Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Vágólapra másolva!
2025.11.11. 18:15
null
Juhász Roland itt még a magyar válogatott sikereiért küzd, épp Cristiano Ronaldóval néz farkasszemet (Fotó: Korponai Tamás)
Király Gábor és Juhász Roland is bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott eredményesen zárja le a héten a csoportszakaszt a világbajnoki selejtezőben, és szeretné, ha a pótselejtezőt is sikerrel venné.

Király Gábor úgy látja, a magyar válogatott elég erős ahhoz, hogy elérje a célját, a világbajnoki részvételt. Az örmények és az írek elleni meccsre utalva az egykori kapus kiemelte: nagyon fontos, hogy sikeres legyen a következő két vb-selejtező.

„Most nem számít semmi más, csak az eredmény, és az, hogy továbbjusson a csapat” – szögezte le a korábban a Haladás mellett német és angol csapatokban futballozó 108-szoros válogatott kapus az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Emlékeztetett rá, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének saját kezében van a sorsa, hogy megszerezze a pótselejtezőt érő második helyet a csoportjában. Ezt a lehetőséget szerinte „nem szabad kiengedni, ezért mindent meg kell tenni”.

Magyar válogatott negyven év után lehetne ismét ott egy világbajnokságon, igaz, ehhez még arra is szüksége lenne, hogy sikerrel vegye a pótselejtezőt, amennyiben másodikként végez a csoportjában.

A napokban van a tizedik évfordulója annak, hogy a magyar válogatott a norvégok elleni pótselejtezőn kiharcolta a részvételt a 2016-os Európa-bajnokságra. Király Gábor, az akkori csapat kapusa, pályafutása legnehezebb mérkőzésének és sportszakmailag is a legnagyobb kihívásnak nevezte a párharc első, oslói összecsapását. Emlékeztetett rá, hogy azon lett százszoros válogatott, aznap hunyt el kapustársa, Fülöp Márton, akinek – amint azt megjegyezte – köztük lett volna a helye. A norvégiai találkozót a magyarok 1–0-ra megnyerték, majd a három nappal későbbi hazai visszavágón 2–1-es magyar siker született.

„Nagyon örültem, hogy ennek a csapatnak a tagja tudtam lenni” – emlékezett vissza a 49 éves Király Gábor a sikerre, melynek eredményeként 44 év szünet után lehetett ott kontinensviadalon a magyar válogatott.

A norvégok elleni párharc első mérkőzésén Juhász Roland eltiltás miatt nem játszott, a visszavágón pedig nem lépett pályára, de a selejtezősorozatban és a franciaországi tornán rendszeres játéklehetőséget kapott, és pályafutása csúcsának tartja az Eb-szereplést. A 95-szörös válogatott hátvéd a vb-kijutásért küzdő mostani csapat esélyeit illetően bizakodóan nyilatkozott az M1-nek.

„Ha az októberi, portugáliai döntetlenből indulok ki, nem okozhat problémát az örmények legyőzése – jelentette ki az MTK Budapest, a belga Anderlecht és a Fehérvár korábbi labdarúgója. – A válogatott visszatért arra az útra, amelyen stabilan szállítja a jó eredményeket, szóval bizakodva várom az utolsó két vébéselejtezőt.”

Hozzátette, az írek ellen is esélyesnek tartja a nemzeti csapatot.

„Kívánom, hogy a válogatott jusson ki a világbajnokságra” – mondta a 42 éves Juhász, hozzátéve, hogy a csapat az elmúlt időszakban többször bizonyította már, hogy egységes, és jó játékra képes.

5. FORDULÓ
2025. november 13.
Örményország–MAGYARORSZÁG
Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
MAGYARORSZÁG–Írország
Portugália–Örményország

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Portugália

4

3

1

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

3

2–9

–7

3

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: nagyot lépett előre az erősorrendben a magyar válogatott

Kosárlabda
2025.12.03. 14:38

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Innsbruckban megműtötték Dárdai Bence térdét

Magyar válogatott
2025.11.30. 19:30

Népsport: Puskásék nem hibáztak az évzárón sem

Népsport
2025.11.27. 07:14

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04

Cristiano Ronaldo megúszta, nem marad le vb-meccsről az írek ellen kapott piros lapja miatt

Foci vb 2026
2025.11.25. 17:58

Válaszokra várva – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.22. 23:20

Mi legyen Marco Rossi sorsa az elbukott vb-selejtező után? – Szavazzon!

Magyar válogatott
2025.11.21. 11:16
Ezek is érdekelhetik