„Svarcban” is játszott – 75 éves Horváth József

– Mikor járt legutóbb Magyarországon?
– Tavaly otthon voltam három hétig a születésnapom környékén, a Szusza Ferenc Stadionban szerveztek egy kis ünnepséget, megható volt. Az már kevésbé, hogy egyre inkább fogyunk Tóth Jokkával és Törőcsik Andrissal már csak a Megyeri temetőben találkozhattam. S azóta elment Juhász Péter és Schumann Peter is…

– Jól hall?
– Kicsit nagyot hallok a bal fülemre.

– Ezt azért a katonaság előtti orvosi vizsgálaton jobban adta elő!
– Ja, arra gondol?! Nagyon nem akartam bevonulni, gondoltam, valahogy megpróbálom megúszni. Szörényi Leventével vártunk a sorunkra. Behívtak, sok fehér köpenyes ember meg katonatiszt ült egy asztalnál, kérdezgettek. Egyszer csak odafordultam az egyikhez és megkérdeztem: „Elnézést, mit mondott?” Erre az illető azt válaszolta, hogy ő semmit, a másik oldalamról viszont szóltak hozzám. Persze tudtam, csak eljátszottam, hogy honnan hallottam. És akkor elkezdték egymásnak mondogatni, hogy „ez süket”. Mentem ki a teremből, de hallottam, hogy valaki ledobott a földre egy kulcscsomót. Ám én meg se rezzentem, folytattam az utamat kifelé. Kint Szörényi megkérdezte, hogy mi történt, én pedig mondtam neki, hogy alkalmatlan lettem. „Miért? – kérdezte Levente. „Mert süket vagyok – válaszoltam. Mire ő azt mondta, arra ő mégsem hivatkozhat. Azt tanácsoltam neki, legyen vak.

– Kitől kapta a Tüzes becenevet?
– Nem emlékszem, arra viszont igen, hogy a Gázművek csapatában így hívtak, mert vörös volt a hajam.

– Hogyan került képbe az Újpesti Dózsánál?
– Hallottam, hogy Baróti Lajos, az Újpest edzője már beszélt apámmal, de egyszer csak megjelent a lakásunkon Farsang Endrével a futballszakosztály vezetőjével. Ez 1967 végén történt.

– Baróti mit mondott, melyik poszton számít önre?
– Ilyesmiről nem esett szó, csak hogy menjek a lila-fehérekhez. Farsang közölte, az együttes januári dél-amerikai túrája után jelentkezzek a Megyeri úton. Mire apám – aki egyébként még játszott Baróti ellen – azt mondta, a gyerek csak akkor igazol a Dózsába, ha elviszik a portyára. Baróti Farsangra nézett, „akkor visszük, ugye?”, mire a vezető bólintott és azt mondta, „persze”. Úgy lettem az Újpest futballistája, hogy egyből egy dél-amerikai túrán csatlakoztam az egyesülethez.

– Nem volt még húszéves, amikor Baróti a Göztepe Izmir elleni VVK-elődöntő visszavágóján betette a csapatba. meglepte, hogy ilyen fiatalon a döntőbe jutásért játszhat?
– Annyiban igen, hogy csak később, 1970-ben lett stabil helyem az együttesben. Az első bajnokim után 1968 áprilisában az MTK elleni meccset követően nagyon rossz kritikát kaptam. Mondjuk, szélen játszottam, és korábban nem volt idegen a poszt, de az Újpestben már hátrébb kerültem. Csak éppen sokan voltak sérültek, és a bal szélen jutott hely.

– A Barótit a kispadon követő edző, Kovács Imre nem szerette, hogy hátára vette a pályát, csellengőnek tartotta.
– Mondta, nehogy meglásson a félpályán túl. Akkoriban merevebbek voltak a posztok. Furcsa viszonyban voltunk: sokszor megbüntetett, de aztán megdicsért, azért meg a kétszeresét kaptam vissza. Az első edzések egyikén szólt, hogy mindenki menjen a labdájával a kezdőkörbe. Én dekázgatva elindultam, de elpattant a laszti, Kovács pedig behúzta a talpa alá. Odamentem, lábbal kipiszkáltam, és mentem tovább. Mire azt mondta, menjek az öltözőbe és fizessek Pető Gábor gyúrónak ezer forint büntetést, mert hogyan merészelem elvenni a nála lévő labdát. A tréner különben becsülte a túlórázókat, általában Szentmihályi, Bene, Juhász Péter, Tóth András, Dunai Ede tartozott közéjük. Sőt, ő volt, aki kijelentette, hogy megértem a válogatottságra. 

