Szabó Levente: A válogatottság megerősített abban, hogy folytassam az utamat

– Egy olasz étteremben találkoztunk: nem tud elszakadni az országtól?
– Az ételeit lehetetlen elengedni – mondta lapunknak Szabó Levente, az Eintracht Braunschweig támadója.

– A német vagy az olasz futball áll önhöz közelebb?
– A német, de figyelemmel követem az olaszt is, mert sok korábbi atalantás és genoás csapattársam szerepel a Serie A-ban – együtt játszottam az Internazionalét erősítő Alessandro Bastonival, a Fiorentinában futballozó Andrea Colpanival vagy a laziós Nicolo Rovellával, Bergamóban pedig egyszerre költöztünk Dejan Kulusevskivel az akadémiára. Jócskán ragadt rám 2015 és 2019 között, posztspecifikusan foglalkoztak velem, ezért taktikai felkészültségben, védekezésben és a befejezésekben sokat fejlődtem Olaszországban. Szeretem felidézni az ott töltött éveket, nagy hatással voltak rám.

Nikolics Nemanja tanácsa is segített az önértékelésben

– Mégis itthon vált nemzetközi szinten „érdekes” futballistává, huszonöt évesen szerződött a 2. Bundesligába. Hogyan emésztette meg, hogy nem sikerült fiatalon az áttörés?
– Tizenkilenc évesen hazatérve készpénznek vettem, hogy egyből játszhatok – nyilván jött az első pofon, amikor szembesültem azzal, hogy ez nem így megy. Lendületben éreztem magam, türelmetlen voltam, nem értettem, miért nem kapom meg a lehetőséget a Fehérvárban, de az idősebb játékosok segítettek kezelni a helyzetet. Nikolics Nemanja tanácsolta, mindegy, hol, csak játsszak, és ezt hallva az lett a célom, hogy elkerüljek kölcsönbe, és visszaküzdjem magam a keretbe. Az első két évem ráment a sérülésekre, mert hiányzott a folyamatos meccsterhelés. Az utóbbi két esztendőben lendültem játékba, több helyen is megfordultam, és mindegyik állomás hozzátett ahhoz, hogy felépítsem magam, ami Olaszországban nem sikerült.

– A kecskeméti kölcsönjáték volt ehhez a kulcs?
– Ott mutattam meg, mi rejlik bennem. Nehéz kiteljesedni, ha rendre hátrányban cserélnek be a mérkőzés hajrájában, viszont Kecskeméten nem ez volt a gyakorlat, megkaptam az esélyt. Akkor is ott voltam a csapatban, ha az előző bajnokin nem ment a játék, ennek köszönhetően ki tudtam bontakozni. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben több válogatott labdarúgót adott a klub – a pontos receptjét nem tudom, de biztosan a bizalom az egyik fő összetevője. A KTE olyan futballistákat szerződtet, akiket korábban parkolópályára tettek, fűti őket a bizonyítási vágy, és szeretnek melózni. Aki beleteszi a munkát, éhes a sikerre, kiteljesedhet Kecskeméten – ennyit számít a bizalom és az, hogy időt kapnak a labdarúgók, hogy a folyamatos játéklehetőség révén önbizalmat szerezzenek az első osztályban.

– Önnek volt valaha problémája az önbizalmával?
– Nem, sőt, utánpótláskorúként túlságosan magabiztos voltam, úgyhogy külön foglalkoztam ezzel. Emlékszem, Csernus Imre önismereti előadásokat tartott a győri akadémián, amivel sikerült faragni az egómon. Az egyik órán megkérdezte tőlünk, tizenéves kajla gyerekektől, hogy szerintünk a teremben ülő huszonkét-huszonnégy srác közül hányan lesznek profi labdarúgók. Ő válaszolt helyettünk: jó, ha egy. Teljesen lefagytam, és nem mintha addig félvállról vettem volna bármit is, de akkor tudatosult bennem, hogy a céljaim eléréséhez még nagyobb odaadásra és több munkára lesz szükség. Később az Atalantánál felvettem a kapcsolatot sportpszichológussal, mert már akkoriban fontosnak tartottam, hogy foglalkozzak a sportolói lélektannal és kihívásokkal. Magyarországra visszatérve a sérüléseim miatt szintén kértem segítséget, hogy féken tartsam az érzelmeimet, és ne kerüljek negatív spirálba amiatt, mert nem tudok megbarátkozni a kényszerpihenő gondolatával, és minél hamarabb vissza akarok térni a pályára. Úgy érzem, meglett a gyümölcse a mentáltréningeknek, érzem magamon, és a szeretteim is megerősítik, hogy változtam, más a hozzáállásom a futballban és az élet egyéb területein is. Introvertált személyiségnek tartom magam, mindig találtam ürügyet, amiért a szabadidőmben otthon maradtam, de ebből a szempontból is rengeteget változtam. Hálás vagyok a menyasszonyomnak, aki e tekintetben totális ellentétem, szereti a társasági életet, fontos támaszt jelent az életemben, mellette lendültem át a nehezebb időszakokon.

