Népsport: ütöttek, vágtak, de mi nyertünk

Hogy milyen széles bázisra épült az 1950-es években a magyar futball, arra jó példa, hogy az 1953-as bécsi osztrák–magyaron kívül még hat fronton találkoztak a két ország labdarúgói: hat felnőttválogatott mellett az ifik is összecsaptak.

A Budapesten játszó B-csapatban a legjobbak közül a még mindig fegyelmi okokból hiányzó Kocsis Sándor és Czibor Zoltán (Népsport, szeptember 25.)mellett olyanok kaptak helyet, mint Henni Géza és Kovács Imre, a Grazban pályára lépő harmadik keretben Szojka Ferenc, Tóth II József, a linzi negyedikben Bundzsák Dezső, Kotász Antal. De az ötödiknek rangsorolt garnitúrába is később ismertté válók kerültek, így Faragó Lajos, Machos Ferenc, a hatodikba Rákóczi László vagy Raduly József. Az ifiktől idővel Tichy Lajos neve lett a legismertebb.

A Népsport azt írta, az összeállítás érdekessége, hogy az első csapatnál „tervbe vették”Budai II László, a másodiknál Kocsis és Czibor szerepeltetését, mondván, „valamennyien lelkiismeretes edzéseket folytattak a napokban”. Holott egyszerűen arról volt, amit Sebes Gusztáv az Örömök és csalódásokcímű önéletrajzi köny­vében is említett: a három kimaradó közül Budai II nem tartott végig Kocsissal és Cziborral, tehát már az osztrákok ellen is lehetőséget kap, de a két másik még „bűnhődik”.

Miután a B-válogatott 70 000 (!) néző előtt 7:3-ra verte meg az osztrákok B-csapatát és Kocsis öt gólt szerzett, valamint Czibor is jól játszott, Sebes önéletrajzi könyvében így reagált: „A Népstadion közönsége zúgolódott is. Nem éppen dicsérő jelzőkkel illettek Kocsis és Czibor mellőzése miatt.”Nem mulasztotta el megjegyezni: „A szurkoló csak kedvencének mellőzését sérelmezi, közben nem törődik az egység fontosságával.”

Tegyük hozzá, az Aranycsapat már az angolok ellen készült, Sebes az osztrákok elleni találkozó(k) után fel is kereste Kocsist és Czibort, s meghívta őket a keretbe, elmondva, szükség van rájuk a Wembley-ben. A két játékosnak jólesett a kapitány gesztusa, a személyes találkozó, megígérték, mindent megtesznek.

A- és B-válogatottunk jó előjelekkel várta mérkőzését. Puskás Ferenc ugyan kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára, Grosicsék 7:1-re a Bp. Haladást, Kocsisék 8:1-re a Kinizsi Dohánygyár csapatát verték meg. Az ellenfél is magabiztosan készülődött a portugálok elleni 9:1-es sikert követően. Walter Zeman, a legendás kapus optimistán nyilatkozott: „A magyarok a legerősebb ellenfeleink. Minden eredmény lehetséges ezen a mérkőzésen. A magyar csatárok nagyszerűen lőnek kapura. (…) Mindezek ellenére nem legyőzhetetlen a magyar válogatott.”A Sportschau bízott a Karl Stotz, Ernst Happel védelmi párosban, ezt Walter Nausch szövetségi kapitány azzal egészítette ki, hogy játékosai jó formában várják a meccset. A Neues Sportblatt szerint a magyar csatársorban csak Puskás a klasszis. Miután Öcsinek lefordították a cikket, így reagált: „Majd nézzék meg vasárnap Csordást és Hidegkutit.”

A Népsport figyelmeztetett, a második világháborút követően a magyar válogatott öt mérkőzést vívott az osztrák fővárosban, s csupán egyet nyert meg 1949. október 16-án 4:3-ra. Puskás megjegyezte, tisztában van vele, hogy az osztrákok jobb formában vannak, mint a tavaszi 1:1 alkalmával, de bízik a győzelemben. Egy kis intermezzo is történt az utazás során, az ifik busza a nagyokat szállító társát követve defektet kapott, a kerékcsere idejére egy vendéglőbe tért be válogatottunk. A kocsma „tele volt munkásokkal, parasztemberekkel”, akik felismerték legjobbjainkat, Puskást és Bozsik Józsefet, de a többiek nevét is hallották már.

