Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Káposzta Benő 1942. június 7-én született Budapesten, labdarúgó-pályafutását a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához – eleveníti fel a kezdeteket az újpesti honlap.

1959 és 1974 között 259 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Újpesti Dózsában, hét gólt szerzett. A felnőttek között 1960-ban a BVSC ellen mutatkozott be, abban az idényben bajnok is lett. Érdekesség, hogy eleinte középcsatárként kapott lehetőséget annak ellenére, hogy eredeti posztja jobbhátvéd volt.

Összesen hat bajnoki címet nyert Újpesten, négy ezüst- és két bronzérme is van, kétszer a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította a csapattal.

A magyar válogatottban 1966 és 1969 között 19 hivatalos mérkőzésen játszott, ott volt a negyeddöntőig jutó csapatban az 1966-os angliai világbajnokságon.

Az újpesti kötődés a magánéletében is fontos szerepet játszott; felesége, a röplabdázó Schlégl Gyöngyi szintén hat bajnoki címet ünnepelhetett lila-fehérben.

Káposzta Benőt az Újpest FC saját halottjának tekinti, emlékét örökké megőrzi.

KÁPOSZTA BENŐ NÉVJEGYE
Született: 1942. június 7., Budapest
Elhunyt: 2025. augusztus 11., Budapest
Klubjai: Újpesti Dózsa (1959–1974)
Válogatottság/gól: 19/– (1966–1969)
Eredményei: 6-szoros magyar bajnok (1960, 1969, 1970 tavasz, 1971, 1972, 1973), 2-szeres Magyar Kupa-(MNK) győztes (1969, 1970), KEK-elődöntős (1962), VVK-döntős (1969), vb-6. (1966) 

JOBBHÁTVÉDKÉNT LETT LEGENDA – THURY GÁBOR NEKROLÓGJA

Csatárként kezdte, hátvéd lett. A modern szélsőhátvéd prototípusa, aki ellenfelét is levette a pályáról. Baróti Lajos kedvelte a játékát, nem véletlen, hogy az 1966-os világbajnokságon ott volt a brazilverők között. Szívfájdalma volt, hogy nem lehetett olimpiai bajnok. Az Újpesti Dózsa legendás hátvédje, Káposzta Benő 2025. augusztus 11-én elhunyt.

Mielőtt az Újpest Dózsába került volna, egy akkoriban tipikus kiscsapatban, a Gyárépítőkben rúgta a labdát, ám nem a későbbi posztján, jobbhátvédként, hanem a bal szélen – jobblábasként… Játékengedéllyel a felnőttek között játszhatott a BLASZ-bajnokságban. Eredetileg a Vasasba szeretett volna igazolni, ám Konkoly Béla, a Dózsa intézője nem tágított, vitte a Megyeri útra. Első NB I-es meccsét 1960. március 20-án játszotta a BVSC ellen, Borsányi György sérülése miatt balfedezetként mutatkozott be. Áprilisban már az ausztriai UEFA-tornán kapott lehetőséget, Hoffer József bízott benne.

A jobbhátvéd posztra Kalocsay Géza edzősége idején került, ő kérte, fusson fel bátran, az Internazionaléban játszó Giacinto Facchetti felfutásaival forradalmasította a szélsőjátékot. A KEK 1961–1962-es sorozatában is rendszeresen pályára lépett, játékára Szűcs Gyula, Szusza Ferenc, Balogh Sándor után Baróti Lajos is számított. „Szívfájdalmam, hogy nem jutottam ki az 1964-es tokiói olimpiára, de nem nehezteltem Lakat Károly edzőre, elfogadtam, hogy nála a Ferencvárosban játszó Novák Dezső az első számú jobbhátvéd” – nyilatkozta Káposzta a Nemzeti Sportnak 80. születésnapján.

Viszont a válogatottban rámosolygott a szerencse: az Újpest továbbjutóként tért haza az Everton elleni VVK-mérkőzésről, Baróti a londoni reptéren elé állt és megkérdezte, van-e kedve a válogatottal dél-amerikai túrára utazni. Nem véletlenül írta a Népsport: „Benő barátunk most a keret legboldogabb, de egyben legizgatottabb tagja, hiszen nagy lehetőség előtt áll, ahogy ő mondja: »belepottyanhat« ebbe a nagyszerű tengerentúli portyába.” Kiállta a próbát, olyan ellenfelek ellen is megállta a helyét, mint Dragan Dzsajics, a portugál Simoes, a brazil Jairzinho. „Legjobban a portugál izzasztott meg, Eusébióval remekül harmonikáztak. Itthon Fenyvesi Máté és Molnár Dezső voltak a legnagyobb ellenfeleim.”

Egyik dicsőséges mérkőzése Brazília 3:1-es legyőzése az angliai világbajnokságon. Benő, a brazilverők egyike, nem akárkik társaságában: Gelei – Káposzta, Mészöly, Mátrai, Sipos, Szepesi – Mathesz, Albert, Rákosi – Bene, Farkas. „Nem sok futballistának adatott meg, hogy brazilverő legyen. A portugálok elleni vereséget követően úgy álltunk ki, ha nem nyerünk, lemondhatunk a továbbjutásról. Akkor úgy voltunk vele, a győzelem nagy bravúr, manapság elképzelni sem tudok hasonlót.”

Rá három évre azonban kikerül a legjobbak közül. Az 1969-es esztendőben csapata az Újpesti Dózsa a VVK-döntőt elvesztette a Newcastle Uniteddel szemben. A jobbhátvéd így emlékezet: „A svédek ellen a jobb lábamon a nagyujj már sérült volt, kínlódtam vele, a csehszlovákok elleni harmadik mérkőzésen a honvédos Kelemen Józsi lett a jobbhátvéd.” Beszélt a kupadöntő elvesztésének okairól is: „Azért vesztettünk az angolokkal szemben, mert az újpesti futballisták túlterheltek voltak. Az a Dózsa normális esetben nem veszít a visszavágón kettő-nullás vezetésről három-kettőre. Csakhogy rengeteg újpesti labdarúgó játszott a válogatottban is, ráadásul roppant sűrű volt a menetrend. Kint három-nullára kikaptunk, ha a csatárok Newcastle-ban jobban tartják a labdát, talán…”

A hetvenes évek eleje szomorú időszak a karrierjében, Kovács Imre egyre kevesebbszer számított rá, akárcsak Szűcs Gyula, ahogyan 1974 tavaszán Várhidi Pál sem. Erről így vélekedett: „Tizenöt idény alatt kissé belefásultam a futballba, más klubba nem akartam igazolni, 1974-ben harminckét évesen abbahagytam.”

Az egykor szintén dózsás Solymosi Ernő invitálására BM-alkalmazott lett, a kormányőrség helyszínbiztosító egységében szolgált, 1990-ben innen ment nyugdíjba, más kérdés, hogy kisnyugdíjas lévén a Margit kórházban éjjeli őrként is dolgozott. „Nem volt büdös a munka” – reagált az ezzel kapcsolatban feltett kérdésre.

Ahogyan a pályán sem: a modern szélsőhátvéd magyar megtestesítője volt, aki emberét sem hagyta levegőhöz jutni.

Hatszoros magyar bajnokként azt is elmondhatta magáról, a jobbhátvéd poszton olyan újpesti legendák között emlegetik, mint Fogl II Károly, Futó Gyula, Balogh II Sándor és Rajna Károly.