– A BEK-ben 1972-ben a Celtic három nullás legyőzése után Jock Stein a világhírű menedzser önre utalva azt mondta: „Ez a vörös srác remek!”
– Már az előző kupasorozatból is ismert, tavasszal az öngólom után egy nagy gólt is lőttem nekik. Jól ment a játék, bekerültem az utánpótlás-válogatottba és a felnőttek közé is.

– Az 1974-ben a döntőben az NDK elleni döntőben az utánpótlás Eb-győztes együttes kapitánya volt, s nem sokkal később a nagyválogatottban is öné lett a csapatkapitányi karszalag. Minek tulajdonítja ezt?
– Mindent megcsináltam, amit kértek, a többieket is hajtottam, gondolom, ezért bízták rám az együttest. Még az utánpótláscsapattal külföldön jártunk, amikor Thomann Antal edző az egyik este szólt, hogy szedjem össze a többieket és menjünk sétálni. Úgy is történt, csak nem sétáltunk, hanem beültünk egy sörözőbe, egy korsó sörre. Egyszer csak megjelent a szakmai stáb, Thomann kérdezte, miért nem sétálunk, mire azt válaszoltam: „Taktikai értekezletet tartottunk.” Erre ő: „Na, ha így volt, akkor fizetek egy rund sört, de aztán menjenek aludni.” A felnőttek között Bozsik József az osztrákok ellen nekem adta a karszalagot, ez így is maradt.

– A rutinosabb futballisták mit szólta ehhez?
– Esküszöm, szegény Benének kinőtt a haja. A többiekkel megdumáltunk mindent, erre odajött, hogy vele miért nem beszélek. Mondtam neki, Feri, Újpesten te vagy a kapitány, a te játékoddal tökéletesen tisztában vagyok.

– Nagy karrier előtt állt: 1974-ben az Év játékosa lett, a válogatottban rendszeresen játszott, aztán 1975-ben a Bajnokok Tornája döntőjében a Bp. Honvéd ellen összecsapott Kozma Mihállyal, akinek eltört a lába. Még az év végén disszidált. Miért?
– Kutas István kimondottan nem kedvelt. Kozma sérülését követően azt mondta, amikor felöltöztem, hogy amíg ő a góré, Magyarországon nem rúgok labdába.

– Nem kapott sárga lapot a szabálytalanságért, viszont Várhidi Pál azonnal lecserélte. Ám a fegyelmi bizottság nem tiltotta el, viszont Kutas ukázára fél évig „pihentették”.
– Az MLSZ elnöke már korábban is tett rám megjegyzést. Akkoriban vezették be a követelményrendszert, amely során a lóversenypályán futottunk, s előtte odaszólt, ha akarok magamnak helyet a válogatottban, akkor szedjem a lábam. A Wales elleni itthoni meccsen pedig amikor a szünetben Szőcs János lecserélt, Kutas elvette tőlem a kapitányi karszalagot és Bálint Lászlónak adta. Kozma sérülése után ott volt velem a Svájcban élő nagybátyám, kérdezte, ki ez a pasas, aki így beszél. Mondtam, hogy ő az elnök. Megbeszéltük, hogy keres nekem Svájcban csapatot, szerencsére a BEK első fordulójában továbbjutottunk az FC Zürich ellen, és az októberi kinti meccsen játszottam egy félidőt. De előtte történt egy érdekes esemény: a válogatott iráni túra előtt állt, Szőcs után már Baróti Lajos lett szövetségi kapitány, aki számított rám. El is mentem a gyülekezőre, amelyen megjelent Kutas is, rögtön megkérdezte, mit keresek ott, hiszen megtiltotta, hogy labdába rúgjak. Ám ezt Baróti meghallotta, s határozottan közölte, ha Horváth nem utazik, akkor senki sem. Talán mondanom se kell, Teheránban léptem utoljára pályára a válogatott mezében…

– Kozmával kibékültek?
– Az eset után nem, még az év vége előtt én leléptem. De néhány évvel ezelőtt az egyik születésnapomra meghívták, eljött, mindketten elpityeredtünk.