– Edzői közül kik segítették leginkább a céljai elérésében?
– Bartosz Grzelaknál kezdtem rendszeresen játszani a Vidiben, rá jó szívvel gondolok. Emberileg és edzőként is korrekt volt velem, szerettem vele dolgozni, tetszett a szemléletmódja. Sajnáltam, hogy kétezerhuszonnégy telén el kellett hagynom a csapatot, ha rajtam múlik, nem váltok, mert olyan jó volt a közeg, hogy azt senki sem akarta volna otthagyni, de lejáró szerződésűként nem sikerült hosszabbítani, nem volt maradásom. Ezután kerültem Diósgyőrbe, ahol Vladimir Radenkovics lett az edzőm, neki is sokat köszönhetek. Végtelenül jó ember, a pedagógiai érzéke a legjobbak közé emelte Magyarországon, személyisége példa lehet az edzőknek.

– Minek tulajdonítja, hogy abban a győri akadémiai osztályban ön volt az az egy, aki megugrotta a szintet?
– Egyetlen utat láttam magam előtt, amiért minden tőlem telhetőt megtettem. Esténként csak akkor tudtam elaludni, ha azzal a tudattal feküdtem le, hogy a lehető legtöbbet kihoztam magamból. Nem érdekeltek mások, nem irigykedtem senkire, csak azt tartottam szem előtt, hogy egyről a kettőre jussak és elérjem a célomat, ami az utóbbi években az volt, hogy ismét külföldre kerüljek. Nem adtam magamnak más lehetőséget, tavaly télen azt mondtam, csinálok egy jó tavaszt és dobbantok. Ennek a hozzáállásnak tulajdonítom, hogy sikerült Németországba szerződnöm, „bevonzottam” a sikert, tudtam, csak rajtam áll vagy bukik.

Harmincezer néző lelkesedése a játékosokat is feldobja

– Miért éppen a Braunschweiget választotta?
– Több mérkőzésen megnézték a játékomat, majd FaceTime-on beszéltem Daniel Scherning vezetőedzővel, és eléggé meggyőző volt. Minden részletében összeállt a koncepció, olyan klubot kerestem a tanácsadóimmal, amely nem jelent túl nagy lépést az NB I után, továbbá megkaphatom a játéklehetőséget. A Braunschweignél reális esélyt láttam arra, hogy segíthetek a csapatnak, és én is sokat fejlődhetek, felvehetem a ritmust, úgyhogy a svájci és holland ajánlatokkal nemigen foglalkoztam.

– Ha már a ritmust említette: kihívás tartani az iramot a meccseken?
– Az elején nehéz volt, mert sokkal magasabb, mint otthon. Tudtam, hogy teljesen más lesz, mint az NB I-ben, de szükségem volt egy-két meccsre, mígnem az éreztem, hogy játékba lendültem. Újdonság volt telt házas bajnokin pályára lépni, mert korábban legfeljebb a Fradi-pályán játszottam tízezer ember előtt. A 2. Bundesligában átlagosan harmincezren járnak a mérkőzésekre, nálunk húszezren – talán mondanom sem kell, szeretem a légkört, igazán futballistának érezhetem magam. Meg kellett szoknom, hogy nincs annyi időm megszelídíteni a labdát vagy passzolni, mint Magyarországon, mert mindig a nyakamon lóg egy védő. Ennek a bajnokságnak is megvan a sajátossága, a csapatok hetven-nyolcvan százaléka darál és megy előre. Magasságom ellenére nem vagyok tipikus erőcsatár, aki túrja a földet és begyömöszöli a labdát a kapuba, inkább játszani, passzolni szeretek, de sikerült alkalmazkodnom a körülményekhez.

Virgil van Dijk medvepuszija után fájdalmas bokasérülés

– Négy gólja és három gólpassza van tizennyolc bajnokin, játékidő-arányosan kétszázhuszonöt percenként talál be a kapuba. Elégedett?
– Mindig lehetne jobb a statisztikám, de ahhoz képest, milyen egyéves tervet tűztem ki magam elé, nem vagyok elégedetlen.

– Beavatna?
– Szerettem volna mihamarabb beverekedni magamat a csapatba, ami megvalósult. A válogatottság hosszú távú célként lebegett előttem, ám fél éven belül bemutatkoztam. Hatalmas élmény volt Amszterdamban pályára lépni csereként Hollandia ellen, persze jobban örültem volna, ha több sikerélményben van részünk. Kitűnő visszaigazolásnak tartom a novemberi meghívót, ami megerősített abban, hogy folytassam azt az utat, amelyen haladok, és arra ösztökél, hogy ugyanilyen kemény munkával valóra válthatom az álmaimat.

