Címlapsztori: a vb-re jutást is befolyásolhatja a jó szereplés az NL-ben

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 08:00
Az előző NL-sorozatban két meccsen négy pontot szerzett Németország ellen a válogatott – Willi Orbánéktól (6) bravúr lenne ez a teljesítmény (Fotó: Török Attila)
Negyedszer rendezi meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Nemzetek Ligáját, amely az A-ligában szereplő csapatoknak, így Magyarországnak is pluszesélyt adhat a 2026-os világbajnokságra jutásra.

 

Egy fokkal könnyebb, mint két évvel ezelőtt. Magyarország a 2022–2023-as Nemzetek Ligája-sorozatot a halálcsoportban (Olaszország, Németország, Anglia társaságában) küzdötte végig, nagyszerű játékkal kiharcolta a bennmaradást, sőt az Olaszország elleni utolsó fordulós vereséggel (0–2) dőlt csak el, hogy lemarad a négyes döntőről. A mieink az A-ligában szerepelnek (az 54 UEFA-tagországot az előző Nemzetek Ligája-szereplés alapján osztották be négy ligába), és az előző kiíráshoz, valamint az elmúlt két Európa-bajnoksághoz hasonlóan ismét találkoznak Németországgal – először már az első fordulóban, szombaton –, míg Olaszországot, valamint a B-ligába kihulló Angliát Hollandia, illetve a feljutó Bosznia-Hercegovina váltja. A két évvel korábbihoz hasonló jó szereplés esetén a válogatott már nem maradna le a kieséses párharcról, hiszen az UEFA változtatott a lebonyolításon, amely a világbajnokságra jutást is erősen befolyásolja.

Álvaro Morata (7) remekelt az előző sorozatban – a spanyol válogatott 2023-ban megnyerte a Nemzetek Ligáját (Fotó: AFP)

A négy A-ligás csoport győztese és második helyezettje bejut a március végén rendezendő negyeddöntőkbe, a négy győztes a négy második ellen oda-vissza vágós párharcban harcolja ki a június eleji négyes döntőbe jutást. Az eddigi három Nemzetek Ligáját három különböző ország csapata nyerte meg, a sor Portugáliával kezdődött 2019-ben (a döntőben Hollandiát verte meg 1–0-ra), Franciaországgal folytatódott 2021-ben (Spanyolországot győzte le 2–1-re), és egyelőre Spanyolországgal zárul, amely a tavalyi fináléban Horvátországot múlta felül tizenegyesekkel, 0–0-t követően.
Az egyébként is túl sűrű versenynaptár tehát ismét a topklubok topjátékosaival tol ki a két negyeddöntős pluszmeccsel, amely ráadásul a leginkább megerőltető tavaszi versenyfutás közben éri őket. Sőt, az UEFA a harmadik helyezetteket sem hagyta ki a buliból: ha Magyarország esetleg a harmadik helyen végez a csoportjában, oda-vissza vágós osztályozóra kényszerül a B-ligában második helyen végző csapatok valamelyikével. Ha Marco Rossi együttese negyedik lesz, már egyszerűbb a képlet, hiszen automatikusan kiesik a B-ligába. Bár a mieinket nem érinti, a rend kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a kiesés és a feljutás új rendszere mindegyik ligára vonatkozik, annyi különbséggel, hogy a C-liga négy csoportjából csak a két legrosszabból esik ki csapat, hiszen mindössze két D-ligás csoport van, ahonnan fel lehet jutni.

