Dominik karrierje során először lépett pályára a magyar válogatottban úgy, hogy a karján feszült a csapatkapitányi karszalag. Az RB Leipzig támadó középpályása a lefújás után észrevette, hogy egy kisfiú az ő mezére vágyik – egy transzparensen üzent Szoboszlainak –, nem is habozott, azonnal odaadta a trikóját a gyermeknek.

A történet sajnos itt nem ért véget, a kilencéves kisfiú elől egy másik szurkoló ellopta a felsőt. Az esetről az édesapa posztolt felháborodottan az Instagramon, ezt természetesen többen is megosztottak, végül az esetről Szoboszlai Dominik is tudomást szerzett, és szinte azonnal reagált – számolt be róla az m4sport.hu.

Az aranygol Instagram-oldalán hozzászólásban jelezte, hogy szeretné megtudni a kisfiú vagy a szülők elérhetőségét, hiszen szeretné odaadni a másik mezét.


ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LUXEMBURG–MAGYARORSZÁG 2–2 (1–1)

Luxembourg,
Stade de Luxembourg, 3571 néző. V: Lardot (belga)
LUXEMBURG: Moris (Schon, a szünetben) – Bohnert, Mahmutovic, Jans, M. Pinto – Barreiro, Olesen (S. Thill, a szünetben) – Danel Sinani, Dejvid Sinani (Lohei, 69.), Borges Sanches (Curci, 71.) – G. Rodrigues (Rupil, 90+2.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola (Botka, 78.), Nagy Á. (Baráth P., 78.), Styles, Nagy Zs. (Kerkez, 58.) – Gazdag (Sallai R., 58.), Szoboszlai (Kalmár, 87.) – Ádám (Németh A., 58.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Gerson Rodrigues (7. – 11-esből), Curci (77.), ill. Szalai A. (25.), Németh A. (67.)

Legfrissebb hírek

Kép: Szoboszlai Dominik megházasodott

Magyar válogatott
12 órája

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
2025.03.25. 09:44

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06
Ezek is érdekelhetik