– A hollandok elleni mérkőzésen megsérült, másfél hónapra kidőlt, pedig nem kellett ápolni, nem kellett lesegíteni a pályáról. Mi történt?
– Sokat agyaltam rajta, amire megfejtettem, hogy Virgil van Dijktől kaptam a rúgást. Éreztem a medvepuszit – de ilyenből három-négy kijut nekem meccsenként –, s bár más gond nem villant be, az idő előrehaladtával egyre jobban fájt a lábam. Néhány nappal később a németek ellen nem vállaltam a játékot, éreztem, hogy gond van. Az MRI-vizsgálatok kimutatták, hogy a bokacsonton belül folyadékot találtak. Életemben nem hallottam ilyen sérülésről. Az orvosok azt mondták, lehet, két hét alatt felszívódik, de az is előfordulhat, hogy két hónapot kell rá várni. Idegesített, hogy hiába edzettem, képtelen voltam sprintelni, annyira fájt a bokám. Jól jött a téli szünet, a pihenőből visszatérve azonban influenzás lettem, utána kapcsolódtam be a felkészülésbe. Szép lassan visszanyerem a formámat, örülök neki, hogy az idén már van gólom és gólpasszom. Játékba lendültem, erőnlétileg is megfelelő állapotban érzem magam, minden rendben velem.

– Ha a tavasszal az őszi teljesítményét nyújtja, ismét meghívót kaphat Marco Rossi szövetségi kapitánytól?
– Az a célom, hogy minden egyes összetartáson ott legyek a keretben. Nem a nagyképűség mondatja velem, de mindig válogatott szintű játékosként gondoltam magamra – ez a szemlélet is segített abban, hogy megugorjam a szintet. Nyilván tudom, hogy az elmúlt években nem volt realitása annak, hogy bekerüljek, ettől függetlenül mindig úgy tekintettem magamra, mint akiben ott a lehetőség, hogy meghívást kapjon. Ki kellett hoznom magamból annyit, hogy rászolgáljak a szövetségi kapitány bizalmára, és miután egyszer elnyertem, azon vagyok, hogy mérkőzésről mérkőzésre bizonyítsam neki, számíthat rám. A döntéseimet az vezérelte, hogy rengeteget jelent nekem címeres mezben játszani. Ott motoszkál a fejemben, milyen lenne pályára lépni Törökország ellen Isztambulban a Nemzetek Ligájában, ám addig is a klubomra kell összpontosítanom, nem vagyunk ugyanis könnyű helyzetben, el kell szakadnunk a kiesés elől menekülő csapatoktól a tabellán.

Szabó Levente példája jól mutatja, hogy a hit, a türelem, a kitartás és a realitásérzék nélkülözhetetlen egy labdarúgó pályafutásában, különösen azokéban, akik külföldön szeretnének érvényesülni. Sajnos sok fiatal játékos elcsábul a rövid távú ígéreteknek anélkül, hogy reálisan mérlegelné, milyen lépcsőfok lenne az ideális neki – éppen ezért kulcsfontosságú olyan szakmai tanácsadó vagy mentor jelenléte, aki nemcsak az ajánlatok között segít eligazodni, hanem hosszú távon is a játékos érdekeit tartja szem előtt. Egy profi labdarúgó karrierje nemcsak a tehetségen múlik, hanem a megfelelő döntéseken is, és ebben egy megbízható háttércsapat óriási szerepet játszik. Leventéért konkrét ajánlat érkezett a téli átigazolási szezonban Ázsiából és Kelet-Európából is, amelyek anyagilag igencsak előnyösek voltak, de ezeket nem találtuk a fejlődése szempontjából megfelelőnek sem az időzítést, sem a szakmai szempontokat tekintve.

Marco Rossi szövetségi kapitány évek óta a 3–4–2–1-es felállást alkalmazza, ezért szinte biztosnak mondható, hogy ebben a hadrendben lép pályára Magyarország március 20-án a Törökország elleni Nemzetek Ligája-párharc első felvonásán Isztambulban. Noha Szabó Levente jó úton jár, hogy megszilárdítsa helyét a nemzeti csapat keretében, és érzésünk szerint nincs is veszélyben a meghívója, még nagyon sokat kell tennie azért, hogy kiszorítsa az első számú gólfelelős Varga Barnabást, aki az elmúlt csaknem két évben húsz mérkőzésen hétszer talált be az ellenfelek kapujába. A legtöbb poszton kiélezett a verseny a csapatba kerülésért, a kilences szerepkörében azonban nem tobzódnak kimagasló magyar futballisták – beszédes, hogy az NB I góllövőlistáját a 38 éves Böde Dániel vezeti 11 góllal, aki minden elismerést megérdemlő teljesítménye ellenére aligha kap meghívást, ahogyan a rangsorban utána jövő Bárány Donát (8 gól) és Tóth Barna (6) sem reménykedhet. A legutóbbi kerethirdetéskor Gruber Zsombor is a válogatott tagja lehetett, a 20 éves csatár immár az MTK Budapest kölcsönjátékosaként teper a meghívóért, míg Koszta Márk a görög élvonalbeli Voloszban szerzett nyolc góljával igyekszik jelezni rátermettségét. A korábban állandó cserének számító Ádám Martin Pakson megszerezte idénybéli első bajnoki gólját, ám mint azt Marco Rossi lapunknak adott keddi interjújában elmondta, még nincs olyan formában, hogy számítson rá, jelenlegi állapotában még nem lenne a csapat segítségére.