– Az Újpest másik belső védőjével, Harsányi Lászlóval egy repülőn hagyták el az országot, sokan azt hitték, összebeszéltek a disszidálás előtt. Azóta viszont nincsenek jóban. Miért?
– Én csak a zürichi reptéren vettem észre, hogy Harsányi is ott van a feleségével. Az első svájci időszakban sokat volt együtt a két család, de miután megkaptuk a politikai menedékjogot fagyos lett köztünk a viszony. Aztán később ő is az Egyesült Államokban kötött ki.

– Hogyan tudott egyáltalán feleségestől, gyerekestől Svájcba utazni?
– A kinti rokonokra hivatkoztam, elengedtek, s mivel a Dózsa belügyi csapat, az útlevelekkel sem volt probléma.

– Végül egy percet sem futballozott Svájcban.
– Nem, mert Kubala László és Puskás Ferenc segítettek, a Zaragozához vittek, ott léptem pályára Joseph Sestak néven hamis igazolással. De hamar híre ment, hogy ahogyan akkoriban hívtuk, „svarcban”, azaz feketén játszom, végül Bédl János menedzser elintézte, hogy az egyéves eltiltásomat követően a Rot-Weiss Essenhez igazoljak. Közben itthon tíz év börtönre ítéltek…

– Hetyei László önről szóló, Óbudától Washingtonig című könyvében az áll, hogy Essenben végre jól érezte magát, mégis továbbállt Amerikába. Mi vonzotta?
– A kétszázezer dollár, amit Rochesterben ígértek! Az ottani klub edzője, többször látott játszani és ragaszkodott a leigazolásomhoz. Más kérdés, hogy csak húszezer ütötte a markomat, de a körülmények klappoltak.

– Akárcsak később Washingtonban, más kérdés, hogy a második idényében Johan Cruyff érkezésével átalakult a középpályás sor, s ön kimaradt.
– Igen, de amikor nem jöttek az eredmények, újra hívtak, a szurkolók ugyanis visszakönyörögtek az együttesbe. Buffalóban Kű Lajos lett a csapattársam, aki ellen Pesten sok nagy csatát vívtunk. Eusébiót pedig az Újpest–Benfica találkozókról is ismertem.

– Árulja el: jól keresett, mégis, amikor abbahagyta a futballt elment dolgozni. Miért?
– Mondjuk úgy, egy hölgy elvitte a megtakarított pénzem egy részét. De Joe Horvathként se voltam szívbajos, megfogtam a munka végét, ha kellett hajnaltól esztergáltam és majd' húsz évig dolgoztam egy vegyipari cégnél az Illinois állambeli Decaturben, ahol jelenleg is élek.

– Figyelemmel kíséri a honi futball történéseit?
– Hogyne! Az Újpest eredményeiről egykori játékostársaimtól Tóth Andrástól, Nagy Lászlótól tudok, telefonon tartjuk a kapcsolatot. A válogatott meccseit pedig televízión nézem. Van egy kis időeltolódás, de ez legyen a legnagyobb baj.

– Mi a véleménye a csapatról?
– Szoboszlaiéknak fel kell kötniük a gatyát! Nem lehetetlen továbbjutni a csoportból, de…

– Mit ért de alatt?
– Roppant fontosnak tartom a megfelelő erőnlétet. Talán azért is, mert az én játékomnak is az alapja volt. Úgy látom, ezen a téren fejlődhet még a válogatott.

– Kit tart a legjobbnak a mieink közül?
– Willi Orbánt! Stabilitást ad a csapatnak. Ilyen játékos előtt önbizalommal lehet támadni, ha pedig védekezni kell, klasszis módon avatkozik közbe.

– Mennyire népszerű az Egyesült Államokban a labdarúgás?
– A major sportágakét nem éri el. Talán ezért is igazolnak újra nagy sztárokat, mint Lionel Messit vagy Luis Suárezt. Mint egykoron Pelét…

– Ki a legjobb „helyi” játékos?
– Nálam Christian Pulisic.

– Mikor jön legközelebb?
– Idén sajnos nem tudok hazautazni, de jövőre újra jövök. Sajnos a Kék Duna borozóba, ahol régen összejöttünk, már nem tudunk elmenni, mert bezárt, de azért nem féltem magunkat…

– Jól érzi magát a bőrében?
– Igen. Minden úgy alakult ahogyan terveztem – igaz, kicsit lassabban, mint gondoltam.