A találkozók másnapján a sportlap a fejléc alatt hozta, hogy a hét találkozóból hatot megnyertünk, a nagycsapat győzelme „népi demokráciánk dicsőségét hirdeti szerte a világon”, ugyanakkor az ifik blamájához (1:8) hozzáfűzte, a vezetők „szenteljenek komoly figyelmet egyetlen vereségünknek”     .

Puskás látnoknak bizonyult, a magyarok Csordás és Hidegkuti két góljával 3:2-re nyertek. A tudósításból nem derül ki, de durva mérkőzés volt. Lóránt Gyulát le kellett cserélni, mert a combján duzzanat keletkezett, az csak a visszapillantásból derült ki, hogy Horst Probst megrúgta. Probst a szünet után hagyta el a pályát, egy Bozsikkal történt összecsapás után a földön maradt. Sebes azt írta köny­vében, hogy Lóránt és Probst sokat sportszerűtlenkedett, emiatt vált élessé a meccs. Hozzátette: „»Szerencsére« időben megsérült a két magáról megfeledkezett játékos, és le kellett cserélni őket.”Megemlítette: „A fanatikus osztrák közönség nehezen nyugodott bele a vereségbe. A szenvedélyesebbek nem riadtak vissza a ránk várakozó autóbusz ablakának betörésétől sem, majd menet közben is köveket dobáltak be, s több játékosunk meg is sérült.” Tény, Budai II megsérült az arcán egy üvegszilánktól, az ifiket szállító gépkocsi pedig eltévedt a hazaúton, a szűk utcákon hatalmas kőzáporba került, fiataljaink csak a padlóra lehasalva vészelték át sérülés nélkül a kritikus időszakot.

A tudósításból kiderült, hogy a Lóránt helyére becserélt Kárpáti Béla a befejezés előtt tíz perccel összecsapott a Probst helyére beálló Otto Walzhoferrel, aki sérülést színlelt. A közönség egy része berohant a pályára, megállt a játék, nehezen lehetett rendet csinálni. A találkozót követően a felháborodott nézők ismét a játéktérre özönlöttek, a magyarok csak a rendőrök sorfala között hagyhatták el a pályát. A Népsport így fogalmazott: „Bizonyos fokig érthető az osztrák közönség csalódása, de a saját szakembereiknek tegyenek elsősorban szemrehányást a mértéktelenül derűlátó hangulat felkeltése miatt.”Azért a sportlap atyáskodott is: „A felizgatott bécsi szurkolók pedig kijózanodva majd hamarosan rájönnek arra a régi sportigazságra, hogy jobbtól kikapni nem szégyen.”

Sebes Gusztáv így értékelt köny­vében: „A Práter forró légkörében hősiesen és jól játszott a magyar válogatott. A győzelmet elsősorban védelmünk kitűnő játékának és annak az erkölcsi erőnek köszönhettük, amely a csapatban egyre növekedett.”Együttesünkből a hátvédek „végig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak”, Bozsik „a mezőny legjobb játékosa volt”, Hidegkuti      „kimagasló teljesítményt nyújtott”, Tóth Mihály „teljesítménye Hidegkutié után következik”.      Gianni Brera, a Gazzetta dello Sport munkatársa így írt: „Ragyogó győzelmet aratott a magyar csapat. (...) A közönség magatartása erősen kifogásolható.”Bozsik nemtetszésének is hangot adott: „Teljesen érthetetlen számomra a bécsi közönség viselkedése, s nem tudom megérteni azt sem, hogy miért színészkedtek olyan sokat az osztrák játékosok. Panaszra pedig nekünk lenne okunk, ezt az igen sok szándékos rúgás és durvaság is bizonyítja, amit el kellett viselnünk.”A Népsport leszögezte: „A vasárnapihoz hasonló botrány példátlan a két ország közötti sporttalálkozók történetében.”Nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az osztrák jobboldali sajtó mértéktelen győzelmi hírverése korbácsolta fel a közvélemény elvárását... A Welt am Montag a botrányos játékvezetést is okolta a történtekért, kiegészítve azzal, hogy a magyarok      „kikészítették”Probstot. Aki viszont akkor rúgott bele Lórántba, amikor ott sem volt a labda.

Sebes – aki egyben az OTSH elnökhelyettesi tisztségét is betöltötte – felszólalt a banketten:      „Semmiképpen sem fogjuk megengedni azt, hogy megzavarják a két nép közötti sportbarátságot. Nem engedjük befolyásoltatni magunkat azoktól, akik nem látják szívesen a mi barátságunkat.”

Pedig már túl voltunk a békeharc időszakán.

Vagy mégsem?