Új könyv jelent meg Puskás Ferencről Olaszországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.11. 19:34
null
A könyv borítója (Fotó: puskas.com)
Két világ bajnoka – ezt az alcímet viseli Claudio Minoliti Puskás Ferencről szóló alkotása, amely eredeti dokumentumokat is bemutat az Aranycsapat legendájának 1956 utáni FIFA-eltiltásáról.


A Mediaset korábbi főszerkesztője, Claudio Minoliti újságíró könyvet írt a magyar válogatott legendájáról Puskás Ferenc – Két világ bajnoka címmel.

„Puskás Ferenc pályafutását – de helyesebb lenne azt írni: életútját – kettészakította az 1956-ban Magyarországot sújtó szovjet politikai-katonai beavatkozás, amely a Honvédhoz és a magyar válogatotthoz kötődő első részt lezárta a pályafutásában, majd később elkezdődött a második fele a Real Madridban. Claudio Minoliti ezt a két időszakot szimbiózisban írja le, és visszaemlékezéseket hív segítségül, hogy jobban megvilágítsa, hogyan került a „Száguldó Őrnagy” egy lépésre karrierje befejezésétől, mielőtt megdicsőült volna Madridban is. A narratíva két különböző időhorizontban tartása sikeres és érdekfeszítő kísérlet, mivel lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megtalálja a logikai és időbeli összefüggéseket, és részletesen megismerje a történelem egyik legnagyobb bajnokának tetteit, céljait, választásait és hibáit” – olvasható a könyvajánlóban.

A könyv utolsó részéhez csatolt fotók egyrészt Puskás életének néhány kulcsfontosságú pillanatát örökítik meg, másrészt betekintést engednek az 1956-os szovjet reakciót követően Magyarországról elmenekülők helyzetébe, egy drámába, amely kevésbé dokumentált Olaszországban – írja a PUSKAS.COM.

A szerző arról tájékoztatta Szöllősi Györgyöt (a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, a Puskás ügyek nagykövetét, Puskás Ferenc életrajzíróját) és a hivatalos Puskás-emlékoldalt (PUSKAS.COM), hogy a kiadvány újdonságokkal is szolgál Puskás 1956 utáni olaszországi életéről, illetve dokumentumokat közöl az MLSZ által kieszközölt FIFA-eltiltásáról.

Lapunk hamarosan igyekszik részletesebb ismertetőt közölni a könyvről és interjút is készítünk a szerzővel, aki legújabb posztjában megtiszteltetésnek nevezte, hogy kötetének megjelenéséről a hivatalos Puskás-emlékoldal is beszámolt. Ahol a poszt szerint Claudio Minolti korábban „órákat töltött”.

Legfrissebb hírek

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Emléktábla kerül a házra, ahol Puskás Ferenc utoljára lakott

Egyéb egyéni
2025.04.03. 13:12

A Puskás Akadémia U17-es csapata 2025-ben ismét elhódítaná a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2025.04.01. 21:14

Világhírű klubok érkeznek az idei Puskás–Suzuki-kupára is

Minden más foci
2025.04.01. 19:25

Kovács István: Magasabb szintre kell emelni Papp László emlékét

Ökölvívás
2025.03.26. 20:30

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56
Ezek is érdekelhetik