Anglia szégyenszemre nyeretlenül, mindössze három pontot szerezve csoportutolsóként végzett a 2022-es Nemzetek Ligája-sorozatban, Magyarország a Puskás Arénában 1–0-ra, Wolverhamptonban pedig 4–0-ra győzte le a Gareth Southgate szövetségi kapitány vezette csapatot. Figyelembe véve, hogy ugyanez a garnitúra 2021-ben és 2024-ben az Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, míg a katari világbajnokságon szoros küzdelemben maradt alul Franciaország ellen a negyeddöntőben (1–2), megállapíthatjuk, talán az angolok nem veszik annyira komolyan az NL-t, mint mások. A harmatgyenge szereplés miatt Anglia szombaton a B-ligában kezdi a sorozatot, méghozzá új, egyelőre ideiglenes szövetségi kapitánnyal, Lee Carsley-val. Négy újonc kapott meghívót a korábbi U21-es szövetségi edzőtől: a Newcastle-ből Tino Livramento, a Chelsea-ből Noni Madueke, a Nottinghamből Morgan Gibbs-White, valamint a Lille-ből Angel Gomes. Visszatért az Eb-keretből kimaradó Harry Maguire és Jack Grealish, sérülés miatt Jude Bellingham és Luke Shaw nem bevethető, míg három játékos máris kiesett különböző problémák miatt. Cole Palmert és Ollie Watkinst a válogatott orvosi stábja a szokásos vizsgálatokat követően játékra alkalmatlannak nyilvánította, mivel a szövetség közlése szerint kisebb sérüléssel érkeztek az edzőtáborba. Ez azért érdekes, mert Palmer a Crystal Palace elleni múlt vasárnapi bajnokit végigjátszotta. Phil Foden megbetegedett, ő is kihagyja a szombati, Írország, valamint a keddi, Finnország elleni mérkőzést. A csoport negyedik tagja Görögország. A brit sajtó munkatársainak fejében élénken él a Lee Carsley vezette U21-es angol válogatott, amely 2023-ban nagyszerű támadójátékkal nyerte meg a korosztályos Európa-bajnokságot. Mivel a South-
gate-tel kapcsolatos legfőbb probléma éppen a passzív játék volt az ellenfél térfelén, Angliában a szurkolók és a szaksajtó is reménykedik, hogy a Nemzetek Ligájában Carsley elülteti a stílusváltás magját, s az eddig mostohának tartott sorozatot az újjáépítésre felhasználó angol válogatott azonnal visszajut a A-ligába. 
M. D.

 
Anglia: új kapitánnyal a feljutásért

S hogy ez az egész miként befolyásolja a világbajnokságra jutást? Egy már biztos: a vb-selejtező lebonyolítása is változott, 12 négy- vagy öttagú csoportra osztják az UEFA-tagországokat, a 12 csoportgyőztes automatikusan résztvevője a 2026-os észak-amerikai világeseménynek. Eddig egyszerű… A 12 csoportmásodik, kiegészülve a Nemzetek Ligája legjobb négy olyan csapatával, amely nem jutott ki csoportelsőként – vagy nem egyike a 12 csoportmásodiknak –, rájátszást vív egymás ellen a maradék négy európai vb-helyért. A csapatokat négy ágra osztják, a kijutáshoz egy elődöntőt és egy döntőt kell megnyerni, a kiemelt csapatok annyi előnyt élveznek, hogy hazai pályán vívhatják ezeket a találkozókat.

A hírek szerint azonban a világbajnoki selejtező kalapbeosztásán is módosíthat a kiugró szereplés az őszi Nemzetek Ligája-versenyfutásban, s ez rendkívül ösztönző lehet a magyar válogatottnak is. A skót Daily Record már egy kiszivárgott FIFA-dokumentumra hivatkozva elemezte, hogy a Magyarországhoz hasonlóan az A-ligában szereplő Skócia (Horvátországgal, Portugáliával és Lengyelországgal van egy kvartettben) a csoportja első két helyének valamelyikét megszerezve első kalapos lehet a vb-selejtező sorsolásakor. A még nem hivatalos FIFA-tervezet szerint a negyeddöntőbe jutó nyolc csapat első kalapos lesz, a maradék négy helyet pedig szokás szerint a FIFA-világranglistán elfoglalt helyek alapján töltik fel. A másodiktól az ötödik kalapig is a világranglista határoz a beosztásról, így akár a Nemzetek Ligája A-ligájában elért második és harmadik hely között kétkalapnyi különbség is lehet, mint Skócia esetében, amely a világranglistán elfoglalt helye alapján még a második kalapba sem biztos, hogy beférne.

