Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

2026.03.31. 22:06
null
Marco Rossi elégedett volt csapatával a döntetlen után (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyarország–Görögország (0–0) felkészülési mérkőzést követő sajtótájékoztatón először a mieink szövetségi kapitánya, Marco Rossi értékelt, őt követte a görögök szakvezetője, Ivan Jovanovics.

„Az volt a két felkészülési meccs célja, hogy ne kapjunk gólt. – kezdte értékelését Marco Rossi. –  Ügyesek voltak a védőink, örülök, hogy sikerült ezt teljesíteni. Bár nem győztünk ma este, szeretnénk gratulálni a játékosoknak. Szeretném elismerni a hozzáállásukat. Kiváló ellenfél ellen álltuk a sarat. Lőhettünk volna gólt, nyílt helyzeteink voltak, de ezeket nem sikerült kihasználni.”

„Van, hogy az ember szerencsésebb, van, hogy kevésbé. Amikor szerencsés, el kell ismerni, ha nem, akkor arra kell törekedni, hogy a sok dumát elkerüljük, ugyanis olyankor az emberre ráfogják, hogy csak alibizni próbál. A szlovénok ellen szerencsések voltunk, hogy sikerült összehoznunk egy szedett-vedett találatot, illetve, hogy nem kaptunk gólt, most pedig ügyesek.”

Lapunk rákérdezett, hogy a jövőben stabilnak mondható lesz-e a válogatottnál az elmúlt mérkőzéseken használt négyvédős felállás.

„2018-ban kezdtük a közös munkánkat. Az első mérkőzésen, Finnország ellen 4-2-3-1-ben álltunk fel. Aztán játszottunk 4–3–3-ban, a 2021 nyarán rendezett Eb-n 3–5–2-ben, utána 3-4-2-1 es rendszerünk is volt, majd tavaly ősszel, Portugáliában 4-2-3-1-ben játszottunk. Nincs a világon olyan edző, aki azon változtat, ami éppen működik. A játékosaim adottságaihoz kell igazítanom a felállást. Amikor például három belső védővel játszunk, a sorok között nagyon agresszív védőkre számítok a szárnyakon. Sok jól futó játékosunk van. A tízesünk adott. Egy olyan játékos, mint Szoboszlai Dominik sohasem pótolható, Liverpoolban sem. Amikor változtatunk a játékrendszerünkön, egy alapelv akkor is megmarad. Az első négy játékos helyzete mobil. Nem adnak fix támpontot az ellenfélnek, egy-két labdaérintéssel maradnak a sorok között.”

A kapitány kijelentette: megtalálták Varga Barnabás helyettesét.

„A csatárposzt kapcsán Bárány Donát előtt szeretnék tisztelegni. Nagyon jól állt be, nem sokkal később viszont kapott egy olyan rúgást a bokájára, hogy abba bele is rokkanhatott volna. Nagyon sokat futott és odatette magát. Megtaláltuk személyében Varga Barnabás helyettesét az olyan vészhelyzetekre, amikor ő nem játszhat. Sajnálom, hogy eddig kétszer hívtam meg és mindkétszer megsérült.”

Marco Rossi válogatási alapelveiről is beszélt.

„Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok arrogáns és beképzelt. Én és a munkatársaim nyolc éve minden egyes NB I-es mérkőzést végignézünk. Ha valaki ezek után azt kéri számon, hogy miért X-et hívom meg Y helyett, akkor nem tisztel engem kellőképpen. Annak idején egyébként Szalai Ádám meghívása miatt is kritizáltak, hogy miért hívom meg, amikor éppen nem játszott a Mainzban.”

A kapitány ismét szót ejtett a holland AZ Alkmaar tehetségéről, Kovács Bendegúzról.

„Amíg kissrácokkal játszik, addig nem hívhatom be a felnőttek közé. Ha ügyesen teljesít a jövőben a felnőttek között, én, illetve bárki más lesz majd egyszer a szövetségi kapitány, biztosan meghívja majd a keretébe. De az utánpótlásból lehetetlen behívni a válogatottba.”

Rossi a sajtótájékoztató zárásaként a következő mérkőzésekre tért rá.

„A júniusi, Finnország és Kazahsztán elleni felkészüléseken az alap ugyanaz lesz: ne kapjunk gólt. Ez bírálhatatlan. Aztán elképzelhető, hogy emiatt mégiscsak kritizálnak majd engem. De ha a csapat nem kap gólt, mégiscsak egy lépéssel előrébb van. Elöl pedig jó játékosaink vannak. Szlovénia ellen akár 3–0 is lehetett volna a végeredmény és Görögország ellen is nyerhettünk volna. Olyan játékosokkal, mint például Sallai Roland, vagy Szoboszlai Dominik, előbb-utóbb betalálunk.”


Ivan Jovanovics: „Görögországban tennünk kell azért, hogy többen legyenek a válogatott meccsein” (Fotó: Török Attila)

A görögök szerb szövetségi kapitánya, Ivan Jovanovics együtt értékelte a legutóbbi két meccsüket, a Paraguay elleni 1–0-s vereséget, és a mieink elleni gól nélküli döntetlent.

„Sok pozitívuma volt a márciusi két mérkőzésünknek. A két meccsen szinte két különböző csapattal álltunk fel, sokat változtattunk. Van, amivel elégedett vagyok, van, amit még gyakorolnunk kell. A paraguayi és a magyar válogatott is nagyon erős ellenfélnek bizonyult, ez jó felkészülést jelent nekünk a jövőre nézve. Az igaz, hogy egymás után a harmadik meccsünkön sem szereztünk gólt, de látni kell, hogy ebben szerepe van a sok kényszerű változtatásnak is. A helyzeteink megvoltak a magyar válogatott ellen is, még ha nem is volt sok ziccerünk, és az utolsó passzokba hibák csúsztak, ezért nem sikerült kihasználni a helyzeteinket. Ebben fejlődnünk kell, ám nem aggódom emiatt, jó játékosaink vannak" értékelt Jovanovics.

A szakember a hangulat kapcsán megjegyzte, Magyarországon ez már megszokott és nagyon szervezett a szurkolók részvétele.

„Görögországban tennünk kell azért, hogy többen legyenek a válogatott meccsein, nálunk mindig az eredmények határozzák meg a nézőszámot. Mi is játszottunk már telt ház előtt hazai selejtezőn, szeretnénk a játékunkkal kiérdemelni azt, hogy sokan legyenek a stadionban.” 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 0–0
Budapest, Puskás Aréna, 58 000 néző. Vezette: Florian Badstübner (Lasse Koslowski, Sven Waschitzki) – németek
MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Bolla B. (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács D., a szünetben), Tóth A. (Bárány, a szünetben; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
GÖRÖGORSZÁG: Colakisz (Cifcisz, 78.) – Vajannidisz, Recosz (Muzakitisz, 78.), Kulierakisz, Cimikasz – Kurbelisz, Triandisz – Maszurasz (Rota, 78.), Bakaszetasz (Tetteh, 67.), Colisz – Pavlidisz. Szövetségi kapitány: Ivan Jovanovics

 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
14 perce

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 23:23

Hatgólos győzelemmel vágott vissza Görögország a világkupa-selejtezőn

Vízilabda
2026.04.11. 18:33

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57
Ezek is érdekelhetik