László Csaba: Nem érzem, hogy jó formában lenne Varga Barnabás

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.11.06. 18:53
László Csaba szerint sokat kéne foglalkozni Varga Barnabás lelki állapotával is (Fotó: Nemzeti sport, archív)
Szerda reggel László Csaba, a Ferencváros korábbi vezetőedzője és a magyar válogatott korábbi másodedzője volt a Nemzeti Sportrádió vendége, aki beszélt a válogatott újoncainak helyzetéről, Varga Barnabás formájáról és a következő Nemzetek Ligája-mérkőzésekről is.

„Szabó Levente meghívóját vártam, de Gruber Zsombor számomra nagy meglepetés – osztotta meg érzéseit a magyar válogatott újoncairól a szakember. – Úgy érzem, van benne jövő, de hiányoznak neki a játékpercek. Ez inkább egy jelzés fele, hogy nyitva van az ajtó a válogatottban, de még sok munka áll előtte. Levente pedig hetek óta kiválóan teljesít a zweite Bundesligában, ami miatt teljesen érthető a helye a csapatban.”

László Csaba az interjú folytatásában Varga Barnabás formájáról is említést tett.

„Nem érzem rajta, hogy jó formában lenne jelen pillanatban. Úgy veszem észre, az ő lelkével sokat kellene foglalkozni, mert nem a fizikális felkészülése miatt alakulnak ki a hullámvölgyek a játéka során.”

Szóba kerültek még nem meglepő módon a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzések is Hollandia és Németország ellen.

„Ez a két mérkőzés olyan, amelyen nem mi leszünk az esélyesek, de ez semmit sem jelent. A keddi Bajnokok Ligája-meccsen is a Manchester City volt papíron a jobb csapat, mégis a Sporting aratott sima győzelmet. Ismerve a válogatottunkat, mi is mélyen fogunk védekezni, de kihasználhatjuk az ellenfél hibáit.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
12 perce

Népsport: negyven év után kikaptunk a franciáktól

Népsport
2 órája

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
4 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
16 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
Tegnap, 9:44

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
Tegnap, 9:35

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16
Ezek is érdekelhetik