 

Csütörtökön Zalaegerszegen is rendeznek Nemzetek Ligája-mérkőzést: a C-ligában Fehéroroszország zárt kapuk mögött Bulgáriát fogadja a ZTE Arénában. Mint ismert, a háborús helyzet miatt a fehérorosz klubcsapatok mellett a válogatott sem játszhat hazai pályán nemzetközi mérkőzést, ezért rendre külföldön rendezi hazai találkozóit. Nem meglepő, hogy a fehéroroszok ismét Magyarországra utaznak, hiszen az utóbbi időben rendszeresen magyar stadiont választanak hazai pályájuknak. A nemzeti együttes az előző Európa-bajnoki selejtezősorozatban a Svájc elleni mérkőzést kivéve az összes hazai meccsét az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játszotta, s nem is szerepelt rosszul, egy vereség (Izrael 1–2) mellett két győzelmet (Koszovó 2–1, Andorra 1–0) és egy döntetlent (Románia 0–0) jegyzett, továbbá a júniusi, Izrael elleni felkészülési mérkőzését (0–4) is a Megyeri úton vívta.
A fehérorosz válogatott mellett az utóbbi időben a klubcsapatok is magyar földön játszották nemzetközi kupamérkőzéseiket, így az elmúlt két nyáron a BATE Boriszov, a Dinamo Minszk, a Torpedo Zsogyi­no, az Iszlocs Minszk és a Nyeman Grodno is hazánkba hozta Bajnokok Ligája-, Európa-liga- és Konferencia­liga-selejtezőit. A legtöbb összecsapást Mezőkövesden vívták, s rendeztek mérkőzést Szombathelyen és Gyirmóton is.
A Fehéroroszország–Bulgária NL-meccsen NB I-es játékos is pályára léphet Zalaegerszegen, mert a diósgyőri Vlagyiszlav Klimovics meghívót kapott a fehérorosz válogatottba.
Eddig az összes fehérorosz érdekeltségű mérkőzés zárt kapus volt Magyarországon, a csütörtöki is az lesz. 
J. Á.

Zalaegerszegen játszik a fehérorosz válogatott

Összefoglalva: Magyarországnak érdemes jól szerepelnie, függetlenül attól, hogy megvalósul-e ez a FIFA-tervezet vagy sem. Mindenképpen furcsa, hogy a torna előtt bukkan fel egy ilyen erős ösztönző, hiszen egyáltalán nem mindegy, ki milyen erőbedobással játssza a hat csoportmeccsét. Ha pusztán a Nemzetek Ligáját nézzük, alapvetően nincs túl nagy jelentősége a nyolcba, majd a négybe jutásnak, számos topválogatott felkészülési alkalomként tekint a sorozatra. Ha viszont azt vesszük, hogy az 1972-es Európa-bajnokság óta Magyarország először mérkőzhetne éremért világversenyen, már más a helyzet. A jó szereplés, tehát legalább a csoport harmadik, de inkább az első vagy második helyének megszerzése azért lenne fontos, mert Hollandia és Németország várhatóan kijut a világbajnokságra a selejtezőn keresztül, és minél több csapatot előz meg Magyarország a Nemzetek Ligájában, annál nagyobb eséllyel kerül azon négy csapat közé – függetlenül attól, hogy a selejtezőben hogyan szerepel –, amely még rájátszást vívhat a vb-re jutásért.

 

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Gergényi Bence (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vas Gábor (Paksi FC), Yaakobishvili Antal (Girona – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország), 
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT
A magyar válogatott programja
Szeptember 7.
20.45: Németország−MAGYARORSZÁG
Szeptember 10.
20.45: MAGYARORSZÁG−Bosznia-Hercegovina
Október 11.
20.45: MAGYARORSZÁG−Hollandia
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina−MAGYARORSZÁG
November 16.
20.45: Hollandia−MAGYARORSZÁG
November 19.
20.45: MAGYARORSZÁG−Németország

A NEMZETEK LIGÁJA ADATBANKJA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik