Utolsó útjára kísérték Juhász Pétert

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 15:01
Juhász Pétert a Megyeri úti temetőben kísérték utolsó útjára (Fotó: Koncz Márton)
Juhász Pétert a Megyeri úti temetőben kísérték utolsó útjára (Fotó: Koncz Márton)
A Megyeri úti temetőben búcsúztatták a március 29-én , 75 éves korában elhunyt Juhász Pétert, az Újpesti Dózsa 24-szeres válogatott, hétszeres bajnok, háromszoros MNK-győztes korábbi labdarúgóját.

Sorban érkeztek egykori futballisták, sőt az újpesti utánpótlás képviselői az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnoki negyedik, VVK-döntős, BEK-elődöntős balhátvéd, Juhász Péter búcsúztatására a Megyeri úti temetőbe. Az MLSZ nevében Sipos Jenő – a testület szóvivője szomorúan említette meg, hogy az utóbbi években sajnos egyre több egykori újpesti labdarúgót temettünk – ismertette az elhunyt pályafutását, nem elfeledkezve arról, milyen szakértelemmel foglalkozott a gyerekekkel, éles szemmel találta meg egy-egy tehetség posztját. Nem véletlen, hogy a gyászolók között nem egy ifjú jelent meg, akinek Juhász Péter csiszolta tudását.

„Egyénisége hiányzik ezentúl a pályákról, de odafentről figyeli, mi történik a sportággal„ – zárta emlékezését Sipos Jenő.

Az UTE nevében dr. Tahon Róbert, az egyesület jogi igazgatója, a MOB hagyományőrző bizottságának elnöke személyes hangú beszédében szomorúan jegyezte meg, egyre többször kell feketére festeni a lilát, azaz számos alkalommal gyűltünk össze, hogy egykori kiválóságoktól – Törőcsik András, Kardos József , Tóth József – szinte egymás után búcsúzzunk.

Paint it black, idézte a Rolling Stones-sláger eredeti címét, Juhász Péter ahhoz a generációhoz tartozott, amely kedvelte a Doors, a Rolling zenéjét, de Mick Jagerrel ellentétben Jim Morrison sem él már, mint ahogyan a nagy Dózsa sincs többé, amelyben Baróti Lajos keze alatt Juhász bemutatkozott 1968 áprilisában a Bp. Honvéd ellen, majd rá egy hétre a Megyeri úti stadion világításavatóján gólt szerzett, gólpasszt adott és kiharcolt egy szabadrúgást, amelyből Solymosi Pixi gólt lőtt a Vasas ellen 3:0-ra megnyert rangadón. Tahon nem feledkezett el a válogatottban szerzett egyetlen góljáról Bulgária ellen, amely egy generációnak adott reményt, hogy Illovszky Rudolf válogatottja ott lehet a belgiumi négyes döntőben – ahol aztán Juhász Péter is az Eb-4. együttes tagja volt. A hátvéd az 1972-es olimpián a braziloknak lőtt bombájára volt a legbüszkébb az ezüstérem felé vezető úton.

A koporsót a ravatalozóból a Sose halunk meg című filmben felcsendülő Nagy utazás dallamára egykori csapattársak, barátok, ismerősök kísérték a végsó nyughelyre, ahol a temető város felőli szegletében legalább egy csapatra való újpesti alussza örök álmát.

Én pedig remélem, odafent Illovszky Rudolf kezet nyújt, megbocsátja az általa vélt sérelmet, beállítja Juhász Pétert a kezdőbe a svédek ellen.

S talán minden másképpen alakul…

 

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
1 órája

Népsport: negyven év után kikaptunk a franciáktól

Népsport
3 órája

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
5 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
18 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
Tegnap, 9:44

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
Tegnap, 9:35

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16
Ezek is érdekelhetik