Ilyen egy igazi csapat – de a legnagyobb harc csak most kezdődik Szoboszlaiék számára

Ülök a megint csaknem telt házas Puskás Arénában, dübörögnek a dobok, énekelnek a szurkolók, tele van a stadion a magyar példaképeiket árgus szemekkel figyelő kissrácokkal, miközben a mieink, a magyar válogatott történetének 999. hivatalos meccsén derekasan küzdenek az utóbbi időben kiemelkedő formát mutató, a Nemzetek Ligája-csoportunkat toronymagasan megnyerő, igaz, ezúttal azért nem a legerősebb összeállításában pályára lépő német válogatott ellen. Közben valahogy azt kellene megfogalmazni, összegezni, így az év utolsó meccséhez érve, hogy furcsa, felemás esztendőt zárunk. Hiszen amikor tavaly ilyenkor, Montenegró legyőzése után, a teljesen veretlenül megvívott 2023-as év végén Szoboszlai Dominik ország-világ előtt azt mondta, hogy ez csak a kezdet és a nyáron csinálnak valami olyat, ami felejthetetlen lesz, mindenki egy kicsit többet várt 2024-től, ahhoz képest, ahogy végül alakult.

Pedig ha jobban belegondolunk, még tíz éve is mit nem adtunk volna ezért!

Mindegyik hazai meccsen tömött lelátók, győztes Eb-meccs az angol bajnokot, illetve BL-győztes játékost is soraiban tudó skótok ellen (a magyar válogatott történetében ez csak a harmadik győzelmünk volt kontinenstornán), kilenc vereség után döntetlen a nagy mumus hollandokkal szemben és egyenes ágon egymás után másodszor sem estünk ki a Nemzetek Ligája legfelső osztályából, míg hat évvel ezelőtt még az utolsó előtti ligában is örültünk egy 2. helynek. Miközben például az Európa-bajnokságról a magyar válogatottnál magasabban jegyzett horvát, lengyel duó győzelem nélkül utazott haza, most ősszel pedig a Nemzetek Ligájában a lengyelek mellett a svájciak is kiestek már a legfelső osztályból (a mieinkre jövőre még vár egy osztályozó), a vb-selejtező sorsolásakor az első kalapba kerülő osztrákoknak pedig nem sikerült egyenes ágon feljutniuk (pótselejtezőt játszhatnak tavasszal). 

Persze, a tavalyi Eb-selejtezős csoportelsőség és veretlenség, a most már több mint két éve tartó hazai veretlenség és a Nemzetek Ligája előző kiírásában elért bravúrok után már magasabbra tette a lécet a csapat önmagával szemben is. Többet reméltek, főleg a két vereséget is hozó csoportkörös Eb-búcsúnál vagy a legrosszabb időket idéző, németországi 5–0-s vereségnél. De be kell látnunk, nagyjából ez a realitás: ki-ki meccsen győzelem a hasonló erőkből álló skótok és a papíron a miénknél kicsivel gyengébb bosnyák válogatott ellen. Míg a nálunk magasabban jegyzett, Európában a legjobb tíz közé sorolható csapatok ellen örülnünk kell, ha tudunk egy szoros meccset játszani, mint itthon a hollandok és kedden németek ellen, de azért az még nem a mi szintünk.

Írom ezt akkor, amikor a németek elleni meccs 39. percében éppen az asztalt kezdem el csapkodni, mert 0–0-nál Nagy Zsolt ziccerben nem tudja ellőni a labdát a németek kapusa mellett...

A második félidő elején pedig akkor bosszankodtam, amikor Sallai Roland nem tudta a kapu felé irányítani a labdát Szoboszlai Dominik oldalról beívelt szabadrúgásából. Nem beszélve a 67. percről, amikor harciasságunknak köszönhetően labdát szereztünk a németek térfelénél és Sallai passzával egyedül léphetett ki Varga Barnabás, de Alexander Nübel védett. A kihagyott helyzetek pedig – a németek ellen idén már nem először – ezúttal is megbosszulták magukat, Felix Nmecha közelről bepiszkálta a Dibusz Dénes védése után még kifelé pattanó labdát.

Végre azonban, ebben az évben először, a harmadik egymás elleni meccsünkön volt egy kis szerencsénk is a németekkel szemben. A VAR ugyanis észrevette azt, amit a játékvezető nem, hogy Robin Koch kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül, a videózás után megítélt tizenegyest pedig a 99. percben egy „panenkával” gólra váltotta Szoboszlai Dominik. A döntetlent abszolút megérdemeltük, mert a meccs hajrájában, amikor már a jelen német futball két legjobb játékosa, Florian Wirtz és Jamal Musiala is a pályán volt (de beállt csereként az Arsenal csatára, Kai Havertz is), a letámadásainknak köszönhetően többször is labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén és tényleg az utolsó pillanatig, szó szerint futottunk az eredmény után. 

Szoboszlai Dominiktól például ezen a meccsen is láthattunk olyan sprintet, amikor az ellenfél tizenhatosától loholt vissza menteni a saját kapunk elé (például a második félidő elején Nagy Zsolt labdavesztése után). Ez a csapat és a futball iránti, alázatos hozzáállás persze nemcsak Dominikra jellemző, hanem mindenkire, aki pályára lépett az utolsó két idei meccsen. Ennek is köszönhető, hogy 2022 óta egyetlen csapat sem tud nyerni ellenünk a Puskás Arénában, a hazai veretlenségi sorozatunk már 13 meccset számlál. Ahogy Marco Rossi is fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón, a mérkőzést ezúttal is végigéneklő szurkolótábor és a csapat egy sajátos szimbiózist alkot, aminek köszönhetően elképesztő energiák szabadulnak fel a játékosokból, a több mint ötvenezer magyar pedig ezúttal is felállva tapsolta a küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgázó csapatot és már amolyan hungarikumként a lefújás után ismét elénekelték közösen a Himnuszt. Kifejezve ezzel az összetartozásukat az aktuális eredménytől függetlenül is, azt, hogy a szurkolók nem felejtik el a közösen átélt küzdelmeket. 

