Népsport: nehezen lett jobbszélsőnk és kapusunk

A pályák használhatatlansága miatt kétszer is elhalasztották az NB I tavaszi rajtját 1963-ban, így a magyar futballválogatott tagjainak nem volt tétmeccs a lábukban, amikor március 20-án Európa-bajnoki (akkor: Nemzetek Európa-kupája) selejtezőn pályára léptek Cardiffban. Itthon legyőztük Wales legjobbjait (3:1), előnyünk volt tehát a legjobb nyolc közé jutásért rendezett visszavágóra.

A hó, a jég, a víz a válogatott itthoni felkészülését is lehetetlenné tette, ezért Baróti Lajos szövetségi kapitány kérésére túrát szervezett az MLSZ. Az együttes Franciaországban, Marokkóban és Németországban tesztelt (Népsport, február 20.), Baróti még a hazaindulás előtt telefonon kérte az itthoniakat, hogy nézzenek egy alkalmas talajú pályát a következő, már hazai edzőmeccsre.

Az Egyetértés Soroksári úti sporttelepére esett a választás, ahol a helyiek szorgalmasan hengereltek, tömörítettek, ám a próba előtti éjszakán zuhogni kezdett az eső, így hiába dolgoztak.

„Sárba fulladt a válogatott edzőmérkőzése”– így a Népsport címe az Egyetértés elleni 1:1-ről, amely után senki sem lett okosabb, hiszen „mindkét csapat nagyon lelkesen harcolt, de a talaj – mint második ellenfél – állandóan becsapta őket”.

Baróti csak annyit mondott, hogy még mindig nem tudja, ki legyen a jobbszélső, Cardiffban. „Sándorról még nem mondtam le véglegesen”– tette hozzá. Előzmény, hogy „Csikar” nem igazán volt edzésben, filmforgatás miatt (Rényi Tamás Mindennap élünk című mozijában kapott főbb szerepet) a túráról is hiányzott, ráadásul beverte a lábát fürdés közben.

Néhány nap múlva Szegeden lépett fel a csapat (4:2), végre jó talajon, ám Baróti gondjai szaporodtak, a jobb szél mellett kapusgondjai is lettek: „Szentmihályi és Ilku még nem elég labdabiztos. Szép védések, parádés megoldások után elemi hibákat követnek el.”

A főpróba, a Kőbányai Lombik elleni 9:0 után (megjegyzendő, hogy a három edzőmeccsre összesen 18 ezren voltak kíváncsiak) már csak azt nem tudta, ki legyen kapus. Sándor ugyanis végigjátszotta a meccset, ráadásul lendületesen. Játéka azért is fontos volt, mert amellett, hogy kapitánya, sőt vezére volt a csapatnak, a walesiek féltek tőle, mint a tűztől, az első meccsen a Népstadionban őrzője, Melvyn Hopkins bevallása szerint azt sem tudta, hogy hol van.

Ami a K. Lombik elleni meccset illeti, nagy kedvvel játszottak a fiúk, még az utolsó percekben is kérték egymástól a labdát. Baróti szándékának megfelelően, a kapitány ugyanis figyelmeztetett mindenkit, hogy ez az utolsó próba, ezért egy percig se legyen megállás.

A küldöttség IL-14-es különgéppel érkezett meg Cardiffba, ahol állt a bál. Jimmy Murphy szövetségi kapitány ugyanis hét helyen változtatott a Budapesten szerepelt csapaton, a kritikusok azt kifogásolták, hogy az újak még sohasem játszottak együtt.

Baróti eldöntötte, hogy Szentmihályi Antal véd, mert esti meccs lesz, s a Vasas kapusa már megszok(hat)ta a villanyfényt, a dorogi Ilku Istvánnak erre nemigen volt lehetősége. Sándorral még mindig óvatos volt, jellemző, hogy amikor a tartalékoknak a meccs délelőttjén edzést vezényelt, Rákosi Gyulát nem vitte magával. Mit lehet tudni...

Sándor aztán játszott. Sőt. Úton a Ninian Parkba a buszon a Népsport tudósítója szerint ezt mondta a kapitánynak: „Ameddig bírom, mindent megteszek. Nem hiszem, hogy gólt fogok lőni, hiszen az elmúlt mérkőzés tapasztalatain okulva biztos nagyon vigyáznak majd rám. De legalább elvonok valakit a kapu elől, s majd csak sikerül ott valamelyiknek...”