2024 összességében arra volt jó, hogy lejöjjünk a rózsaszín felhők közül az utóbbi két év álomba illő eredményei után, tovább építsük, alakítsuk a keretet és felkészüljünk az elmúlt közel negyven év legnagyobb és legfontosabb harcára. Ez az év ugyanis mindenekelőtt erőt adhat a 2025-ös világbajnoki selejtezőkhöz. Az olyan pillanatok, mint amilyet az Eb-n kellett átélnünk, amikor Varga Barnabás brutális fejsérülése után könnyes szemmel álltak a pályán a játékosaink, majd nem sokkal később, hihetetlen lelkierőről tanúbizonyságot téve, a 100. percben (akkor is jócskán időn túl sikerült betalálnunk, ahogy most a németekkel szemben is) elért góllal megvertük a skótokat. Aztán említhetjük az Amszterdamban átélt borzalmat is, amikor a csapathoz idén pályaedzőként visszatérő Szalai Ádám egészségéért kellett aggódnunk, majd még le kellett játszani egy meccset a vb-negyeddöntős és Eb-elődöntős hollandok otthonában…

A csapat erejéhez a 2024-ben beépített játékosok is sokat hozzátehetnek. Így az év elejétől folyamatosan lehetőséget kapó Dárdai Márton, az NB I-ben utolsó helyen álló Kecskemétből hirtelen a válogatott kezdőcsapatának alapemberévé váló Nikitscher Tamás, a szárnyvédő poszton megbízható cserének bizonyuló, diósgyőri Gera Dániel, de növelheti a választási lehetőségeket az angol másodosztályban edződő Szűcs Kornél, vagy a novemberi találkozókon bemutatkozó, Németországból érkező Szabó Levente és a Ferencvárosban nemzetközi meccseken is lehetőséget kapó Gruber Zsombor.

Azzal, hogy az előző évek eredményeinek is köszönhetően a második kalapból sorsolják majd a magyar válogatottat az európai selejtezőknél, lényegesen könnyebb csoportba kerülhetünk a korábbi selejtezőkhöz képest. Persze egy nagy halat, egy papíron erősebb válogatottat így is kapunk majd, bár mondjuk Dánia vagy Ausztria nem ugyanaz a kategória lenne, mint mondjuk Spanyolország vagy Franciaország. Előbbi esetben az egyenes ágon vb-részvételt érő első hely sem lenne elérhetetlen, utóbbinál pedig a pótselejtezőt érő 2. hely lehetne a reális célkitűzés, és aztán onnan kellene kivívni a vb-t. A mostani csapatból néhány kulcsembernek valószínűleg ez lesz az utolsó esélye, hogy világbajnokságon szerepeljen, ami az elmúlt negyven évben született magyar emberek számára az első olyan vb lehetne, amin szurkolhatnak nemzeti csapatunknak. 

Viszont ehhez mindenkire szükség lesz. Azokra is, akik ilyen vagy olyan okok miatt az év utolsó meccsein nem szerepeltek. Le kell ülnie a szövetségi kapitánynak beszélgetni Gulácsi Péterrel és Kerkez Milossal is, mert azt a luxust nem engedhetjük meg, hogy két topligás, a posztján kiemelkedő játékost – amikor így is alig van belőlük – nem nevezünk a selejtezőkre (azt, hogy mikor ki kezd, most még hagyjuk…). Ugyanezt elmondhatjuk Dárdai Bence esetében is, a Wolfsburg tehetsége abszolút a jövő embere, hosszú távon meghatározó tagja lehetne nemzeti csapatunknak és miután a két bátyja már a magyar válogatott mellett döntött, neki is kihívást jelenthetne Magyarországot képviselni – pláne egy világbajnokságon. Azoknak a játékosoknak pedig, akik az utóbbi időben klubjukban nem szerepeltek vagy nem játszottak jól (mint például Szalai Attila és Ádám Marin), megfelelő döntést kell hozniuk a karrierjük szempontjából, hogy olyan csapatban folytassák, melyben ismét formába tudnak lendülni és segíteni tudják a válogatottat. A felelősségteljes gondolkodás pedig a szurkolókra is érvényes, mert afelől nincs kétségünk, hogy a magyar drukkerhad jövőre is csúcsformában lesz, de nincs szükség újabb UEFA- és FIFA-büntetésekre, mert a támogatás csak akkor adhat valóban erőt a csapatnak, ha ott lehetnek a szurkolók a stadionban és nem tiltják ki őket, mint legutóbb Hollandiában... 

Csak együtt sikerülhet, de együtt sikerülhet! 

NEMZETEK LIGÁJA
6. (ZÁRÓ) FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT 
Magyarország–Németország 1–1 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 53 212 néző. Vezette: Strukan (horvát)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, W. Orbán, Dárdai M. – Nego (Gera D., 65.), Nikitscher (Kata, 65.), Schäfer, Nagy Zs. (Schön, 82.) – Sallai R. (Csoboth K., 82.), Szoboszlai D. – Varga B. (Gruber, 89.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
NÉMETORSZÁG: Nübel – Kimmich (Gosens, a szünetben), Koch, N. Schlotterbeck, Henrichs – Andrich, F. Nmecha – Sané (Kleindienst, 80.), Brandt (Havertz, 61.), Führich (Musiala, 61.) – Gnabry (Wirtz, 61.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Szoboszlai D. (90+9. – 11-esből), ill. F. Nmecha (76.)