A pályán 40 ezer szurkoló hangorkánja fogadta a csapatokat, az idő kedvező volt, a pálya talaja elfogadható, a világítás pedig kitűnő.

Az első félidőben (is) kimaradtak a magyar helyzetek, Albert Flórián kétszer is hibázott az ötösön, de Göröcs „Titi” rosszabbul járt, úgy találta el a labdát, hogy taccsra ment...

A walesiek egyre inkább belelendültek, és a 25. percben megszerezték a vezetést. Cliff Jones elment Mátrai Sándor mellett, lövése Mészöly Kálmánban elakadt, a játékvezető kezezést látott és tizenegyest ítélt. A büntetőnek Cliff Jones futott neki, és nem hibázott (1:0).

A hazaiak persze roppant lelkesek lettek, rohamoztak rendesen, de a magyar csapat ekkor már higgadtan, nyugodtan játszott. Jött is az egyenlítés. A 73. percben egy magyar támadás végén Albert került helyzetbe, de lökték, a labda Tichyhez került, a balösszekötő a 16-oson belül éppen lőni készült, amikor Alwyn Burton felvágta. Ez is tizenegyes. Tichy Lajos futott neki a büntetőnek, s nagy nyugalommal lőtt a hálóba (1:1).

Ezzel minden eldőlt. Továbbjutottunk. Köszönhetően annak, hogy a csapatból heten átlagon felülit nyújtottak. Szentmihályi „szinte hiba nélkül látta el feladatát. Határozottan, jó ütemben jött ki a kapuból, több bravúros védése akadt.”Mészöly „gyakran segített keresztezéseivel a széleken is. Több esetben az utolsó pillanatban szerelt a lövőhelyzetben levő csatár elől. Egy pillanatra sem ingott meg.”Sipos Ferenc „a védekezésben nyújtott igen kiváló teljesítményt”. Sándor „mindent megtett, amit tehetett. Nem lehetett tőle többet várni.”Albert „bátran szállt bele a közelharcokba, és a magas labdákat is igen gyakran elfejelte a kitűnően fejelő walesi védők elől”. Tichyn „meglátszott, hogy féltette a sérült lábát, az erőszakos walesi védők gyakran elsodorták. Az egyenlítő gól után mélyen hátrahúzódott, és nyugodtsága, körültekintő játéka nagy hasznára volt a csapatnak.”Fenyvesi dr. „ezúttal is szorgalmasan segített a védelemnek, és jó néhány hátulról induló támadást vezetett”.

Baróti Lajos így látta a mérkőzést: „Sokat jelentett a portya, mert egyébként ilyenkor, a formába hozás időszakában nem lehet ilyen nehéz mérkőzést játszani. A második félidőben már jól ment a játék a fiúknak. Mindenki dicséretet érdemel küzdeni akarásáért.”

A Népsport visszafogottan dicsért, azt írta, hogy a válogatott közepes teljesítményt nyújtott, mérsékelten játszott. Kiütközött a csapatjátékon, hogy a rossz pályaviszonyok miatt kevés mérkőzés volt a játékosok lábában. Ezért lehetett, hogy labdakezelési bizonytalanságok, a kevés helyváltoztatás miatt a mieink nem tudták átjátszani a walesi védőfalat, s így a számukra kedvezőtlen test test elleni küzdelmet kellett választaniuk. A lényeg pedig: „Ha szigorúak vagyunk, s leszögezzük, hogy ez a játék legfeljebb csak a továbbjutás biztosításához volt elegendő, már nyugodtan hozzátehetjük, hogy az együttes óriási lelkesedése, küzdeni tudása, a védelem szilárdsága és a válogatott csapatunk erőnléte máris biztató. Ennél többet pedig egy mindössze néhány mérkőzésből álló előkészületi portya után nem is nagyon várhattunk.”

Az egyik helyi lap a mérkőzésről tudósítva a magyar védelmet Dover szikláihoz hasonlította, amelyeket hiába ostromol a tenger meg-megújuló erővel. „A hűvös sziklafalról megsemmisülve hullanak vissza a tenger korbácsai”– ez a kép a dicsérethez, amelyet megérdemelt Baróti Lajos csapata.